Katholikus Néplap, 1856. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1856-11-19 / 47. szám

Pest, 1856. A káromkodásról. Némellyek a farizeusok közül mondák egymás közt: ez káromkodik Máté 9, 3. (Vége.) mult illy czimil czikkben megkisértém le­írni a káromkodás bűnének gonoszságát, s tekintetbe véve ennek eredete, természe­te­s következéseit, czélul tűzvén ki Isten szent segítsége mellett e rut bűnnek népünk körüli kiirtását. Hogy e czél eléressék, je­lenleg útmutatást adandók: minő ut s mó­don lehet e bűnről leszokni. A káromkodás bűnének elhagyására első ut: az Úristen mulasztja; mivel e nél­kül valamint semmit sem tehetünk a mi az üdvösségre érdemes volna, úgy e bűnt sem hagyhatjuk el. Mindenek előtt tehát a kegyelem, s malaszt sz­­kut forrásához kell fordulnia a káromkodónak, s­őt kérnie, hogy adjon uj lelket és szivet, melly e mocskos bűntől rettegni tud és fog. Ezután tegye föl magában a szokásos bűnös , hogy minden nap csak egy, de legmegszokottabb káromko­dásától vissza­tartandja magát; ekkor aztán a másik kisebb, harmadik, negyedik stb. következő bűnének elhagyási föltételére menjen át; s igy, ha egy hónapig megyen,­­ ha egy hónapig megtartóztatja magát, én jót állok, mikép a másik, harmadik, negyedikben sem — soha sem fog káromkodó lenni. Hogy pedig az imént ajánlott részletes föltételek­ben állhatatos lehessen a káromkodó, szükség, hogy reggel és estve szorgalmatosan megvizsgálja lelkiis­meretét: ha valljon valamikép nem sértette-e meg a föltett jó szándékot; és ha talán észre venne valamit, szigorú legyen önmaga iránt, s az észrevett hibát még szigorúbb föltétel által javítsa ki. Ezek mellett az égi malasztok szent eszközeihez, a szentségekhez is gyakorta járuljon; a minden tiszta­ság példány képéhez, a szeplőtelenül fogantatott szűz Máriához is esedezzék, s ennek annyi lelki hasznot szülő társulatába írassa be magát, s szabja életét e tár­sulat rendszabályaihoz. Tisztelje a szenteket, mint ollyakat, kiknek egyedül csak Isten dicsőítése volt föl­di életök fő­ föladata. Illy, s hasonszerü módokat hasz­nálva, le fog mondani a bűnös gonosz és kárhozatos szokásáról — el fogja hagyni, meg fogja utálni a károm­kodást. — Ha pedig elvégre, némelly káromkodó, talán he­vesebb természeténél fogva, a fenntebb érintett módok mellett is nehezen haladna a javulási után, s mérgét (mint szokás) hozná föl akadályul, ennek adok egy aranytanácsot: „Semmihez se fogy, ha ingerült kedély­állapotban vagy. Az ingerültség csaknem mindig bá­nattal végződik; az a lélekre nézve bizonyos lázas ál­lapot, melly gyengit. Küzd le haragodat mindjárt kez­detben; mert különben ő nyomja el értelmedet!41 — 19­07. szám. s a földön bé­­keség a jó akaratú embe­reknek. Luk. 2.14. ?? I­I sJf6' KATHOLIKUS NÉPLAP. py$ fW ^c&.&tx November 19­ 47

Next