Katholikus Néplap, 1858. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1858-10-09 / 40. szám

már azt el. — És épen azért állított föl az Isten könyö- I­zületességében s véghetlen irgalmából útmutatókat, hogy az emberek biztosan haladjanak végczéljok felé. Egyet ezek közöl már ismerünk. Ez ama diadalmas út, mely a Golgothára vezet, hol Urunk halálában legyőzte a halált, és mi a halálban uj örök életet nyerünk, — ez a feszület hegyen-völgyen fölállítva. (Folytatása következik.) Harmathy: Mise-ének.41) Mise kezdetére. Leborúlok oltárodnál, Nézd Uram ! egész a földig, Térdeim a porba hullnak, Szemem égő könyben fördik ; S­kálaúl e csekélységet, Két galambot hoztam néked : Egyik szivem, másik lelkem. Tudom én, hogy szent ez a hely, A hová most sírva léptem , Mert itt lángolsz az oltáron, Mint Hóreb zöld tetejében. Sarumat hát le is öltöm, S úgy imádlak e szent földön, — Bűneimből kivetkőzve. Evangyéliomra. Majd felállok egyenesen, Mint a czédrusfa, a porbul, Két szememnek, itten újra, Egy-egy nehéz könyv csordul; Mindenkép azt bizonyítom : Hogy szent az Evangyéliom, — A világnak imádsága. S hogy ne volna szent az a könyv, Melynek minden betűjére Fényes, piros pecsét gyanánt Cseppegett az Isten vére, S bekötötte, és befogta Aranyos kéz arany-tokba — Szép, tündöklő sugarakból?! Felajánlásra. Kenyeret s bort mutatunk fel Neked, Isten ! áldozatra ; De ne tedd azt sokaságos Bűneinkkel együtt látra ! *) Szívből üdvözöljük a „Szent Lant“ ás „Orgona-virágok“ kitűnő jelessé­gű szerzőjét, ki vallásos buzgóságánál fogva az Isten dicsőségére s a hívők lelki épülésére oly mise-énekekkel kész gazdagítani egyházi hy­­mnologiánkat, melyek nemcsak a megválasztott rhythmus és rím, hanem egyszersmind a magasabb lyrai hang, a melegebb érzelem, a tiszta logikai gondolatmenet,a szent írásból vett magasztos képek,a nemes ízlés,s az egyes miserészek találó jellemzése által forró áhítatra ragadják a lelket, s szent érzelmek ömledezésére indítják a szivet. Miért is igen kedvesen vennék, ha az itt közlött nagybecsű mise-énekhez szakavatottaink dallamot készíteni, s azt jövő november hó végéig hozzánk beküldeni kegyeskednének. E ha­zafias bizalom sugalta fölhívásunk sikerülése esetében azon dallamot, mely a fölkérendő műértők ítélete folytán legjobbnak fogna találtatni, nyomta­tásban­­. olvasó közönségünk számára lapunkhoz mellékelni egész kész­séggel ajánlkozunk. S z­e r­k. 347 Ha Káinak voltunk is mi, A kikben nem lehet bizni, — Most Ábelként jöttünk hozzád. Vagy mondjad, hogy Ábrahámnak Éles kardját emeljük fel, S azt áldozzuk neked, Isten! Mi összeforrt életünkkel : Szíveinkből eresztünk vért; Hadd folyjék el — sok vétkünkért! Csak bocsáss meg, csak bocsáss meg! Űrfelmutatásra. Istent mutat emberi kéz A kenyér és bor színében, Test és vér lett mind a kettő Csudálatos csudaképen; Mi nem állunk fügefára, Mint Zachaeus egykor álla : Mégis látunk téged — Isten! így emeltek a keresztre, Mint mutatja a te szolgád, Mikor édes ajakadhoz A keserű epét tolták ; De mi vérző fájdalommal Kiáltjuk a századossal : Ez valóban igaz Isten ! Áldozásra. Szállj be lelkünk hajlékába, Szállj be szívünk rejtekébe ; Ne nézd azt, hogy bűnben fetreng Istenséged mása, képe ! Megörül a bűnös lélek Ily fölséges, nagy vendégnek, S lábadat szent csókkal mossa. Hanem aztán, édes Jézus, Mindörökké légy vendégünk! Kebleink vérmezejéről Harmatos jó­ füvet tépünk, S alád hintjük, úgy dajkálunk, Virágból lesz bölcsöd nálunk, — Csak maradj itt! Csak ne hagyj el! Mise végére. Átéreztük e misében, Jézus! minden szenvedésed ; Lelki szemmel láttuk a kínt, Melyet a bűn rád tetézett; Hallottuk a vér csorgását, Szűz Anyádnak zokogását — Hét utolsó szavaiddal. Láttuk azt is, hogy a szent fő Vállaidra úgy lecsünge. . . Mindent láttunk és hallottunk, Hogy bevéssük a szivünkbe, S haza menjünk, otthon sírjunk, Mig egy könyet ejtni bírunk, — Hogy ellened vétkezhettünk! . . . Pájer Antal, 43*

Next