Katholikus Néplap, 1858. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1858-11-25 / 47. szám

PEST, 1858. Q3 47. szám. cQSh II. Félév. QI) NOVEMBER 25. Advent. V . v­alamint az egész kereszténység Urunk születésé­nél kezdődik, úgy kezdi a kath. anyaszentegyház is az esztendőt Krisztus születésénél. Mivel pedig minden nagyobbszerü dologhoz, vagy ünnephez, vagy valami nagy vendég eljöveteléhez készülni szoktunk, például szobáinkat, ruháinkat tisztogatni: úgy készül az anya­szentegyház is ama legnagyobb s legszentebb vendég­nek, Jézusnak eljöveteléhez böjt- és penitentiával; mely előkészülési idő azon négy vasárnapon át tart, melye­ket mi Advent vasárnapjainak nevezünk. És igy az anyaszentegyház újévének első napja Advent első vasár­napján esik. Az Advent ünnepei régiek. Sokan azt ál­lítják, hogy már szent Péter apostol három hetet ren­delt a karácsoni előkészületre , de annyi bizonyos, hogy az ötödik században gyakorlatban volt, miről Maxim és sz. Caesarius püspökök szent beszédeikben említést tesznek. Szent Jeromos életében (élt a 4-dik század­ban, meghalt 420-ban) 5 hétig tartott az Advent. A görögöknél sz. Márton napján (11. november) kezdő­dik, mely egész idő alatt böjtölnek; nálunk mai nap e hosszú idő alatt csak némely szerzetesek tartják meg a böjtöt. Ma 4 vasárnapja van az Adventnek, mint Du­rand mondja, azért, mert Urunknak is négyféle eljöve­teléről (tudjuk, hogy Advent annyit tesz, mint elj­ö­ve­tel) van szó a szent írásban. Jézusnak első eljövetele történt testben a hold. Szűztől; második eljövetele akkor történt, midőn a Szentlélek kegyelme által a hívők szivébe leszállott, miről Jézus mondja: „ha ki engem szeret, az én beszédemet megtartja, és az én atyám is szereti ötét, és hozzámegyünk és nála lakóhe­lyet szerzünk“ (János 14, 23.). — Jézus harmadik eljö­vetele minden egyes ember halálánál történik, midőn különösen az ember lelkét fogja ítélni, mely eljövetel­ről szent Jakab apostol emlékezik levelének 5-ik feje­zetében, mondván: „az ítélő biró már az ajtó előtt áll“ (9 vers.).— Végre negyedik eljövetele Jézusnak fog tör­ténni ama nagy napon, az utolsó ítélet napján, „akkor meglátják az ember fiát jönni a felhőben nagy hata­lommal és dicsőséggel“ (Luk. 21, 27). Azért az első vasárnap evangéliuma is a végső ítéletről szól, valamint az esztendőnek végső vasárnapján is, hogy igy tanul­juk meg Jézust mint ítélő bírót is ismerni, s hogy mint­egy egész éven és életünkön át emlékezzünk végső dolgainkról, melyek leginkább képesek javulásra ser­kenteni az embert, és az elhagyott Istenhez visszaté­ríteni. Kath, sorsosim! Soha sem volt édes anya, mely gyermekéről jobban gondoskodott volna, mint a kath. anyaszentegyház. Csak az szükséges, hogy az engedel­messég részünkről is történjék meg. E jó anya mindent elkövet, hogy gyermekeit az örök boldogsághoz se­gítse; fölhasznál minden alkalmat, mely annak elnye­résére vezethet, így tesz ő Adventben is. Mit tehet ő mást, mint gyermekeinek figyelmét Jézus eljövete­lére irányozni ? Mily gyengéden és bölcsen teszi azt, hogy, midőn gyermekeit Urunknak testben való eljö­vetelére készíti, jövő második megjelenésére is figyel­

Next