Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)
1856-01-02 / 1. szám
Váljon jó-e veled A békeangyala ? Vagy a nyugalomnak Reménye meghala? Öröm-fölindulás Lesz-e érezhető? Vagy a föld megnyílik , Mint gyászos temető ? Van-e rózsalánczod , Szeretetköteled, Mellyel a jó párok Szivét átöleled ? Vagy tövissel hinti Útját a hithagyás, Él idő előtt sírt Maga magának ás. Hoztál-e a helyett, A mit más kijátszott Hoztál-e valódi Igaz barátságot ? Vagy a szineskedés Szemfényvesztő arcza, Lesz végre az álnok Embernek kudarcza? Adsz-e a koldusnak Annyi alamizsnát, Hogy elhajíthassa A koldustarisznyát ? Vagy a dúsgazdagból Szegény Lázár leend, S a gazdagítottban Fog látni szívtelent? Újévi ajándék Az élet is maga, Kivált ha felragyog Szerencsecsillaga. ... Újévi ajándék, Úgy szinte a halál, Ha az Isten küldi, S kegyelemben talál! Nem tudjuk, mit hoztál; De annyit tudhatunk: Hogy Isten jóváltán Élünk, mozgunk, vagyunk ; S hogy kegyelem vagyon Mindnyájunk számára, És ez, az Ur Jézus Érdemes vérára. Benőfy Soma: Sziráki levelek. XVI. ifil. W/jfficsértessék a J. K. — Bezzeg elhallgatott Pályinkás Kovács Mihály uram, mióta egyetmást jól odamondogattam neki leveleimben, mellyeket nemigen tesz az ablakába ; de hát minek veszi ki az emberből ollyan fortélyos kérdésekkel, mellyeket nem is maga tesz, hanem Isten tudja mellyik ország széléről szedeget össze, azután zuh at én nyakamba veti. Hát ha már most nem akadtam volna egy irgalmas szamaritánusra, a ki könyörül rajtam , az egész Új világ ujjal mutatna reám , s ha ki nem mondaná is, legal lább gondolná:m a sziráki kurátornak kérdéseket tettek, ő pedig semmit sem felelt mondván. Különben más oka is lehet bódvai bátyám uram ezen hallgatásának. Mert ha az igazat kimondja írásomról, hogy elég ostobaság van lesz abban, azt vethetnék , hogy irigykedik, noha mikorra ő ezt a mesterséget megtanulja, akkor már én gyertya helyett jégcsap világításánál fogom leveleimet írni; ha pedig azt találná üllenteni, hogy itt ott valami jó is megakad ebben az írásban, akkor megint az lenne a mondás, hogy egymás szekerét toljuk. Ami illeti, rá is férne, mert ez a mi szekerünk átkozottul el van akadva, noha nem posványban, hanem persze annyi józan ész a zsíros kalap alatt is megakad, átlátni, hogy ollyan kis falu népe mint Szirák és Bódva, nem bírja ezt az elakadt szekeret elindítani, más, nagyobb erő kell ahhoz , vagy szokás mondásként: ész kell ahhoz, meg sima fő; nem értünk mi ehhez a mesterséghez, de azt értjük, mert naponkint halljuk is , tapasztaljuk is, hogy minden gyanakodó gyanús. Azt mondják , nem mindig egyformán kel fel az ember az ágyból, én sem viradtam ma békés napra , mert ime még ki sem dűltem jóformán a bódvai bátyám urammal való szóváltásból, már ismét a betűszedővel kell perbe szállnom. Tisztelt betűszedő úr! én ön atyáskodó kezeire húzom leveleimet, de ön mostoha atyjokká lesz egész a kegyetlenségig ,s az én szarvas hibáimat kövér bakokkal megtoldva , egészen vadaskertté teszi írásomat. Olvassa el csak a XIV. és XV. levelet, s maga el fog bámulni munkáján , a mennyiben a rontást munkának nevezhetni, midőn csak az egyikben mintegy .............. menő sajtóhibát talál. Az egyszeri kántor uj helyre érkezett kántortársát levélben tudakozta , hogy mikép van sorsával megelégedve; ez pedig levél helyett maga ment el barátjához, kit otthon nem találván, krétával ezen szót irta ajtajára mintegy válaszképen : szokom. Később összejővén a két kántor, azt mondja az uj a réginek: barátom én most is csak a mellett maradok , amit az ajtóra írtam, csak az o betűket pontozd meg , s lett belőle szököm. Lássa ön drága betűszedő ur! egy pár pont is egészen ellenkező értelművé teszi a mondást, hát mikor ön olly országot fundál, melly sem égen, sem földön nem található, ha csak a kettő közt valahol a levegőben nincs. ,,A nemességnek országa — ez van nyomtatva az egyik levélben — erőszakot nem szenved.“ micsoda beszéd ez ? protestálok, én ezt nem írtam. Ha ön igy folytatná a dolgot, akkor író és olvasó azt mondaná, amit a kántor másodszor mondott. Ezt kénytelen voltam kijelenteni , különben azt gondolhatná a világ , hogy én is olly dülönböző állapotban voltam a levél írásakor, mint ahogy annak betűi a XIV. számú Katholikus Néplapban vannak: egyik beleb , a másik felebb, egyik majd orra bukik, a másik majd hányát esik , csak a papiros tartja. Másszor ha ön egy oszlófélben levő farsangi kompániát akar lefesteni, pingáljon hozzá legalább muzsikusokat is,kik a marsot húzzák*). De azért hogy öszvekobzódtunk ne legyen köztünk harag. Én megmondtam amit mondanom kellett, hogy a két levél nem úgy került ki az én kezemből, mint az újságban volt; evvel legyen vége a processusnak , nyújtsunk egymásnak kezet, s igyuk meg távolból a békepoharat . *) Annak jeléül, hogy én nemcsak a mások érdeme iránt köteles dicséretet szoktam közölni, hanem a ránk hárított megrovásoknak is lapjainkban jó nagy helyet engedek , adtam igen tisztelt munkatársamnak ezen egész levelét , s pedig az új év 1. számában , hogy lássák olvasóim , miként a hiba bevallásával, a javulásra már a legelső lépést is megtettük. Mondom : megtettük , mert a megrovásnak jó nagy részét tekintve , ártatl lan vagyok ! Igen szeretném , ha a köztiszteletű sziráki kurátor úr sokszor tanúja lett volna azon biztatás, nógatás, esedezés , sőt keményebb sürgetésnek is, mellyek által az illyféle megrovásokat, s az innen származó bajokat kikerülni akartam, és mégsem lehetett. Hogy kin a hiba , aztán olvasóim is átlátják , hogy eddig a dolgon miért nem történt változás, azt ha tudni kívánja, majd magánlevélben íandom meg. Szerkesztő.