Katholikus Néplap, 1855. január-május (8. évfolyam, 1-18. szám)

1855-02-14 / 7. szám

55 ifja és örege meg volt győződve arról, hogy az ember szóval és tettel hitét csak úgy vallhatja, ha azt betanulni és beélni is törekedik, és azt, az Úr szavai szerint: a­ki annak (az Atyának) aka­ratját cselekedni törekedik, az fog ítéletet hoz­hatni ezen tudományról: valljon Istentől szárma­zik-e? avagy én csak magamtól szólok-e? (Jún. 7. 17.) öntapasztalásából meg is ismerni. Ekkor minden házban találtatott „Szentek élete;“ ájtatossági és épületes könyvek, mellyek­­ből délutánkint, a táncztermekbeni csapodárko­­dások helyett, egy-egy fejezet olvastatott fel. De nem is voltak még ekkor kölcsönkönyvtárak, és testet s lelket megmérgező regények. Szent volt ekkor a vasárnap, és adás-verés, tőzsérkedés, uzsoráskodás, elmulasztható szolgai munkák, éj­jeli kalandozás, csapszékek vagy bor- és sör­­csarnokok nem szentségteleníték azt meg. Hitték t­­i. mikép Isten tiz parancsolatjainak elseit szo­rosan meg kell tartani, nehogy az utolsók tágul­janak, mint azok nem épen régiben olly borzasz­tóan feltágulának s maiglan is csak nagy nehe­zen, s rettegés között tartatnak fen. Akkoron a böjtöket is megtartották, s még el nem felejtették, mikép Istentől az embernek adott első parancs böjti parancs volt, melly imigy hangzott: a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél. (Gren. 2. 17.) Akkoron valamelly ház gyermekének első szent áldozása házünnep volt, és nem elégedtek meg a jámbor szülők , gyermekeiket évenkint csak egyszer húsvét táján az Úr asztalához vezetni, csak azért, nehogy különben az anyaszentegyház nyílt parancsa ellen vétkezzenek, hanem érezzék évenkint többször, különösen nagyobb és Mária tiszteletére szentelt ünnepeken, lelkismeretek ki­tisztításának szükségét, és igy kibékülve Istennel, lelkűket ama kenyérrel, melly a világ életéért a mennyekből alászállott, a jóbani állhatatosság végett megedzették; hittek t. i. a vétekben mint minden földi nyomornak, és örök kárhozatnak egyedül valódi forrásában, és sziveikben kegyelet honolt az Urnák eme szavai iránt: Jöjjetek hoz­­­zám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok, és én megnyugtatlak titeket (Math. 11. 28.), és hittek az apostol szavaiban: Valaki mél­tatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik s iszik magá­nak, minthogy meg nem különbözteti az Urnák testét. Ezen okból vannak ü­köztetek sok betegek és erőtlenek, és el is aludtak sokan (I. Cor. 11. 29—30.), és a zsoltár igéiben: A levágott és meg­száradt szénához hasonló szívem, hogy kenyere­met enni elfelejtem. (Zsolt, 101. 4.) Akkoron a jók egybegyülekezvén magok és testvéreikért imádkozni, jámbor egyleteket, hit­buzgó testvérületeket alakitanak; mert erősen hittek a szentek egyességében, méltányolván sz­. Jakab szavait : Imádkozzatok egymásért,, hogy üdvözöljetek, mert igen hasznos az igaznak buzgó könyörgése. (5: 16) Érezték, hogy az imádság szükséges lelkünknek csak úgy, mint testünknek az étel. De nem is voltak ekkor min­den ősinek fel­forgatására c­élzó alattomos össze­­súgások és összeesküvések, és mindenki biztos lehetett, mikép a jámbor testvérületek tagjai közül egy­ett sem fogott találni a világfelforgatók között. Ekkor az iparegyletek, czéhek megannyi religioi társulatok valának, és az ipar védszentje nem csak látványul hordoztatott a czéhek zász­lóin, hanem otthon is tisztelteték; akkoron a czé­hek kántormiséi Istenbeni erős bizalomnak jelei voltak, kinek áldásától minden függ, és a vasár - és ünnepnapok napjai valának az Istennek, ki a napokat teremté, és nem a szabadüzletnek szol­ga-napjai és leigázói a mestersegédeknek. Ak­koriban e szó, „munkás“ idegen vala még, és a mesterlegények és inasok mesterek és mesternők házában nem voltak idegenek. Hittek t. i. akkor a nazarethi József műhelyének szentségében. Ekkor a háziasszonyok nagyon is ügyeltek a keresztény háztartásra, s ha bár azonkívül ba­rátságos körökben szórakozást és felüdülést ke­restek, igazi boldogságukat mégis csak családok körében találák fel; a háziasszonyok egyszer­smind gondos anyák voltak, nemcsak tulajdon gyermekeik­, hanem egész háznépökre nézve, és dicsőségének tartotta a háziasszony, régi hű cselédeit kegyelemkenyérrel megjutalmazhatni. Ámde ekkor nem csak a háziasszonyok hittek az apostol eme szavaiban: Ha ki pedig övéire és fő­képen háznépére gondot nem visel, az illyen a hitet megtagadja, sőt a hitetlennél is alábbvaló (I. Tim. 5. 8.); és nem csak az urak (gazdák) hit­tek az irás szavaiban: De ti is urak, ugyanazokat cselekedjétek ő velek (a szolgacselédekkel), el­hagyván a fenyegetéseket, tudván azt, hogy a ti Uratok is mennyben vagyon, és hogy annál nin­csen személy válogatás (Efez. 6. 9.), hanem a cse­lédség is hallgatott eme szavakra: Ti szolgák (szolgálók) engedelmesek legyetek test szerinti uraitoknak (asszonyaitoknak) félelemmel, ret­tegéssel, együgyű­ szívből, mint Krisztusnak; nem szemre szolgálván, mint azok, kik csak emberek­nek kívánnak kedvesek lenni, hanem mint Krisz­tus szolgái, jó szívvel teljesítvén az Isten akaratát, jó akaratú készséggel szolgálván, mint az Urnák, és nem mint embereknek,tudván azt, hogy kiki va­lami jót cselekszik, annak jutalmát elveendi az Úr­tól, akár szolga akár szabados legyen. (Efez. 5. 5­8.)

Next