Katholikus Néplap, 1849. október-december 2. évfolyam, 1-13. szám)

1849-11-08 / 6. szám

43 borultak, hálát adván az Urnak, ki meghall­gatja a’ benne bízók’ könyörgését, ’s nem hagyja megszégyenülni a’ jámborok’ hitét. F­ojtényi: Ellátok messze, messze! Egy lélek sincs jelen, Csak a’ ködös hegyormok’ Szele bolyong velem. Olly sárga, sárga minden Mint haldokló beteg; Gyászt hordoz a’ vidám ég ’S a’ víg madársereg. Fejemnél puszta ágak, Lenn elhullt levelek, — Szivem szorul, szememben Elfojtott köny remeg. Ki mondja meg nekem: most Én mit gondolhatok?.. Hogy egykor mint e’táj itt Én is lehervadok. — De majd föléled a’ föld Vígan foly a’ patak, Fenn a’ kéklő magasban Pacsirták szólanak. Magára ölti e’ táj A’ legszebb zöld ruhát, Kihalt keblét uj élet, Öröm lélekzi át. Ki mondja meg: tavaszszal Én mit gondolhatok ?.. Hogy egykor mint e’táj itt Én is föltámadok. Talabér János: Őszkor. A’ fatolvaj. Karácson’ éjszakája volt. Rezgő csillagok’ megszámlálhatlan sokasága bolttá az égnek boltozatját, az egész természet téli öltözet­­jébe burkoltan szendergett, — mély csend uralkodott mindenütt,— csend, mint azon éj­ben, mellyben az Ur’ angyala Bethlehem’ egy­ügyű pásztorinak hirdeté Üdvözitönk’ szüle­tését, s mennyei lelkek az örvendetes Gló­riát énekelék. — A... helység’ házainak min­den ablakiból gyertyavilág sugárzott, ’s áj­­tatos lakóinak örege apraja sürgött forgott, ünnepiesen öltözködött, mert immár elhang­zott a’ második harangszó, melly a’ hívőket az éjféli szent misére hivogatá. Csak egy, nem megvetendő birtoku gazdának házánál nem lehete illy ajtatos czélbóli sürgést ész­revenni. Ablakaiból nem sugárzók gyertyavi­lág, ki sem öltözködék ünnepiesen, — mert az udvar’ leghátulsóbb részén szekérigazitás­­sal, fejsze, kötél ’s egyéb szerszám’ előké­szítésével foglalkozók két férfiú. A’ gazda volt és bérese. „Hova készülünk gazda?“ kérdi a’ béres. — „Pszt!“ — hallgass Jancsi! szót se szólj! „tegnap“ — susogá tovább — „az uraság’ erdejében egy szép tölgyet sze­meltem ki, azt ez éjjel kivágjuk ’s haza von­tatjuk; ime minden ember a’ templomba siet, az erdész is már itt van a’ faluban, ’s kerü­lőit is bizonnyára misére küldé; ki sem lát bennünket, a’ tölgyből pedig derék sajtó­ alj kerül ki.“ „Ah ! mit gondol kigyelmed!“ so­­hajta Jancsi, — „illy szent éjszakán misét mu­lasztani, aztán lopni! juj! szinte fázom bele!“ 6*

Next