Katholikus Hetilap, 1884 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1884-02-14 / 7. szám
KATHOLIKUS HETILAP. Üdvözlégy Mária ... Üdvözlégy Mária, Isten anyja, Szűz, kiben teljes az ég malasztja! Az Úr van teveled, hogy kiöntse Irgalma bőségét a bűnösre! Üdvözlégy Mária, Isten anyja, Kegyelem forrása, üdv patakja! Áldott vagy asszonyok s szüzek között, Mert méled váltsággal gyümölcsözött! Üdvözlégy Mária, Jézus anyja, Megtérő bűnösök szószólója! Könyörögj érettünk az Istennél. — Halálunk óráján esedezzél! Pály Ede. 7. SZÁM. uü. n.ép.fodld.ogitó. — Beszély. *— (Folytatás.) VI. Amikor Gönczöl Balázs bele von oktatva uj hivatalába s megértette azt, mit kelljen cselekednie, megérkezett Mélypatakra a nagyságos népboldogító ur is. Herr Sebastian Knopfloch megtett mindent, hogy gazdáját egy országos hirü emberhez méltóan fogadják. A község házánál, ahol Gönczöl Balázs osztá az igazságot, a középső hivatalos szobát kimeszelték, az agyagos padlóra gyékényeket terítettek, s hogy a szertartás annál komolyabb méltósággal folyjon le, Sebastian Knopfloch vett egy újdonatúj protokollumot s ahhoz illő nagyságú uj kalamárist. Gönczöl Balázs biró uram ugyan nem tudott írni s csak keresztvonásával hitelesíté az okmányokat; — hanem hát ott volt a nótárius ur, annak a dolga az irka-firka. A kitűzött napon a hivatalbeli emberek mind be lettek rendelve, hogy a nevezetes szertartáson résztvegyenek. A kisbirónak ezúttal meghagyatott, hogy délutáni három óráig az ő eszére lévén szüksége a tanácsnak, s nem szabad magát leinnia. A templombiró Kocza János uram beszédes ember lévén, szintolyan képen figyelmeztetve jön, hogy ezúttal markában tartsa a száját, s ne beszéljen, mert most okosabb embereknek lesz a feladata szólani. Mélypataky Pál és Herr Sebastian Knopfloch vállalkoztak tanúknak, ami nagy tisztesség szegény házasulandó embereknek. Bálint vadász hagyott magával tenni mindent, amit az urak akartak. Neki csak Jutka volt az eszében. Jutka azonban nagy sírás és zokogás között készült a czeremóniához s mikor az öreg béresné, akire Jutka előkészítése bízva volt, azzal vigasztalta, hogy mindezen és következőkön mulhatlanul át kell esnie, a tüzes hajadon letépte fejéről a rozmaring koszorút s azt kiabálta, hogy nem enged magából bolondot űzni. A község házánál már egybegyűltek mindnyájan, akik hivatalosak valának. Csak Jutka hiányzott még. Szelíd könyörgések, s nem szelid ütlegek között kényszerítők, hogy menjen már ő is, ne várakoztassa az urakat. Már most ezentúl igy lészen ez mindig. Neki csak annyiban van szerencsétlensége, hogy ő az első. Egyébiránt falusi lányoknál az már rendes szokás, hogy sírva, ríva, vagy akaratlanul mennek az oltárhoz. Nem is menyasszony, ha végig nem siránkozza az utat a háztól a templomig. Jutkának nem akarózását is csak olybá vették, mint a fiatal borjú huzakodását, mikor a vásárra viszik. Rábeszélés, okoskodás, szép szó nem használt, csakis mikor Bálint személyesen megjelent, s szólott Jutkához, engedett a szónak. A vad madár is megható és épületes jelenet volt az, mikor az esketendő pár a hivatalos személyek előtt megjelent. Kocza János uramnak jutott a szerencse, hogy őket bevezesse. A hosszú asztal mellett ültek Mélypataky Pál, köcsögkalappal a fején s czigarettel a szájában. Nemzetes Herr Sebastián Knopfloch nem szivarozott, csak pipázott. Gönczöl Balázs biró uram pedig vala becsületes kék dolmányban, fényes ezüst gombokkal, egyúttal nagy szűkülésben a fölött, miképen fog magasztos feladatának megfelelni. Mielőtt a szertartás megkezdődött volna, az illetők, akiknek szerepük volt, elkezdtek köhögni, harákolni, torkukat köszörülni, hogy azután kellő hangon adják elő az előadandókat. Legtovább köhögött Gönczöl Balázs biró uram, aki most már érezvén azt, hogy benne van a lében, iparkodott onnét, amennyire lehetett, becsülettel kilábolni. — Tisztességes leányzó, név szerint Hagymás Jutka, •— kezdé a biró uram, — aszongya a nagyságos ur, hogy aszongya, esküdni jöttetek ide, már hogy tudniillik ezzel a tisztességes legénynyel Csóka Bálinttal, akit ismerünk személyből, mert hogy urasági láger. Bálint megpödre bajuszát, fejével bólintott s helybenhagyta a mondást. De Jutkának karikára nyílt szemeiből dacz és harag villámlott elő. Mikor hátul döfölték, hogy lépjen előre, visszarugott, mint a pajzán csikó. Csak várta, mi fog történni tovább. — Továbbá aszongya a nagyságos ur, hogy aszongya, kérdezzelek meg, hogy hát szereted-e ezt a tisztességes legényt, névszerint Csóka Bálintot. A vad szűz elpirult erre a kérdésre; ha az oltár előtt kérdezték volna, ott is nagy titokban súgta volna meg, de ennyi szájtátó, bámész nevető és dohányzó nép előtt letette félelmét és daczosan odavágott: — Azt nem kötöm biró uram orrára. A hivatalos násznép visszahőkölt e feleletre. Erre nem volt elkészülve. — De édes lányom, — én azt tudni akarom. Mert aszongya a nagyságos ur . . . . — Nem mondom meg. — Jutka! legyen eszed. — Mit tartozik az a biró uramra? — No no Jutka! szólt Gönczöl Balázs, — ez a czerimóniához tartozik, mert aszongya a nagyságos ur, hogy aszongya, meg kell tégedet kérdeznem, voltaképen mit akarsz itt.