Katholikus Néplap, 1859. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1859-01-06 / 1. szám

Mit csinálsz, ha azt is itt hagyandod ? De jó, hagyd itt . . . elkel nem sokára ’/ Mond a gazda keserűn kaczagva, Mig egyszerre elhal a szó ajkán, Mert a koldus jobb kezére nézve Gyémántgyűrűt lát azon ragyogni! S szóban tör ki nagy csodálkozása: ,Gyémántgyűrű a koldusnak ujján — „És mily gyűrü, és milyen varázs­szer !“ Mond a koldus, és forgatni kezdi A ragyogó, szép gyémántot ujján. — „Nézd, egyszerre milyen gazdag úrrá Bűvölt engem e kicsinké jószág ! Látsz-e rajtam mostan, látsz-e rongyot? Biborrá vált minden durva szála; A koldusbot ? fejedelmi pálcza, S melybe morzsát dobtak, a süveg most Homlokomat gyöngygyel koronázza. . . . Kell e gyűrű ? Im itt van, fogadd el A tündérek e szép, drága kincsét; De ne forgasd oktalan s hiába, Mert könnyen bajt és vészt hozhat fejedre. Tartsd meg, a mit most lelkedbe írok, És boldog leszsz, mint egek szülötte, És boldogok lesznek unokáid: „Féld az Istent, ne dobj reá követ, Mert átokért áldás sohasem jöhet; Ha összetörte, zúzta csónakod, Magadra végkép akkor sem hagyott. Azért ha nyílik a föld, ég reped, Halld szent szavát: mit féltek gyermekek? És forgasd meg a gyűrűt ujjadon, Lelkedbe száll a hit, a bizalom. „Tégy, munkálj éjjel-nappal, és ne szánd Verejtékednek forró harmatát; Hol a földre ily gyöngyök hullanak, Az üdv s jólét vetése ott fakad. Azért csak akkor, ha dolgos kezed Eke tőré föl, hogy szinte fáj, remeg, — Akkor forgasd a gyűrűt ujjad­on, És áldást látsz nemes munkáidon. „Ne légy gyermek, ne bízzál senkiben, Ördögnél önzőbb az emberi­ nem; Adott szó ? eskü ? gyakran csehüveg, Magadban lelsz csak mostan hiú szüvet. Azért ha sokra nem mégy is talán, S nem örvendhetsz műved diadalán, Remélj , s a gyűrűt forgasd ujjadon , Önérzeted lesz legszebb jutalom. „Neveld a jóra szíved gyermekit, A nevelés öl és elevenít; Hol mesterkéz nem nyes az ifjú fán, Mindig vadabb az újabb oltovány. Azért ha óhajtsz dús virágokat, Nem áldozat a legszebb áldozat; Mert megforgatván gyűrűd ujjadon, Nevelésedben ifjúi meg a hon. 4 „Ne csüggedj, ha bajok nyomasztanak, A gyáva férfi mind hitvány salak; Ne félj a sorstól, az oly mint te vagy: Nap, hogyha bátor, — éj, ha gyáva vagy. A téli zöldet nézd, most is virul, Ha jégcsap ül is rajta bitorul. — Küzdj, vívj — a gyűrűt forgasd ujjadon, S h­­­r­n­é­r tiéd a jövő hajnalon!!‘ * * * És ezt mondva eltűmnék a koldus, A gazdának hagyva a varázs­szert, Ki nagyhosszan mélázott fölötte, Mig szeméből könyök áradának. . . — Hogyha tőlem kérdenéd kedves nép! Hogy ki volt, ki nem volt ez a koldus ? Azt felelném :az a te jövendőd. — És a gazda ? Isten látja, hogy ki! Mindszenti Gedeon. Két hajszál története. — Beszély. — Danis szól. I. A vándor fiúnak Nincsen semmi baja, Ha szülői áldás Lett a koszorúja. A haj az Istentől az embernek adott legfelsége­­sebb külső ékesség, mely annál méltóságosabb alakban tünteti föl a teremtmények koronáját, az Isten képét, az embert, minél közelebb esik a természethez sima szálainak rendezése. Az üstök a férfiaknál a hatalom­nak és méltóságnak jelképe, a nőhaj pedig a szív sze­relmének ingerlő szere. A költők énekei elborítvák a barna és a szőke hajak magasztalásával. Csak a veres hajat nem szokták megénekelni, pe­dig a veres haj is lehet szép. Néhány év előtt Fehérvárott két fiatal nő volt: egyik egy keztyüsnek, másik egy sebésznek leánya. Mindkettő tiszta veres hajú volt. E két nő volt ezen időtájban a városnak szépsége. Mind­kettő korán elhalt. Az Isten könyvében is a haj igen sokszor nagy­szerű történetek kivitelénél eszközül szolgált. Sejdít­­hető, hogy Judithnak, a Holofernest lefejező oroszlány­nőnek elragadó szépségét gyöngyökkel diszített pom­­padús hajának varázsfénye okozá. Sámsonnak Dalilát megigéző szépsége fürteiben volt, s a Filisztiek ezerét höslélekkel leverő erőt hosszú diszkajában rejteni vél­ték. Az arany fürtök szépségét, melyek a királyi Abso­­lonnak halálát okozák, nyíltan magasztalja a szent írás. A farizeus által megvendégelt Jézusnak csókkal il­letett s illatos olajjal megkent szent lábait szőke haja gazdag fürteivel töröli a bűneit sirató Magdolna. Ismerek én is két h­aj­szálat egy haldokló édes­anya gyászfejéről. E két hajszálnak történetét ezen­nel előadom, annak bizonyságául, h­ogy az Isten

Next