Katholikus Néplap, 1849. október-december 2. évfolyam, 1-13. szám)
1849-11-08 / 6. szám
43 borultak, hálát adván az Urnak, ki meghallgatja a’ benne bízók’ könyörgését, ’s nem hagyja megszégyenülni a’ jámborok’ hitét. Fojtényi: Ellátok messze, messze! Egy lélek sincs jelen, Csak a’ ködös hegyormok’ Szele bolyong velem. Olly sárga, sárga minden Mint haldokló beteg; Gyászt hordoz a’ vidám ég ’S a’ víg madársereg. Fejemnél puszta ágak, Lenn elhullt levelek, — Szivem szorul, szememben Elfojtott köny remeg. Ki mondja meg nekem: most Én mit gondolhatok?.. Hogy egykor mint e’táj itt Én is lehervadok. — De majd föléled a’ föld Vígan foly a’ patak, Fenn a’ kéklő magasban Pacsirták szólanak. Magára ölti e’ táj A’ legszebb zöld ruhát, Kihalt keblét uj élet, Öröm lélekzi át. Ki mondja meg: tavaszszal Én mit gondolhatok ?.. Hogy egykor mint e’táj itt Én is föltámadok. Talabér János: Őszkor. A’ fatolvaj. Karácson’ éjszakája volt. Rezgő csillagok’ megszámlálhatlan sokasága bolttá az égnek boltozatját, az egész természet téli öltözetjébe burkoltan szendergett, — mély csend uralkodott mindenütt,— csend, mint azon éjben, mellyben az Ur’ angyala Bethlehem’ együgyű pásztorinak hirdeté Üdvözitönk’ születését, s mennyei lelkek az örvendetes Glóriát énekelék. — A... helység’ házainak minden ablakiból gyertyavilág sugárzott, ’s ájtatos lakóinak örege apraja sürgött forgott, ünnepiesen öltözködött, mert immár elhangzott a’ második harangszó, melly a’ hívőket az éjféli szent misére hivogatá. Csak egy, nem megvetendő birtoku gazdának házánál nem lehete illy ajtatos czélbóli sürgést észrevenni. Ablakaiból nem sugárzók gyertyavilág, ki sem öltözködék ünnepiesen, — mert az udvar’ leghátulsóbb részén szekérigazitással, fejsze, kötél ’s egyéb szerszám’ előkészítésével foglalkozók két férfiú. A’ gazda volt és bérese. „Hova készülünk gazda?“ kérdi a’ béres. — „Pszt!“ — hallgass Jancsi! szót se szólj! „tegnap“ — susogá tovább — „az uraság’ erdejében egy szép tölgyet szemeltem ki, azt ez éjjel kivágjuk ’s haza vontatjuk; ime minden ember a’ templomba siet, az erdész is már itt van a’ faluban, ’s kerülőit is bizonnyára misére küldé; ki sem lát bennünket, a’ tölgyből pedig derék sajtó alj kerül ki.“ „Ah ! mit gondol kigyelmed!“ sohajta Jancsi, — „illy szent éjszakán misét mulasztani, aztán lopni! juj! szinte fázom bele!“ 6*