Katholikus Néplap, 1855. január-május (8. évfolyam, 1-18. szám)
1855-01-03 / 1. szám
o kan azok közöl, kik bűbájos hiúságokat űztek vala, egybehordák könyveiket és nyilván mindenek szeme láttára megégeték azokat, ámbár felszámittatván azon könyvek ára, összesen ötvenezer ezüst pénznek találtatók.“ A rosz könyv nem is érdemel egyebet, mint tűzre vettetni, mert különben ő veti tűzre az elcsábított lelkeket ... S ezt nem egyes ember, hanem maga a katholika anyaszentegyház mondja. Mi következik ebből? Először, hogy adjunk hálát Istennek, ki gondoskodott módokról, mikép kerülhessük ki ezen roppant veszedelmet: értem a rész könyvnek olvasásából származó szomorú következéseket. Az Isten t. i. hazánkban is támasztott egy társulatot, melly jó és olcsó könyveket terjeszszen, s ez: a Szent-István-Társulat. Másodszor pedig iparkodjunk mi is előmozdítani a jó könyvek terjesztését, min magunk is megszerezvén azokat. — Kedves atyámfiai! Fogadjátok meg, hogy ezentúl csak a Szent-István- Társulat által kiadott naptárt akarjátok megvenni , s ezt nem azért, mintha a többi naptár mind rész, erkölcstelen volna, hanem főkép azért, mert igy előmozdítjátok a jó könyv-kiadó társulatot, és azon kívül félnetek sem kell, hogy tán valami rész ragad rátok belőle, míg ellenben a többi naptárokban minden vigyázat mellett is, könnyen mérget szívtok föl a méz között. — Fogadjátok meg, hogy ezentúl soha valami álmoskönyvet, vagy csíziót, vagy sibillát nem vesztek; ezen pénzt adjátok inkább a szegénynek.Ha jó könyveket akartok venni, nézzétek meg, rá van-e nyomva, hogy kiadja a Szent István-Társulat; vagy lelkipásztortokat kérdezzétek meg, mi tévők legyetek. Ismeritek-e már Groffine Lénárt oktató könyvét, Az elveszett fiút, A zsellér leányt, Piros tojásokat, vagy a pesti kispapok által kiadott keresztény egyháztörténetet, mellyet tíz bankó garasával még mindig megszerezhettek magatoknak . . . Mit gondoltok kedves atyámfiai ! Nem volna-e jó, ha ti úgy egész falustól egybeállnátok, és kiki saját tehetsége szerint, öszszeadnátok valami pénzt, s azt aztán a plébános ur kezeibe letennétek, hogy hozasson rajta a ti számotokra jó könyveket, mellyeket azután egy helyen, például a falu házánál tartanátok, s a bíró felvigyázása alatt néha néha olvasás végett kivennétek ? Biró uram! kegyelmetlen a sor, tegyen valami okosat! Babos János: Újévi ajándék, (1855.) Újévi szép ajándékul Mit hozzak én neked ? Tán szemvakitó drágaszép Füzéres gyöngyöket? Tán csengő erezet gazdagon, Vagy ékszerül aranyt ? Jutalmat osztogatni nem, Csak zengni tud a lant! Tud zengni szépet és dicsőt, Magasztos tetteket, A mikhez , bár olly évesek, Hű az emlékezet. A kisded édes mosolyát Anyjának hálakép; Ha engedelmes a szülők Iránt az ifjú nép; A munkabíró férfikort, Ha jámbor és szelíd; A csendes aggkor üdvhozó Sok szép erényeit. És mig elzengi ezt dalom Szivem sugallataként, Minél magasztosb nem lehet, Dicsőjtve az erényt, Nem hervadó virágait Füzérbe én szedem, S újévi szép ajándékul Átnyújtja azt kezem, Hogy házkörödben ékesítsd Te majdan őt vele, Kinek erénye legdicsőbb, Reá van érdeme,