Katholikus Néplap, 1857. július-december (10. évfolyam, 26-51. szám)
1857-09-16 / 37. szám
—*a/uT 327 gyermekei a mindenható atyának.‘. Másnapra Péter böjtöt hirdete a népnek készületül az öreg megkereszteltetéséhez, mely nyilvánosan végre hajtatott, s Péter alkalmilag előadá a népnek, mily csudálatosak az Isten utjai az embernek üdvére, így fejezi be sz. Kelemen, a maga, anyja, és testvérei történetét. További életükről ugyan és halálukról említést nem tesz, de kétségkívül való, hogy mindnyájan azután szentül éltek, és a boldogok halálával múltak ki. A Philothea után Györgyényi. Tűzzel, szóval nem jó játszani. (Beszély.) I.J prondom, lelkem komámasszony, a Faragóék Ju- Iff czija tűzre való leány ! Úgy megenyeleg avval a gífihóbortos diákkal a kastélyban, de úgy! No de nem akarom rósz hirbe hozni szegényt. Tán még megfordítja az eszét is a jóságos Isten!“ Így szólt az özvegy Dongóné a becsületes falukovácsa könnyen hivő feleségéhez kukoriczatörés közben, egy-egy ravasz szemhunyorgással kisérvén minden szavát. Mikor pedig a végső szavakat ejté, oly ájtatosan forgatá föl szemeit az ég felé, mintha csak a szentelt víztartót keresné ujjaival, hogy keresztet vessen homlokára. A kovácsné, kit férje után Szenesnének hittak — folyton növekedő figyelemmel hallgató Dongoné beszédet, kinek nyelve már vagy félóra óta oly szaporán pörgött, mint a rokka kereke. Végre egy szólal tak meg ámultában nyitva feledett ajkai ! — ,,Ne mondja hát komámasszony! Hiszen Juczi mindig szemérmes, jámbor leányzó volt.“ ,Volt ám !” — pattant föl most újabban Dongóné. ,De az a baj, hogy csak volt! A voltért a zsidó se ad semmit. Én meg egy árva vörös pénzt se adnék ám már Juczi szemérmességéért. Ne mondjam-e? De bizony mondom. Lelkem galambom kedves komámaszszony, mikor ezekkel az én szemeimmel láttam! Látom én a mit látok! Nem lehet engem vakká tenni. Hiszen most harmad napja is--------igen a múlt szerdán volt--------ne tudja komámasszony néha úgy bevetödöm a kastélyba egyetmást kéregetni — — hiszen hogy is érne el máskép ily szegény özvegyasszony? Néha csak megesik, hogy egyik másik jóságos lélek akaratához fordul az ember--------Hát hogy mondjam — a múlt szerdán volt, hogy bementem a szakácshoz egy kis babot kérni — —oh áldott egy ember az a szakács, — az Isten áldja meg, valahányat lép! hát adott is vagy két fezére valót. Hanem hát Juczi is ott volt mellette! aztán az meg egy jó darab szalonnát csúsztatott a kötényembe. Hiszen jó az is, jó lesz az, hanem hát miért adta? mit gondol lelkem, komámassszony ? Oka volt annak. Ott sündörgött a kis udvaron az Elek diák! Aztán jól is láttam én, hogy mikor befordultam a kis udvarba, úgy megcsipegette Juczi arczácskáját, hogy csak úgy pirult bele. No de ez még csak ""«Hlress hagyján. Hanem a szakács is észrevette a szalonnát, de azért szót se szólt. Hát mit gondol szivem komámasszony, miért nézte ő ezt úgy el, mintha semmit se látott volna? Honnan veszi Juczi a szabadságot az ilyen gazdálkodásra? No hiszen nem azért mondom, hogy megszóljam szegényt. Isten látja lelkemet, senkinek se akarok ártani, de nekem csak úgy tetszik, hogy Juzzi nem csak vizet és fát hord a szakács úr konyhájára, hanem úgy hébehóba a szobájában is takarít.“ A mindinkább álmélkodó Szenesné meg nem állhatta, hogy bőbeszédű komaasszonya utósó szavait ezen észrevéttelel ne viszonozza: — „Lám lám, milyen romlott a világ! s a biróék Ferkója mégis egyre úgy bolondul Juczi után!“ .Az ám — felelé mohón Dongóné, vajha azt is kigyógyitaná az Isten eszeveszettségéből! Hogy is koptathatja a talpát Juczi után, mikor itt olyan leányt találna,hogy csak helyre! vagy van-e az egész faluban különb lány, mint a komámasszony Rózsikája ? olyan mint a töltött galamb a lelkem adta! oly piros, egészséges, szép! aztán dolgos is, fürge is, mintha a tűzről pattant volna; elbujhatik bizony mellette akármelyik kisasszony is. No nem azért, hogy szemébe mondjam édes lelkem komámasszony, hanem szó a mi szó: ha nekem olyan leányom volna mint Rózsi, a nemzetes kasznárnéval se cserélnék. Az épületes beszélgetés most félbenszakadt, mert a kukoriczatörők sorai mindjobban közeledtek egymáshoz, s a két meghitt asszony még nem szerette volna dobra ütni, mit oly bizodalmasan közlöttek egymással. Dongóné szavai szemlátomást jó hatással voltak Szenesnére. Tudta ő, hogy hozzáférni a komaasszony szíve nyitjához, s csak is azért forgatta oly furfangosan a beszédet, hogy végre mintegy véletlenül megpendíthesse Rózsi ügyét, jól tudván, hogy ezt szívesen hallja Kovácsné asszonyom. Nem is csalódott várakozásában. Mert este, mikor a kukoricza már haza volt takarítva, Dongóné jutalom fejében a pár órai segítésért kukoriczával oly busásan megrakodva tért kisded szállására, hogy önkényt bevallá magának, mikép rég fizették meg neki ily fényesen csekély fáradságát. Egy-két szóért ennyi kukoricza! Jó lesz hír azt máskor is megpróbálni, — gondolá magában Dongóné. — Hogy az imént hallott kissé hosszadalmas párbeszéd alapját megérthessük, tudnunk kell, hogy Szenesné nagyon szerette volna, ha Lázár Miklós biró uram fia, a derék becsületes Ferkó, valahogy Rózsikáját akarná boldogítni a házasság szent lánczaival. Annyit már észrevett, hogy Rózsikája egyszer nagyon rajta találta felejteni szemét a sugárlegényen; annál kedvetlenebbül vette tehát, hogy Ferkó ezen csaknem nyilvánságosan elárult vonzalmat sehogy sem viszonozza. Zokon esett neki az is, hogy egyszer pár szót ejtvén e dologról a biróék házánál, Lázár uram nagyon össze találta vonni szemöldökét s olyan marezona képet vágót zenesnére, mintha csak ki akarná nézni a házból. Lázár biró uram két telkes gazda; czimeres nyolczökre három vármegyében is ritkítja párját, s egész gazdasága oly szép rendben van, hogy egynémely kisebb birtoku nemesember is megirigyelte már azt. Sőt az sem volt titok a falu eleven hirharangjai előtt, hogy Lázár gazdának élére vert s szép somma tallé-37.