Katholikus Hetilap, 1879 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-09 / 41. szám

A nép megunta az ámítást s tiszta ösztöne vezérli vissza az igazság forrásához. Jóllakott az ígéretekkel, a mindenféle zűrzavarral s érzi szükségét annak, hogy higyen s annak nyomán tiszteljen valakit. Ez is egyik elégtétele a katholicismusnak, mely vérző szivvel szemlélte gyermekeinek elpártolását, s melynek most tiszta öröme van a tévedtek megtérése fölött. Három csillag. Beli! sok csillag ragyog fenn az égen; De csak három csillagom van nékem. Míg fölöttem tündöklik e három, Czélhoz érek s győzve állok A végső határon. Ha húbánat s életölő gondok, S ti, csalódás hús érzett, nyomtok: Szivemre hinti hő sugárait S a hús télből víg tavaszra Felhevít s gyújt a hit. Midőn a sors már vérig üldözött S csüggedve állok a bajok között: Mosolygj reám s ragyogj te szép remény! S új erővel kezdem utam Az élet tengerén. S ha sárral dobál a vak gyűlölet S reám szent czélomért hajít követ: A szeretet önt belém új erőt, És mosolygva emelem fel Hozzám a gyűlölőt! Aludjon ki minden fény az égen, Legyen minden az én ellenségem: Míg fölöttem tündöklik e három, Czélhoz érek s győzve állok A végső határon! Koltai Virgil: Fent és a l­ant. — Beszély. — (Folyt.) II. Egy szomorú, téli napon, melyen a durczás termé­szet egész haragját kiontá, mert havas szél sivított át a jégen s boldog volt, ki meleg kandallója mellett ülhe­tett, Tályos ur kis szobácskájának ablaka mellett ülvén, nagy buzgalommal irt egy előtte álló papírcsomagból. A szoba nagyon szegényes, egyszerű, de tiszta volt. Egy kicsiny íróasztal az ablak mellett, egy szúette magas szekrény, egy kopott pamlag, melyen Lajoska szokta volt gyermekálmait aludni, egy szép tiszta ágy, gondosan letakarva, s néhány szék képezték az egész bútorzatot. A szoba mellett kamraféle fülke volt, kicsiny ablakkal, melyből a szomszéd háztetőkre leh­ete látni. Ez volt Anna szobája. Ez még egyszerűbb volt. Minden ékítményét egy kicsinyke egyszerű Máriakép képezé, mely előtt parányi lámpácska állott, mely minden este szelíd fényt terjeszte maga körül. Annának volt gondja arra, hogy e pic­iny világ mindig életet kapjon. Az a kis lámpa ott a szent kép előtt képviselő az ő szívét, lelkületét. Kis lánggal égett, gyér világot adott magá­ból, de égett szüntelen. A tulajdonképeni szoba előtt volt a konyha; ezen keresztül kellejönni mindenkinek, ki azon vakmerő gondolatra adta fejét, hogy Tályos urat meglátogassa. Minden oly pic­i, parányi egyszerű volt itt, hogy fel sem tűnt volna, ha nem ragyogott volna rajta ama tisztaság, mely csak a becsületes sze­génységnek sajátja. Az ajtón volt egy erős tolózár, mely az egész lakást megközelíthetlenné tette. Annának volt feladata azt, rendesen minden este elzárni. Tályos a nevezett estén egy szál faggyúgyertya világánál dolgozgatott. Szorgalmasan irt s pedig azért, mert ez a munka hivatalos munkáján kívül esett, ezért külön fizetést kapott. Nagy nevű, híres ügyvédekhez eljárt az öreg úr, kik megbízták régi latin okmányok másolásával, mert az öreg Tályos még azon világból került elő, mikor a jogászok a klassikusok nyelvén beszéltek. Az ifjabb nemzedék nem érti a Gradiusok nyelvét. Szerényen fizették, csak negyven krajczárt ivéért, de az szép összeg volt. S Anna úgy beletanult a holt nyelv ismeretébe, hogy atyjának segédkezet nyújt­hatott. Mondott vagy irt maga is, ha atyja elfáradt. Most is ez látszott az öreg uron, mert többször letette tollát, kezét fejére hajtá s pihent, — azután megint csak elővette a tollat s irt tovább. Lajoska ott ült a földön s két fakatonával játszott. A két katona maradványa volt egy egykoron tizenkét emberből álló erős hadseregnek, mely egy skatulyában elfért, melyet Lajoska múlt évi karácsonkor kapott. A regementből csak e két baka maradt életben, a többi elesett azon hosszú s kitartó harczban, melyet Lajoska naponta rendezett. A gyermeknek nem volt más játéka, s midőn a hadsereg e kettőre leolvadt, jobban meg­becsülte a két hadastyánt, mint nagy Frigyes kolini katonáit. A két katonának ezentúl egymással kelle har­­czolnia s Lajoska kifáradt a bátorításban, azután már este is volt és éhezett. Félretette tehát az apró hősöket s oda csúszott atyja székéhez s kezdte rángatni atyjá­nak kopott kabátját a szélénél, melyet apró kezeivel elért. — Atyuskám ! mikor jó Anna? — Mindjárt fiacskám! szólt az öreg, föl sem te­kintve írásából. — De én már éhes vagyok. — Anna hoz ennivalót. — Mit fog hozni Anna? — Majd meglátod, csak légy nyugodt. — Azután, mit fogok kapni? — Kapsz jó vajas kenyeret, sült krumplit. Jó lesz? — Oh igen. — De csak akkor kapsz, ha csendesen maradsz. — Atyuskám, — mesélj nekem valamit! szólt a gyermek felkapaszkodva atyja ölébe.

Next