Katholikus Néplap, 1849. október-december 2. évfolyam, 1-13. szám)
1849-10-04 / 1. szám
s zados alkotmány félre dobatott, ’s helyébe a’ nemzet’ nevével visszaélő pártosok által egészen ujszabásu törvények, ’s egy más, ausztriai házzali kapcsolatunkat megrendítő kormányrendszer hozattak létre, hogy ezeknek kötelező erejénél fogva Magyarország hű lakosait a’ hitszegés és lázadás’ tetteire könnyebben rábírni lehessen. Istennek változhatatlan szent törvénye azt tartja, hogy az uralkodó hatalomnak minden lélek alá vetve legyen, mert a’ hatalom nem embertől van, hanem az Istentől; a’ király, kit az ország’ törvénye uralkodói hatalommal ruház föl, Isten’ nevében tartja kezében a’ pálczát, hogy a’ jóknak jutalmat, a’ gonoszoknak pedig büntetést osztogasson; ’s ime valának közöttünk, kik nem gondolva Isten’ szent törvényével, ’s eltérve az ősök és apák’ becsületes nyomdokbról, a’ törvényes fejedelem ellen a’ haza’ kincsein tábort gyűjtöttek össze, ’s a’ népet mindenféle ámításokkal, ’s hiú reményekkel addig kecsegtették, fenyegetésekkel, ’s az erőszak’ rémitő eszközeivel addig ijesztgették, mig végre annak nagyrésze hozzájuk csatlakozott, ’s országunkban a’pártütés ’s hitszegés’ nagy bűne a’ király’ tábora elleni véres csatákban, a’ király’ híveinek legyilkolásával ’s üldözésével ’s végre magának a’ királynak és uralkodó családjának kitagadásával sok romlás és pusztulás közben elkövettetett. Isten megengedi a’gonoszságnak is, hogy gyözedelmeket vívjon ki, de csak kevés időre; mert az ő általa alkotott erkölcsi rendszer szerint az igazságnak végre győzni kell, ’s a’ boldogság csak a’ törvényesség’útján eszközölhető. A’ forradalom, hogy czélját elérje, a’ hazugság és vétek’ eszközeit is megszokta ragadni; azért pusztításai nem csak a’ vagyonra, ’s az anyagi érdekekre nehézkednek, hanem a’ mi legkárosabb, a’ nép erkölcseit is veszélyeztetik; tapasztalástok igazolni fogja az állítást; mert volt-e valami szent, és sérthetetlen, mit a’ forradalom alatti szabadosság, mit a’ szabadság’ lobogóját tárogató önkény meg ne fertöztetett volna? Milly csúfos gúny űzetett szent religiónkkal, midőn annak szentségei a’ boszszuállás, hitszegés és vérengzés’ lángjának élesztésére alkalmaztattak, és több helyütt az egyház’ szolgái halálfenyegetések között kényszerittettek a’ pártütés’ ügye mellett szót emelni. Az éktelen káromlások, a’ mértékletlen élet, a’ testiség’ dühe árvízként borították el vidékeinket, ’s mig falvak és mezők elpusztultak, virágzó gazdaságok semmivé tétettek, pazarolva áldoztatott föl élet és erő, az alatt ezernyi szivek’ ártatlansága esett a’ bűnnek martalékul, merészül űzetett, a’ minek örökké tilosnak kellene lenni; kihalt a’ keblekből az elöljárók iránti tisztelet és engedelmesség, testvériség helyett, testvér gyűlölet ’s vérszomj szállotta meg sokaknak keblét, ’s a’ veszendő pénz ’s a’ kevés ideig tartó uraság ezreket vakított el, hogy tettekre vetemüljenek, miktől máskor érzésök elborzadott. Nem azért említem föl ezeket, hogy a’ még vérző sebeket fölszaggassam. Alig van már köztünk, ki at nem látná, hogy a’ forradalom okozta szenvedéseink nagyok és súlyosak. Érezzük mindnyájan, hogy midőn iszonyú tévedésünket önmagunk megvalljuk, nem feddő és ostorozó szemrehányásokkal óhajtunk találkozni, hanem fölemelő és orvosló kézre van szükségünk, mellytől kinaink’ enyhítését, sérveinkbeli fölépülésünket várhatjuk. Halljátok tehát, elébb egy rövid történetet fogok elmondani: Tavai volt junius 15-kén, hogy Párisban egy nemzetőrségi kapitány, kit a’ lázadók kezükre kerítettek, az irgalmas apáczák’ házának udvarába hurczoltatott, hogy ott tüstént agyonlövettessék. Egy irgalmas nő ezt látván, segítségére jön, ’s a’ magát felebarátjáért föl-