Katholikus Néplap, 1850. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1850-02-14 / 7. szám
Éveket törölsz ki büntetésül. Hetven év — ’s ki izmos, nyolczvan évre Számíthat közöttünk életére; Ámde ezt is bú-baj- és sírásban Tölti, mint zarándok, pusztaságban. Kell tehát köszönnünk irgalomnak, Hogy kevesbült évek’ terhi nyomnak. Vajh! ki méri meg, mint kell, erődet, Melly aláz kevélyt és vakmerőket? Rettentő vagy, Ur! ha megharagszol; Részeden van ég, föld, ’s dúlva harczol. Megtanult, karodtól félni népünk; Add, e’ félelemmel bölcsen élnünk. Szűnj, Uram! haragtól,’s légy kegyelmes; Szűnj haragtól, és ne tedd, hogy elvess, lm feléd borultunk, hűn imádók, ’S a’ mi bűneinket sírva bánók. Szenvedőnk ezernyi nap’ során át: Kelts ránk új örömnek szebb korányát. Add, a’ hány napig volt búsulásunk, Annyit vígalom közt folyni lássunk; És hány évig e’ nép sírva szenved, Boldogságban élni annyit engedd. Nézz le szolgáidra, jó az Isten! Fölséged’ dicsőítsd gyermekinkben; Fényedtől vezetve mindörökké, Váljanak kegyelted emberekké! Fojtényi: Szent Gudila. Hetedik században Németalföldön Brüssel’ városának szomszédságában egy magas sziklán épített várban élt egy öreg gróf. Ez ősz három magzat’ atyja, azokat isteni félelemben és jámbor erkölcsökben neveltette. Legfiatalabbikát Gudilának hívták, ki angyaltisztaságu leányka volt, minden vele egykoruaknak példaképe.Mindenkivel jót cselekedni, mások’ boldogságán és szerencséjén örülni, ez vala már ifjúsága’ zsengéjében legkitűnőbb tulajdonsága, A miben sem gyönyörködött, csak Istenének híven szolgálni, és teljesítve szent akaratját, kedvét megnyerni törekedett. Mindennap kora reggel,a’mint félórányi távolságra a’vártól, egy templomban isteni szolgálat előtt megkondult a’ harang, tüstént az ájtatos szűz kisietett ágyából, testét egy hosszú fehér fátyolba burkolá, és hív szolgája’ kíséretében égő lámpással kezében, az említett öreg templomba zarándokolt. Semmi eset, semmi baj, semmi öröm sem vala képes e’ mindennapi menetétől őt visszatartóztatni. Azonban egyszer, a’ mint szokás szerint hajnalkor, lámpással kezében hű szolgája’ kíséretében isteni szolgálatra menne, egy köpenybe burkolt alak jelent meg előtte, és útját állja, ’s csakhamar elfujta a’ lámpásban a’ világot, hogy ördögi merényletét foganatba vehesse. Félelem és rettegéstől levezetve a’ szent szűz térdre hull, és fönhangon segedelemért az ur Istenhez esedezett. És ime mi történt azon perczben a’ lányka föltartá ijedtségében a’ lámpát, mellynek ajtaja kinyílt, szél suhogott mint egy láthatlan angyal az imádkozó mellett, és a’ pislogó lámpabelet újra föléreszté ’s meggyujtá. Ezt látván a’ kísértő, nagy sebességgel borzasztó szitkok közt tűnt el a’ sötét éjben. — Tiszta szűz lelkek! ti is hasonlag imádkozzatok valahányszor a’ kisértet közelít hozzátok, és soha se lesz képes ártatlanságtok’szent lángját eloltani. Markuss Henrik: A’ ker. katholika Anyaszentegyház’ történeteinek nevezetességei. II. A kereszténységnek első küzdelmei. Azt hinné az ember, hogy az apostoloknak nem is lesz akadályjok, minekutána szerencsésen kezdék sz. munkájokat. Oh! a’ pokol’s világ soha sem volt barátja Jézusnak, üldözte őt, üldözte hát barátit, híveit is. Meg volt az tőle mondva, hogy a’ pokol’ kapui szikla-egyháza ellen öröködni fognak, de az is ám, hogy erőt még sem vesznek rajta.7*