Katholikus Néplap, 1860. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1860-02-23 / 8. szám
66 szigorú biró elé, ki igy szól: „Boszumat állom ellenségimen (a bűnös lelkeken), és azoknak, kik engem gyűlölnek, megfizetek“ (Mózes V. k. 32, 41.). — Ily s hasonló gondolatok szülemlenek a bűnös agyában akkor, midőn a hamvazó egyházi férfiú ama komoly szavát hallja: „Emlékezzél meg ember, hogy por vagy s porrá leszesz!“ Igen, a halál emlékezete ily gondolatokba ejti ötét ;e gondolatok pedig nem keltik-e fel benne a bünteli (melynek büntetése más világon bizonyos) félelmet ? s ezt nem kell-e követnie a bűnbánatnak ? . . . Avagy, hogy példákkal bizonyítsuk be állításunkat, kevélykedhetik-e a nyomorult porféreg, meggondolva azt, miszerint egykor mindattól, miben büszkélkedik, a halál következtében meg kell válnia? Vagy a vétkesen kéjelgő, a buja nem mond-e le török paradicsomáról,rágondolva a halálra,mely mindig lesben s hozzá épen közel áll ? Vagy mit csinál a fösvény,ha damiani sz. Péter igy szól hozzá: „Ember, fösvény vagy?— mindjárt a koporsóra gondolj !“ stb. Mindezek s egyéb más bűnökbeli fölkelésre nincs oly hathatós emeltyű, mint a halál emlékezete.Ezekért kiáltja oly harsonahangon az irás: „Emlékezzél utolsó dolgaidra (melyek közt első a halál) és soha nem vétkezel!“ (Eccl. 7, 40.). — Sz. Pál egykor Troas városában az összesereglett sokaságnak prédikált, s beszélt egész éjfélig (Apost. csel. 20, 7.). A templom magas ablakában ült egy Eutychus nevezetű ifjú, ki elszunnyadván, a magaslatról alázuhant, s szörnyet halt. E váratlan eseményre megdöbbent az egész hallgatóság; sz. Pál is elhalgatott. Miért hallgatott el sz. Pál ? Gyönyörűen felel meg erre aranyszájú sz. János (42. Horn. az Apóst, csel.): „Azért, mert a meghalt Eutychus váltotta őt fel szónoklatában, ki véletlen halála által megtanította a sereget az élet rövidségére, a világ megvetésére és a bűnbánatra.“ Kér, olvasó! hány esik el naponkint szemed láttára ? Őseid hol vannak? „Voltak ... de nincsenek! Eltűntek a porban. Immár ott nyugszanak Méh-lepte sirokban!“ Azért ismételve mondom, midőn hallod, hogy por vagy s porrá leszesz, — ne vedd könnyelműen a halált. Gondolj az elhunytakra, tensorsodat láthatod azokban. Kerüld a bűnt, mely minden halál okozója; tarts őszinte bűnbánatot. Ekkér várhatsz, s nyersz is Istennél bűnbocsánatot. Lakatos Pál: Elmélkedés a nagyböjtre. Az annyi lélekkárhozattal járó farsangi zajos mulatságokat a böjti szent idő, a magábaszállás és töredelem csendes, de üdvhozó napjai váltották föl. „Most van kellemes idő, most az üdvösség napja!“ (Kor. II. 1. 6, 2.) Azért keresztény atyámfia! használd föl a kedvező alkalmat lelked, halhatatlan lelked javára. Ki tudja, mikor leend alkalmad töredelemre, ha a mostani kedvező alkalmat elmulasztod; mert könnyen lehet, hogy a jövő tavasz már sirodon fog virágokat fejleszteni. Lásd, a hajós sokáig vár kedvező szélre, de h már egyszer fujdogál, azonnal kifeszíti vitorláit s elkezd evezni; ha másnapra halasztja, lehet, hogy utjának sikerét kockáztatja. A mi életünk szintén tenger, még pedig veszélyes tenger, s nekünk át kell evezni rajta, hogy a