Katholikus Néplap, 1859. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1859-01-13 / 2. szám
PEST, 1859. (CJ 2. szám. cG^ •• Félév.) JANUÁR 13. Gyógy- és óvszerek a haláltól! félelem ellen. I. A halál valamint kikerülhetetlen, úgy miatta a félelem közös az emberekkel. Még a jámbor is borzad, midőn rá gondol, kivált midőn azt forgatja elméjében, mi utána következik. Nagy jót tenne tehát az az emberrel, a ki megtanítaná , mit kelljen tennie, hogy a haláltól ne féljen. És ime ez esztendőben én erre akarnálak megtanítani, nyájas olvasóm! — Tudom, hogy nagy fába vágtam a fejszét, de Abban bízom, ki általa gyöngék is erősek lesznek. Ő általa reméltem, hogy a ki jó szándékkal olvasandja s egyszersmind követendi is, a mit írok , annak a haláltól való félelme ha egészen nem enyészik is el, de bizonyára kisebbedni fog. Azonban előre kijelentem, hogy amit én itt közlök, nem magamtól gondoltam ki, s nem a magam fejéből írtam, hanem egy régi kalendáriumból vontam ki. És én felteszem a „Kath. Néplap“ olvasóiról, hogy csupán azért, mivel valami egy elavult nyomtatványból közöltetik, nem fogják olvasatlan hagyni; mert ami régen igaz volt, igaz marad 1859-ben is. Az igazság soha sem évül el. Kijelentem azt is, amire nézve eleve bocsánatot kérek — hogy én nem igen hímezek-hámozok, nem igen mártogatom czukorba a szót, hanem egyszer nyersecske, másszor keserű, majd ismét metsző, szúró, vágó, — szóval, mint a magyar mondja, szókimondó leszek. Hisz a testi betegséget sem szokták mindenkor édes orvossággal gyógyítani, és a megeresedett sebet is égetik, vágják a sebészek, midőn szükséges. Tehát eleve is bocsánat a kemény, de őszinte, de jóakaratú beszédért. — De hogy e mellett is terhekre ne legyek olvasóimnak : fölkérem a szerkesztőséget, hogy hónaponkint csak egyszer engedjen lapjában fölszólalni, a minthogy én is amolyan kalendárium-formából írogatván, a hónapok száma szerint osztottam föl czikkeimet.*) Ezeket előre bocsátván, közlöm ezúttal, mit az év első hónapjában e lap szántó-vető, kézmives, hivatalbeli és nem-hivatalbeli, s más úri, sőt papi olvasóival is tudatni akartam. Midőn a halál családod, szomszédságod, vagy ismerőseid körében valakit hirtelen s véletlenül ez árnyékvilágból kiszólit; midőn a halállal viaskodónak nyoszolyájánál állasz; midőn a halál szele téged is meglegyint, nemde megborzad lelked, s egész valódat félelem fogja el? — De hát nincs-e a félelem ellen orvosság? Van hit az ellen, csak hogy nincs mindig köszönet benne. Egynémely könnyelműsége, más ostobasága, más meg hitetlensége miatt nem fél a haláltól. Hány pogány, hány megkeresztelt pogány vetett véget életének kés, kötél, puska vagy méreg által ? De biz így nem jó a halállal tréfálni. Mert a ki így vet véget életének, azt nem csak a halál kaparitja körmei közé, hanem meg is felezi komájával, az ördöggel. Testét felprédálja, lelkét az ördögnek adja. És beteljesedik '*) Tanulságos czikkeinek örömest engedünk tért, s azokat t. olvasóink figyelmébe ajánljuk. Szerk.2