Katholikus Hetilap, 1885 (41. évfolyam, 1-53. szám)
1885-05-28 / 22. szám
Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Hirdetések ára : 4 hasábos petitsor 8 kr Az előfizetési pénzeket a Szent-István Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Budapest, 1885. 22. szám. Május 28. A kiállítás és még valami. (M.g.) Most, midőn kulturális győzelmeink örömárjában úszunk, midőn ragyogó, fényes bizonyitványát tártuk a mivelt világ elé nagyszerű haladásunknak, midőn hosszú szorgalom, munka, kitartás vívmányait mutatjuk be a világnak, és tagadhatlan dicsőséget arattunk, az ipar, művészet, földművelés és nemzetgazdászat minden ágában oly eredményeket mutatván föl, amelyekkel mintegy varázslépéssel egyszerre a legnagyobb és legműveltebb kulturállamok sorába emelkedtünk, — most igen hálás alkalom nyílik nekünk arra is, önzetlen és elfogulatlan ítélettel szemlélni az érem másik oldalát és vizsgálni, váljon anyagi és szellemi fejlődésünk óriási előhaladásában, haladtunk-e erkölcsileg is, — s hogy kulturális győzelmünk magában birja e erkölcsi megizmosodásunk garancziáit, egy morális nemzettest életképes elemeit. Sajnos, de nem lehet tagadni, hogy az érem másik oldala nem oly fényes, nem oly ragyogó; ezt az oldalt elfeledték megtisztítani. És ez a feledés épen azon évtizedek bűne, amely most közszemlére rakta ki edényeit. Az a fényesen betöltött nemzetkulturális hivatás sok mulasztást takar, s a misszió csak félig van betöltve. Csillogó szemfényvesztés , amely sok sebet homályban tart. Elsősorban az utóbbi évtizedek bűne, hogy a társadalmi osztályok között borzasztó meredélyes hézagokat teremtett, amelyeket előbb-utóbb be kell tölteni, — hullákkal, vérrel, vagy a mai társadalomtól alig remélhető anyagi áldozatokkal, — annyi bizonyos, de paragraphusokkal soha. Ezen évtizedek bűne a tőke iszonyú uralma, a roppant aránytalanság a vagyonbirtokban, a törvény engedte szabadrablás az uzsora képében, a munkának lealázása a rabszolgaságig, a munkaerőnek baromias kiaknázása s ezen után a nemzettest leglényegesebb részének elszegényitése. A czivilizáczióval együtt emelkedett a nyomor, a tanrendszer uj vívmányaival egész hadserege emelkedett a proletarismusnak, a vallásos nevelés elhanyagolásával egy egész generáczió lett elrontva. Minél inkább haladt előre a világ, annál figyefogyottabb lett erkölcsi szempontból. Epidémiája keletkezett egy morális pestisnek, amelyet a büszkén haladó világ figyelembe sem vesz. Évtizedek előtt ritkaságok közé tartoztak ama kebellázító bűntények, amelyek most annyira napirenden vannak, hogy a hírlapoknak úgyszólván állandó rovatait képezik. Ez a győzelmes czivilizatió teremti rakásra a megszámlálhatlan sikkasztókat, csalókat, zártörőket, a mindennap számosabb szereplő öngyilkosokat, és rablók, gyilkosok egész seregét. Mit mondjunk azon polgáriasultsághoz, amely dúsan látja el a bitófát, megtörni a tömlöczöket, fegyházakat, amely hosszú évek szolgálatában megőszült és tisztelt főket enged lehullani a sárba, a piszokba, s amely a társadalmi becsületet annyira kérdésessé tette, hogy mai nap még a legtiszteltebb név és állás is kitéve van annak a gyanúnak, — hátha kisül rá valami! Az országos kiállítás java részben kimutatja mindazt, amiben haladtunk és emelkedtünk. A statisztika most nagyon divatos tudomány. Mit mondana a szemlélő művelt világ, ha a statisztika tudománya az utolsó ötven évről egy szemlélhető kimutatást adna, az országos bank pavillonjának mintájára, minő arányban nőtt a pauperismus, a közép nemzettest elcsenevészedése, a bűntettek lajstroma, a börtönök és fegyházak lakóinak száma? Mit mutathatnának föl erkölcsi szempontból a közkórházak naplói a Rókus-kórház külön rovata, és Kozarek emlékiratai ? Ezekből is kitelt volna