boldog örökkévalóság virányos partjain kiköthessünk. Kedvező szelünk a megtérési kegyelem: ez ad szárnyakat az óhajtott révpartházi repülésre. Itt van a kedvező idő, a negyvennapi szent böjt! Lemondva tehát most minden kicsinyes érdekről, lelki szemeinket csak örök üdvösségünkre fordítsuk... Az egyház gyászban van. Lépj Isten hajlékába, s látni fogod : mily szomorú kinézésű most az, megfosztva egyéb ékességeitől, a bánat kék színében mutatja magát; allelujas öröménekek helyett töredelmes hangok ütik meg füleidet a szent boltozatok alatt. Kiért e gyász? kérded talán. Oh azért, kinek halála fölött az egész természet gyászolt s bánatában reszketett. . . Szeplőtelen jegyesének, az Ur Jézusnak kínszenvedése és halála fölött kesereg az egyház ; mély fájdalmában kereszttel s töviskoronával kezében vezeti hü gyermekeit a világi szórakozások s hiú világi örömek örvényéből fel Golgotha hegyére, hogy ott az Isten-ember drága vérével nedvesített kereszt tövénél mutassa meg, mily iszonyatos a bűn, a melynek váltságáért ily áldozat kivántatott. Íme itt a jó alkalom, keresztény, munkáld üdvösségedet ! Karold át szent András apostolként a keresztet, s kiálts föl : „Oh szent kereszt, mely az Úr tagjaitól vetted diszedet; oly sokáig óhajtott, oly buzgón szeretett kereszt, végy át engem az emberektől, s adj vissza Mesteremnek!“ — A hamu, melylyel hamvazó-szerdán fejed meghintetik, arra utal, hogy emlékezzél meg nyomorúságodról, emlékezzél meg semmiségedről, s igy megalázódva áldd Isten kegyelmét, ki a mennyei boldogságra ártatlan vérével váltott meg. Igyekezzél megjavulni, éltedet tiszta erkölcsökkel ékesíteni. Vedd föl Krisztus keresztjét, s kövesd őket; ne szegődjél azokhoz, kik a bűn fertőjében fetrengve, háladatlanul naponkint megfeszítik gonoszságaikkal ama jó Jézust, ki csupán szeretetből halt meg érettünk. Vagy talán te is elég kőszívű lennél nem viszonozni e végtelen szeretetet, hanem kifogásokat tevén, nehéznek s elviselhetlennek hirdetnéd bűneidből kivetkőzni, Isten szive szerinti emberré lenni, és az erény rögös,de biztos pályáján czélodhoz igyekezni? De ugyan szólj őszintén: mi akadályoz, hogy egész szívvel s lélekkel Istenhez térj ? miért vagy egészen a világé s nem. Istené, ki téged, háladatlan, — semmiből teremtett? Nehéz — igy szólasz — igen nehéz a velem született vágyak s ösztönök ellen tusakodni; úgy magukhoz csábítanak, a miket látok s érzékeimmel tapasztalok, mikép engedelmeskednem kell, s lehetlen a kínálkozó gyönyörök élvezetét magamtól megtagadnom. — Oh szerencsétlen! hisz küzdés a mi sorsunk, küzdeni kell a test, világ s ördög ellen, hogy a babért elnyerjük. Küzdés nélkül nincs győzelem, nincs jutalom. Tudod-e, hogy az égben Isten van, ki fáradozásaidat megjutalmazza egykor, ama nagy napon? Tudod s hiszed-e, mit az apostol mond, hogy elmúlik a világ s az ő gyönyörűsége? Mit? valljon érdemes-e ily ideig-óráig tartó javakhoz ragaszkodni ? Csak az a valódi jó, ami örökké tartó. . . Mit használ, ha tegnap királyi fényben ragyogtál, s ma börtönben halsz el? . . . Emlékezzél csak ártatlan gyermekkorodra, tova repült ifjúságodra, emlékezzél volt gazdagságodra: hol van mind