Katholikus Néplap, 1855. július-december (8. évfolyam, 1-26. szám)
1855-11-21 / 21. szám
—en 167 nem állatot, nem virágot, hanem egy halhatatlant lelket, saját gyermekedet hagytad, nem csak e földi életre, hanem az örökkévalóságra is végképen megromlani? Még egyszer kérdezek s ha száz szám, száz nyelvem volna, mind a százzal kérdeznélek mit szólsz, mit teszel az Isten előtt, kinek kezébe esni rettenetes, mint az írás mondja? Őrizzen meg ettől az isen, de őrizd te is magadat, és őrizd oh keresztény apa, anya őrizd gyermekedet gondos, folytonos, mindenre kiterjedő szeretetteljes felvigyázás által. Jó éjszakát barátom! Ha lefekszel gondolkodjál egy kicsit a fonóról, korcsmáról, halálos ágyról, és az Ítélő székről. Közli Takács Mihály, kurátor. Isten keze. Beszélj. menjenek olvasóim Gyökeresre, és ha csak lg egy ember van is még életben azok közül, akik ott az elmúlt század vége felé születtek, nem kell őtet sokáig nógatni, hogy beszéljen valamit Nyakas Gáspárról, meg az ő háza népéről, mert tüstént szóba ereszkedik, és mondani fog ilylyen meglett dolgokat. — Tiz esztendős házas volt Nyakas Gáspár, midőn nagybátyjáról egy tágas fundus maradt reá örökségképen. Szegény embernek már ez is szép örökség, — hát ha még azt is hozzá gondoljuk, hogy azon örökségben nyert fundus nem állott üresen a gyökeresi templom közelében, hanem úgy meg volt rakva gazdasági épületekkel, mint széna baglyákkal a rétbe kaszállás idejében. — De még azok az épületek sem foglalták ott minden haszon nélkül a helyet, mert keresni kellett párját azoknak a czimeres szarvasmarháknak, miket belőlük Nyakas Gáspár cselédei az ivó vállára hajtogattak; ha meg a hambárba tekintettünk, láttunk annyi életet félre téve, hogy egy álló esztendeig is beérte volna vele fél falu. Illy állapotban foglalá el Nyakas Gáspár az örökségül reá maradt tágas fundust, ... a minek oszt az lett a vége, hogy Nyakas Gáspár uram nagyon elbizakodott ember kezdett lenni a faluban, a mi annyira elragadta, hogy utoljára nem csak embert, de Istent sem akart már f figyelme is mérni. Nem messzire állott az ő háza a veres tornyú templomocskától, és mégis azon három esztendő alatt, mióta gazdag örökségnek ura lett, csak egyetlen egyszer sem volt a templomban, sőt már annyira vitte az önhittség, hogy beharangozás felé rendesen rágyújtott czifra szárú réz kupakos pipájára, s a kis kapuelejbeállva, merő kedvtöltésből iszontató módon káromolta a templomba menőket; mikor oszt kedvére kikáromkodta magát, nyakába kapta kisallangozott czifra szűrét, és ment egyenesen a korcsmába, . . . s, s még a nép ájtatosan imádkozott a templomban, addig ő istentelenkedett a korcsmában, még pedig olly féktelenül, hogy maga Mózes gazda is elszörnyüködve csapdosta össze mind a két tenyerét. Szegény Sára asszonynak mindezen rokonczátlanságokat szó nélkül kellett elhallgatni! Ne adj Isten, hogy csak görbe szemet vetett volna is gonosz férjére, midőn késő éjnek idején nagy részegen a korcsmából haza vánszorgott. — Mézes-mákos szavakkal kellett őt mindenkor fogadni mind Sára asszonynak, mind az alig tizenkét éves Pannikának. Csak akkor bocsájtotta észt mindkettő szabadjára szemének keserű kényeit, ha Nyakas Gáspár belefáradva a rajtuk rendesen elkövetni szokott méltatlanságokba, nagy sokára elaludt. Térdre esve, összetett kezekkel kérte illyenkor anya és leány az Istent, hogy elégelje meg már sok szenvedéseiket, és térítse meg a bűnök sokaságába merült férjet és apát. Lám láml csakugyan nem minden embernek való hát a pénz, nem minden embernek való a vagyon, . . . mert míg egyik Isten dicsőségére, önmaga s övéi boldogítására tudja használni vagyonát, addig a másik Isten bántására, önmaga s övéi boldogtalanítására fordítja azt; s honnan van ez ? mert amaz tudja, hogy pénz, vagyon .... minden Istentől jön, még pedig azért, hogy általok dicsőítessék a Teremtő, s boldogittassék az ember, mig emez pénzben, vagyonban . . . mindenben csak a testiség tömjénét látja, s lelkének vesztével — pénzzel, vagyonnal . . . mindennel a testiségnek tömjénez. — Pedig ám szörnyen kábító füstje van az efféle tömjénnek! annyira kábító, hogy a kihasználni szokta, kábultában vak légy módjára rohan egyik kárhozatos veszedelemből a másikba, mig nem végképen alásüllyed. Példa kell ? Nyakas Gáspár szerencsétlen példa. Ki tudja, vetemedett volna-e ő ennyire, ha a gazdag örökséget nem kapja, s ki tudja, ha nem jön Nyakas Gáspár uram kezéhez annyi pénz, kell-e akkor olly keservesen zokogni az ő gonoszsága felett Sára asszonynak és a kis Pannikának ? mégpedig egész az elájulásig ? . . . Most is a megrémült Pannika segíti fekvő ágyára a fájdalmában elájult boldogtalan nőt és anyát. — De Nyakas Gáspárnak mindezekről semmit sem vola szabad tudni, mert különben mind Sára aszszonynak, mind Pannikának lett volna — mint a gonosz férj mondani szokta — ezen haszontalan asszonyi sóvárgásért ollyan kemény leczke, hogy széles e világon sem akadt volna mássa. Imádságról szó sem lehetett Nyakas Gáspár uram ő figyelme előtt, mert tüstént támadt olly czifrára kerekített szedte vette, hogy iszontató volt azt csak hallani is ! . . . mégpedig nem csak Sára asszonynak, és a kis Pannikának, hanem még annak is, aki az imádságot valaha csak ki is gondolta! — Azt tartotta Nyakas Gáspár, hogy megélhet az ember imádság nélkül is, csak pénze, meg oszt embersége legyen ; ennek azután az lett a szomorú vége. 2D