Katholikus Hetilap, 1885 (41. évfolyam, 1-53. szám)
1885-03-26 / 13. szám
Megjelenik minden csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petitsor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent István Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Budapest, 1885. 13. szám. Márczius 26. SIMOE JÁNOS bibornok, herczeg-primás megnyitó beszéde a Szt.-István-Társulat már ez. 19-iki nagygyűlésen. Tisztelt nagygyűlés! Szerencsésnek érzem magamat mindannyiszor, valahányszor a nagygyűlés alkalmából díszes körükben megjelenve, mindnyájukat Üdvözítőnk szentséges nevében üdvözölhetem. Ez alkalommal figyelmüket irodalmi működésünk mezején oly kérdésre kívántam felhívni, mely elől, bármily rémületes legyen is, kitérni alig lehet, értem a munkások kérdését, mely a megélhetésnek, nemzeti és társadalmi fönmaradhatásnak, minden műveltségnek, minden erkölcsi rendnek kérdése Európában. Hazánkban nem született, hanem közénk dobatott e kérdés, mert azokban is utánoztuk a külföldet, melyek ott e kérdést szelleményezték. A vész, habár csak első mozgásban, itt is megvan és fenyegető, de kedvezőbb helyzetünk — mert a betegség kezdetén állunk — a meglevőnek gyógyítását, a fenyegető elem további fejlődésének megakadályozását a kormányzók bölcsesége, a nemzet szeretete könnyűvé teheti. Ne keltsen csodálkozást, hogy e kérdésről, habár csak legfelsőbb elemeiben, irányainak csak legvékonyabb vonásaiban én szólok. Ez a szegénység ügye általában, ez az örök igazságnak, az erkölcsi törvénynek, tehát az evangéliumnak ügye az anyagiakban, — ez a pártolás, a vezérlés ügye az ügyefogyottak szélesre nyúlt táborában, hogy a lelketlen vezérek alatt, a kétségbeesés őrjöngéseitől elkapatva, amit erőszakkal gyógyítani akarnak, teljesen gyógyíthatatlanná ne tegyék. »Misereor super turba«, szánom a sereget, szólt Üdvözítőnk, látván az éhező sokaságot. Mások érdekéről, mások javáról gondosnak lenni, ez amit a világ ma nehezen fog fel, minden lelkipásztor kötelessége. Mikor én, mint választott püspök az oltárhoz léptem, az engem felszentelő püspök az egyház nevében e kérdést intézte hozzám: akarsz-e a szegények, az idegenek, az ügyefogyottak iránt szelíd és irgalmas lenni ? feleltem: akarok. Ily társadalmi kérdés megoldásánál felszólalni, közreműködni engemet püspöki fogadalmam kötelez. Szentséges atyánk Rómában a püspökök püspöke. Ő azoknak utódja, kik a protestáns Müller szerint az európai társadalmat megalkották, kik az anglikán Macaulay szerint Európában minden királyi ház bölcsőjénél virrasztottak, és ki mintha Angolország fővárosát mai ábrában szemlélte volna. Írja a pápákról, hogy akkor is a társadalom mentői lesznek, mikor az ausztráliai vadonból kikerült idegen London főhídjának romjain merengeni fog. Ezen hidat akarták pár hét előtt szétrobbantani. Szentatyánk védtelen elhagyatottságában a munkásokat, az iparosokat, szóval a társadalom elhagyatottjait többször már védelembe ajánlotta, és hogy magukon két, társulatokba sorakozva, a közrend megrázkódtatása nélkül segítsenek, többször buzdította, legújabban folyó évi február 17-én a böjti hitszónokokat fogadva, ezeket mondá: »Szemeim előtt lebegnek a siralmas, a szomorú társadalmi viszonyok, melyek az istentelen, a forradalmi tanokból fejlődve, nemcsak az egyházat, de magát a társadalmat is végveszélylyel fenyegetik, az emberi bölcseség nem talál védvet, nem talál orvosságot, az elhagyott keresztény elvekre kell visszatérni; legyetek rajta, hogy erről az elméket felvilágosítsátok, meggyőződésre bírjátok.« Ily értelemben nyilatkozott febr. 23-án, mikor a franczia iparos egyletek küldöttjeit fogadta. A nyomor, a nyomornak forrása, a nyomornak