Katholikus Hetilap, 1877 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-08 / 45. szám

Budapest, 1877.45. szám.November 8. Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőséghez (Lövész-utcza 11. sz.) kérjük küldeni. A moloch a társadalomban. (Mn y.) Sokan írtak már azon molochról, mely hasonlóan az ókori bálványhoz, máig is fennmaradt a társadalomban, hogy tátott szájával hirdesse gyomrá­nak feneketlenségét, folytonos jó étvágyával napon­kint megkövetelje áldozatait. A sötét idők barbarismu­­sába beillett egy ily nagy gyomrú bálvány, melynek vakon hódolt a nép; de hogy a mivelt, tudományos és felvilágosodott századokba miként illik be, azt a kér­dést nehezen lehetne megfejtenni. Mert valamint a régi időknek, úgy a mai társadalomnak is megvan a maga molochja, csöppet sem veszedelmesebb amannál, mely elnyelte az embereket elevenen. Ez a társadalmi moloch pedig a fényűzés. Egy finom, szeretetreméltó szörnyeteg, mely dolgot ad sza­bónak, vargának, ékszerésznek, divatárusnak, szóval minden néven nevezendő kézmivesnek, mely ott van templomban, színházban, sétányon, salonokban, terí­tett asztaloknál, bálokban, temetéseknél, sőt a sírkert­­ben is ; nem nézi város- e vagy falu, ahol megtelepedett, grófné- e vagy szakácsné, aki neki hódol, nem váloga­tós a rangban; udvari tanácsos vagy lakáj, tánczosnő vagy varrónő kisebb nagyobb mértékben mind cse­megefalat. Jár, kel és csábít; minden fényes bolt, minden ragyogó kirakat az ő temploma; rajta ül a pástétomokon, belebujik a pezsgős üvegekbe, — kész­pénzért ad mindent, mit szem és száj megkíván; sely­met, bársonyt, gyűrűket, függőket, fogatot páholyt és szeretőt. Megtanítja az embereket, miként lehet nagy lábon élni, élvezni mindent; gyönyörködtet, szórakoztat, bárjaiban viszi a halandókat; ott pompázik a fejedelmi koronán s a parasztok gubáiban; űzi, kergeti a rég boldog egyszerűséget, s gúnyolja a becsületes szegénységet. Milliókat nyel el aranyban, ezüstben, bankóban s azt, ki legtovább, legállhatatosabban hódol neki, ki minde­nét áldozatul hozza, végül a hosszú szolgálat béréül megajándékozza — koldusbottal. A fényűzés égető rákfenéje a mai kornak. Az még nem sok, hogy lassan de biztosan aláássa a jóllétet, elszedegeti a vagyont, s honnét elszállott, oda a nyo­mort küldi, — de vajmi gyakran megrontja a köteles­ségérzetet, megingatja a jellemet, s hitvány, múlandó fény rézgarasain váltja be a becsület ezüst pénzeit; a fényűzés készpénz gyanánt fogadja el az erényt, aláírja a hivatalbeli hűtlenség váltóit, kereskedik az asszonyi hűséggel mint aprópénzzel, fent úgy mint alant. Hány család ment tönkre, mely e szörny kezei közé esve a takarékos egyszerűséget köréből száműzte, hány nagy ember bukott alá a polczról, hová őt a nemesebb köz­vélemény emelte, miután jellemét a gyötrő szellem nyomása alatt eleve besározta, és hány egyszerű falusi leány adta el becsületét néhány rős piros pántlikáért. Azt mondják, igaz, a fényűzés ezreket juttat kol­dusbotra, de millióknak ad kenyeret. Ha az emberek bizonyos része nem volna fényűző, a nagyobb résznek koplalni kellene. Gyönyörű védelme egy undok bűn­nek ! Oly okoskodás, mely a társadalmi mérget jogo­sulttá iparkodik tenni. Jóllétet aláásni, hogy jóllét származzék belőle, nyílt és világos ellentét — még akkor is, ha arra sincs tekintet, hogy az anyagi jóllét dőlte majd­nem mindig erkölcsi sülyedéssel áll kapcso­latban. A fényűzés mindig s mindenütt erkölcsi nyo­mort takar, s először öli meg a jellemet, csak azután az anyagi jóllétet.

Next