Katholikus Hetilap, 1878 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1878-05-23 / 21. szám
Budapest, 1878. 21. szám. Május 23. Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőséghez (IV. Lövész-utcza 13. sz.) kérjük küldeni. A magyar elit és magyar ünnep. (Mn y.) Néhány évvel ezelőtt e lapok hasábjain egy czikk jelent meg az egyházi ünnepek megüléséről. Azon czikkben a többi között az is megemlítve volt, hogy az ünnepek megtartásában nem csak vallási hódolat talál kifejezést, hanem abban erkölcsi értelem is van. De az nem volt benne említve, hogy még a barbár kor is nagy férfiak és nagy események emlékét az évnek bizonyos napján ünneppel ülte meg, az sem volt említve, hogy még a véres franczia forradalom is évenkint a Mars-mezőn megülte a »szabadság« napjának földerültét, — de legkevésbbé említé azt, hogy a vallási érzület mellett van egy nagyon közel rokon, nemes érzés, és ez a hazafiság, mely ép miként amaz, kegyeletének napot és módozatot keres, hogy kifejezést adjon önmagának és hogy életjelt adjon tettekben, mikor a hazafiság csak hang- és szavakból áll. Ezen czikk kiegészítő részét képezi amannak, s egy épen a napokban felmerült, s a mai kort és a mai hazafiságot jellemző eseményből indul ki. Tudvalevő ugyanis, hogy a m. k. vallásügy él, bizonyára a legbecsületesebb szándékból elrendelte, hogy ezentúl szent István király ünnepe nemzeti ünnep legyen, amint volt eddig is, s hogy azt kivétel nélkül bármely felekezethez tartozó hivek mindnyájan a maga módja szerént megünnepelni tartoznak. E felsőbb rendelet volt tiz évi hosszú idő alatt az egyetlen, melyhez a mellékérdek legparányibb gyanúja sem férhetett, mely a legőszintébb hazafiui érzésből indult ki, s melynek utóvégre nem volt egyéb czélja, mint a nemzeti kegyeletet általánossá, közössé tenni annak nyilvánulásában, s mely mint ilyen nem is álmodhatott ellenkező hatásról, sőt hízelgett magának azon gondolattal, hogy a nemzet közérzületét tolmácsolja, közös óhajtásának ad kifejezést. De az is tudvalevő már, hogy ezen rendelet ép azon körökben, melyek a hazafiságot egyedárusítani hiszik, melyek nélkül semmi nagy és fontos az országban nem történhetik, a legnagyobb visszahatást szülte olyannyira, hogy a nemzet vallásügyére, kinek hivataloskodása, működése s a nemzet szellemi fejlődésére irányzott törekvései épen ezen rendeletben nyilvánultak legőszintébben, kénytelen volt rendeletét nyilvánosan, az egész ország színe előtt visszavonni és tényleg megengedni és elismerni, hogy nincs joga a magyar hazafiakat arra kényszeríteni, miszerint a nemzet valódi megalkotóját — tiszteljék. Ezen esemény nagyon fontos nem nemzeti, de a társadalom valláserkölcsi szempontjából. S e lapok hasábjain csak ezen szempontból fogjuk fel az ügyet. Van egy közös eszme, egy közös fogalom, mely tiszta, önzetlen, minden mellékezélt kizár, és egészen nemzeti. Nem pénzadóra, a kegyelet adójára hivatnak föl az ország alattvalói. A czél magas, nemes. De a Protestantismus felzúdul ellene, s a legkegyeletlenebb módon utasítja vissza egy oly rendelet iránti köteles hódolatát, mely arra hivja föl, hogy a nemzet apostola iránt tiszteletét nyilván bevallja. Mi lehet oka e visszás hatásnak, midőn a felsőbb helyről adott irányzat nem szól a módozatokról, nem ad szabályokat, hanem utal a nemzet közérzületére, hivatkozik a hazafiui érzületre, mely a vallásos érzülettel rokon ? De mit lehet csodálni azon, ha a beteg föld kidobja magából a belevetett magot. Ha a hazafiui érzület ily csekély, úgyszólván bensőleg lényegtelen xj^PEST/ K,/i>rS30M.EGYETC.w1j