Katholikus Hetilap, 1884 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1884-10-09 / 41. szám
Megjelenik minden csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábok petitsor 8 kr Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész-utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Budapest, 1884. 41. szám. Október 1). A hagyományos tisztelet. (M.y.) Ama számos elszomorító jelenségek között, amelyekkel a divatos rombolás mai századában oly sűrün találkozunk, nem utolsó az, hogy a régi hagyományok, s az ezeken alapuló intézmények iránt való tisztelet nemcsak teljesen apadóban van, hanem az újítási mániában vergődő korszellem, — vagy minek nevezzük — egyenesen azok fennállását támadja meg, s azok kiirtására törekszik, meg nem fontolva, hogy az átalakulási processus, ha már valóban szükséges, csak akkor bírja magában az ő jövőjének, áldásos hatásainak biztosítékát, ha a hagyományos alapról le nem tér, ha az újítások főbb alkatrészeit épen a hagyományok képezik. Azért, hogy valami elavult, régi, használaton kívül álló, a kor igényeinek meg nem felelő, még nem mindenkor elvetni, eltörölni való, mert csak a jelen viszonyok tüntetik azokat, s mint igen számos tapasztalat megmutatta, az ősi intézmények közöl akárhány épen akkor bizonyította be életrevalóságát, szükségességét, mikor eltöröltetett. Addig, mig fenállott, útban látszék lenni; amikor nem volt akkor kezdtük érezni hiányát; divatból kiment öltözetnek, elkopott paszománynak tekintettük, s mikor lomtái’ba került, kezdjük belátni, hogy ócskasága daczára mégis nagyon czélszerü és hasznos vala s ha el is kopott, a fény rajta igaz volt. Köz- és magánéletünk, a politika és a társadalom elég hasonló tünetet tud felmutatni, amikor egy szó százados törvényes szokást, a legszentebb hagyományokon alapuló jogot, egyetlen tollvonás ősi intézményeket eltörölt, — elkezdve az iskolából kiküszöbölt imától fel egész a beszüntetett nádorispáni méltóságig. Pedig a hagyományos jogok, törvények és szokások ilyetén félredobálása nemcsak magában véve kegyeletellenes dolog, de igen veszélyes az elvileg is. Ha a politikában, amelyhez különben semmi közünk, a régi intézmények könnyelmű eltörlése itt-ott, ha nem is jogosult, de talán igazolt, a társadalmi életben sem jogosult, sem igazolt. Nagyon szomorú tapasztalatok szólanak amellett, milyen veszélyes elv az, megingatni azt az alapot, amelyet hosszú idők bölcsesége, elővigyázata, a korok tanulsága, a kipróbált, edzett jellemek buzgalma teremtett. Ha könnyelműen félretehetünk mindent, ami utunkban áll, hogy haladhassunk, akkor a haladás a rombolással egyértelmű, akkor minden, ami iránt kegyeletünk fennállott, a divatnak van alávetve, akkor utóvégre semmi sem marad, aminek tartósságában, czélszerűségében, szoliditásában bízhatnánk. Mert rombolni, eltörölni könnyű, de teremteni nehéz ; anyagi dolgok szétrombolása még orvosolható újabb teremtés által, — de szellemieké soha sem, vagy alig lehetséges. Az aláásott hitet, a megingatott kegyeletet, tiszteletet nem olyan könnyű ismét helyreállítani a szívekben és elmékben. Nem épületes jelenség az, hogy amíg az őskorok tanulmánya valóságos tudományággá len s a régészek, gyűjtők száma légió, szobák, termek akkor felelnek meg a legújabb divatnak, ha a legrégibb divat szerint berendeznék, addig régi szép jogok, szokások, hagyományok egymás után pusztulnak és vesznek s a mai kor emberei gyönyörűséget találnak a múltak klasszikus külsőségeiben, formáiban, de elvetik annak szellemei tartalmát, morális becsét. Amely kor ilyen romokra épít, az homokra épít s egy nagyobb társadalmi rázkódás elfújja, elsepri egy pillanat alatt minden alkotásait. Nagyon helyesen mondta Proudhom, hogy a nagy franczia forradalom valóban képes lett, volna ujjáalkotni a társadalmat, ha a hagyományos szokásokat, törvényeket szét nem rombolja, hanem a