Katholikus Néplap, 1854. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1854-11-08 / 45. szám
gyet növeli. A félelemtől gyötrött ember nagyon hajlik a hányásra és hashajtásra. A félelem, ha szabad mondanunk, a gyomrot és beleket összehúzza, sőt ha nagyobb fokra hág, még görcsöket is idéz elő a belsőben, mi még akkor is megtörténik, midőn az epemirigy nem uralkodik. Ha valaki képes a félelmet háttérbe szorítani, úgy a legtöbb esetben megmentette a beteget. Ez nem csak az epemirigyről áll, de minden súlyosb betegségről is. Mi veszi el gyakran a legczélszerűbb orvosság hatását, mi teszi sikeretlenné még a legügyesebb orvosok fáradságát is? — Nem más, mint a félelem, félelem a betegségtől és haláltól. A betegség minden neme ellen találtak föl óvszert, csak a félelem, csak a benső szorongás ellen nem. Mi egy részről csodálatos, de más részről mély fájdalommal tölt el bennünket, hogy ez egyre legbiztosabb óvszer, még csak távolról sem említtetik, egy orvostól sem ismertetik. És mellyik hát ez a legbiztosabb óvszer?• S ez nagyon is ismeretes, csak hogy, sajnos, nem akarjuk ismerni. Ez a szentségekbeni részesülés, az Istenbeni bizalom. Ezerszer megesküdhetik minden lelkész, ki a betegágynál a szentségeket kiszolgáltatja, hogy, ha a beteg még öntudatnál lévén, igazi ájtatossággal fölvette azokat, azonnal szemlátomást gyógyulni kezdett; ezerszer megesküdhetik minden lelkész, hogy gyakran a legkétségbeejtőbb esetekben, midőn már a mesterség utánlátása és a gyógyszer ereje hajótörést szenvedtek, és minden orvos lemondott a betegről, semmi más nem segített, mint Isten kegyelme a szentségek által. Ezt minden okos, tapasztalt orvosnak el kell ismerni. Istenem, hányan nem estek volna áldozatul az epemirigynek, ha időben kerestek volna vigaszt és erőt a szentségekben! Félünk, s a félelmet az mutatja, hogy ama szentségek halottak szentségének neveztettek, ama vélekedésben, hogy ki azokat magához veszi, meg kell halnia. Nem halotti szentségek ezek, az egyháznak nincs halálorvossága, a szentségek üdvszerek, életszerek, szolgáljanak azok bár a test, vagy lélek életére. Legtöbb esetben, ha méltán fölvétetnek, meghozzák a betegnek egésségét, mint már fenebb is említők. Természetesen, akkor a szentségek fölvétele után is bekövetkezik a halál, ha akkor küldenek papírt, midőn már a beteg utolsó vonaglásaiban, vagy eszméletén kívül van. Hányszor történik, hogy csak külső szín végett hozatnak papot, s ekkor is csak a válság perczeiben. Üdvszerek, életgyógyszerek a szentségek még azon esetben is, ha a beteg az Istennek beláthatlan bölcs végzése szerint e világból kiszállittatik, akkor üdvszerek a bünbeteg lélek számára, eszközök az örök életre. Ezt azonban el nem ismeri a mostani hithanyag világ. Az Ítélet, örökkévalóság, menyország, és pokolbani, úgy szinte az egy igazságos Istenbeni hitet rég elenyelegte s elálmodta korunk a színházakban és a világ elvei között. Korunk egyik legnagyobb gyengéje a fogalmak rettenetes zűrzavara, mit valóban a lelkek epemirigyének lehetne nevezni, s innen ered napjainkban az a sok baj. Miként gondolkodik a mostani világ az isteni gondviselésről, az emberi észről, a hitről, ítéletről és az örökkévalóságról? — Innét vannak a balfogalmak szörnyei mint az életben mint pedig a betegségben. Bár mindnyájan keresztény eszméletre térnénk, és időben használnánk a fönemlitett, több ezer év javalra üdvszert. E sorok írója Isten és világ előtt bizonyítja, hogy milly hasznos az. Folyó évi mindszenthó 4-én vettük a legelső tudósításokat , hogy az epemirigy Bécsben kitört, mire megfoghatlan, megmagyarázhatlan és szokatlan félelem lepett meg engem, melly csak nem határos volt a halálos rettegéssel. Imádkoztam, nem sikerült, olvastam, írtam, aludni akartam (reggeli 4 órakor lehetett), hasztalan, reszketés és félelem közt megírtam végrendeletemet. Óvszerek kezemnél nem voltak. Hideg veríték borította el homlokomat, kezeim és lábaim reszkettek. Nem tudtam , mi bajom, honnét jön e félelem. Epedve vártam az órát, mellyben a templom fölnyittatik, így töltöttem el hét negyedórát. Templomba siettem, elvégeztem az általános gyónást , sz. Misét olvastam, és meggyógyultam és mindekkorig egésséges vagyok. E szentség nélkül a félelem elejtett volna. Hathatós utógyógyszerül benső vigasztaltsággal imádkozom a 90. zsoltárt: „A ki a Felségesnek oltalma alatt lakik,amit mindenkinek ajánlok. És most mindenkihez egy kérést a földi és örök jóllét érdekében. Először az orvos urakhoz. Tegyenek annyit, mennyi tőlük kitelik, híven ragaszkodva szent esküjükhöz, és legyenek rajta, hogy a betegek a szentségeket még jókor magukhoz vegyék, valamint mi lelkészek is; s akkor minden tapasztalt orvos át fogja látni, hogy azok fölvétele után a betegség legtöbb esetben szűnni fog, s az egésség helyre áll. Kérésünk a betegek környezetéhez. Ne legyenek oly káros kímélettel a betegek iránt.