Katholikus Néplap, 1855. január-május (8. évfolyam, 1-18. szám)
1855-02-14 / 7. szám
55 ifja és örege meg volt győződve arról, hogy az ember szóval és tettel hitét csak úgy vallhatja, ha azt betanulni és beélni is törekedik, és azt, az Úr szavai szerint: aki annak (az Atyának) akaratját cselekedni törekedik, az fog ítéletet hozhatni ezen tudományról: valljon Istentől származik-e? avagy én csak magamtól szólok-e? (Jún. 7. 17.) öntapasztalásából meg is ismerni. Ekkor minden házban találtatott „Szentek élete;“ ájtatossági és épületes könyvek, mellyekből délutánkint, a táncztermekbeni csapodárkodások helyett, egy-egy fejezet olvastatott fel. De nem is voltak még ekkor kölcsönkönyvtárak, és testet s lelket megmérgező regények. Szent volt ekkor a vasárnap, és adás-verés, tőzsérkedés, uzsoráskodás, elmulasztható szolgai munkák, éjjeli kalandozás, csapszékek vagy bor- és sörcsarnokok nem szentségteleníték azt meg. Hitték ti. mikép Isten tiz parancsolatjainak elseit szorosan meg kell tartani, nehogy az utolsók táguljanak, mint azok nem épen régiben olly borzasztóan feltágulának s maiglan is csak nagy nehezen, s rettegés között tartatnak fen. Akkoron a böjtöket is megtartották, s még el nem felejtették, mikép Istentől az embernek adott első parancs böjti parancs volt, melly imigy hangzott: a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél. (Gren. 2. 17.) Akkoron valamelly ház gyermekének első szent áldozása házünnep volt, és nem elégedtek meg a jámbor szülők , gyermekeiket évenkint csak egyszer húsvét táján az Úr asztalához vezetni, csak azért, nehogy különben az anyaszentegyház nyílt parancsa ellen vétkezzenek, hanem érezzék évenkint többször, különösen nagyobb és Mária tiszteletére szentelt ünnepeken, lelkismeretek kitisztításának szükségét, és igy kibékülve Istennel, lelkűket ama kenyérrel, melly a világ életéért a mennyekből alászállott, a jóbani állhatatosság végett megedzették; hittek t. i. a vétekben mint minden földi nyomornak, és örök kárhozatnak egyedül valódi forrásában, és sziveikben kegyelet honolt az Urnák eme szavai iránt: Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok, és én megnyugtatlak titeket (Math. 11. 28.), és hittek az apostol szavaiban: Valaki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik s iszik magának, minthogy meg nem különbözteti az Urnák testét. Ezen okból vannak üköztetek sok betegek és erőtlenek, és el is aludtak sokan (I. Cor. 11. 29—30.), és a zsoltár igéiben: A levágott és megszáradt szénához hasonló szívem, hogy kenyeremet enni elfelejtem. (Zsolt, 101. 4.) Akkoron a jók egybegyülekezvén magok és testvéreikért imádkozni, jámbor egyleteket, hitbuzgó testvérületeket alakitanak; mert erősen hittek a szentek egyességében, méltányolván sz. Jakab szavait : Imádkozzatok egymásért,, hogy üdvözöljetek, mert igen hasznos az igaznak buzgó könyörgése. (5: 16) Érezték, hogy az imádság szükséges lelkünknek csak úgy, mint testünknek az étel. De nem is voltak ekkor minden ősinek felforgatására célzó alattomos összesúgások és összeesküvések, és mindenki biztos lehetett, mikép a jámbor testvérületek tagjai közül egyett sem fogott találni a világfelforgatók között. Ekkor az iparegyletek, czéhek megannyi religioi társulatok valának, és az ipar védszentje nem csak látványul hordoztatott a czéhek zászlóin, hanem otthon is tisztelteték; akkoron a czéhek kántormiséi Istenbeni erős bizalomnak jelei voltak, kinek áldásától minden függ, és a vasár - és ünnepnapok napjai valának az Istennek, ki a napokat teremté, és nem a szabadüzletnek szolga-napjai és leigázói a mestersegédeknek. Akkoriban e szó, „munkás“ idegen vala még, és a mesterlegények és inasok mesterek és mesternők házában nem voltak idegenek. Hittek t. i. akkor a nazarethi József műhelyének szentségében. Ekkor a háziasszonyok nagyon is ügyeltek a keresztény háztartásra, s ha bár azonkívül barátságos körökben szórakozást és felüdülést kerestek, igazi boldogságukat mégis csak családok körében találák fel; a háziasszonyok egyszersmind gondos anyák voltak, nemcsak tulajdon gyermekeik, hanem egész háznépökre nézve, és dicsőségének tartotta a háziasszony, régi hű cselédeit kegyelemkenyérrel megjutalmazhatni. Ámde ekkor nem csak a háziasszonyok hittek az apostol eme szavaiban: Ha ki pedig övéire és főképen háznépére gondot nem visel, az illyen a hitet megtagadja, sőt a hitetlennél is alábbvaló (I. Tim. 5. 8.); és nem csak az urak (gazdák) hittek az irás szavaiban: De ti is urak, ugyanazokat cselekedjétek ő velek (a szolgacselédekkel), elhagyván a fenyegetéseket, tudván azt, hogy a ti Uratok is mennyben vagyon, és hogy annál nincsen személy válogatás (Efez. 6. 9.), hanem a cselédség is hallgatott eme szavakra: Ti szolgák (szolgálók) engedelmesek legyetek test szerinti uraitoknak (asszonyaitoknak) félelemmel, rettegéssel, együgyű szívből, mint Krisztusnak; nem szemre szolgálván, mint azok, kik csak embereknek kívánnak kedvesek lenni, hanem mint Krisztus szolgái, jó szívvel teljesítvén az Isten akaratát, jó akaratú készséggel szolgálván, mint az Urnák, és nem mint embereknek,tudván azt, hogy kiki valami jót cselekszik, annak jutalmát elveendi az Úrtól, akár szolga akár szabados legyen. (Efez. 5. 58.)