Katholikus Néplap, 1860. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1860-09-27 / 39. szám
PEST, SEPTEMBER 27. 39. szám. II. FÉLÉV. 1860. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , csütörtökön. Előfizetési dij : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. ausz. ér.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. au. ér. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) bérmentesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a „Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Képiró-utcza, 4. sz.) intézendők. Az igaz megelégedés. Midőn a megelégedésről akarok szólani, koránsem azokhoz szólok, kik a földi gondokban egészen elmerültek, s magasabb érzelmekre vagy élvezetekre képtelenek, kiknek Istenük a has; ők nem értik e tant. Csak azokhoz szólok, kik a földi reményeket, azokat az ima és belső áhitat által megszentelvén, táplálják kebelekben; azokhoz, kik bár az erény és bűn harczát megvívták, de győztek; kik bár sz. Pállal (Rom. 7, 24.) felkiáltanak: „Én szegény! ki szabadit meg engem ezen halálnak testéből?“ de egyszersmint eleven reménységök van a megcsonkithatatlan örökséghez, mely nekik mennyekben föntartatik; kiket Istennek hatalma megőriz a hit által azon üdvösségre, melynek kinyilatkoztatása az utolsó időkre határoztatok. — Ezeknek akarom én megmagyarázni, hogy mikép kell megnyugodni a sorsban, és megragadni az igaz megelégedés eszközeit. Előre kijelölöm a különbséget az emberi és isteni, vagyis csalfa meg igaz megnyugvás között Amaz vagy tudatlanságból, vagy önzésből származik, amennyiben a tudatlanság nem engedi átlátni a különbséget az igazi és képzelt állapot között; az önkény pedig megkeményíti a szívet, mely vérzik bár, de érzéketlenséget színlel, és a szokás köpeny alól kikandikál a gőg és szívtelen önzés. Ellenben az isteni, a legnemesebb, a legfölségesebb indító okokból eredő lelki csend, egy önmeggyőzésből támadt nagylelkűség, egy nemes szenvedés, melyben el nem csüggedünk; egy lelki fölemelkedettség, melyben a nélkülözés vagy szenvedés közepett is az igaz, jó lelkismeret, a keresztény élet dicsősége, az örök boldogság vágya mintegy kiemel e porcakból, és Istennel, minden boldogság kútfejével egyesít. Tehát az igaz megelégedés nem egy szerencsés idegrendszer következése, hanem Isten ajándéka; egy erény, melynek leírásához nem elég a közerkölcsiség szabályainak tudása, hanem az önismeretnek, a valóságos hivatásnak, az igaz boldogságra szolgáló eszközöknek folytonos tanulmányozása szükségeltetik. Az igaz megelégedés fő kelléke a tiszta lelkismeret. „A mi dicsőségünk a jó lelkismeretnek bizonyságtétele,“ úgy mond sz. Pál. Hord össze a világ kincseit, és nem csendesítik le a gonosz lelkismeret mardosásait. A rosz lelkismeretü ember maga magának üldöző zsarnoka, a midőn ellenben a békés elme mint egy örök vigalom. Ez tette az apostoloknak tűrhetőkké sőt kedvesekké a szenvedéseket. Herodes, ki előtt Judaea meghajlott,a királyi bőségben és kések közt nyugtot nem talál; midőn Péter rablánczain, a kimondott halálnak karjai között, mint egy boldog gyermek szendereg. 2) Meg kell barátkozni a helyzettel és hivatással, melyben vagyunk. Mert azt tudjuk, hogy az Isten mindeneket örök bölcsesége szerint elrendel, tehát nincs hatalmában a teremtménynek magát megelégedetlensége által a közös rendből kivonni; mert nem kívánhatja, hogy az Isten miatta a maga világrendszerét megváltoztassa, sőt ha ezt tenné, mint részrehajló tűnnék föl, a midőn az emberek a maguk kívánságaival sem tudnak tisztába jönni, sőt némelyek kívánságai a másokéival épen ellentétet képeznek. Például gazdag szeretne sok ember lenni, úgy de az Isten világszerű rendje azt nem teheti, anélkül, hogy mások szegényekké ne váljanak, tehát egy uj világot kellene neki alkotni. De nem azt teszi az Úr, hanem , ha határt szabott a tengernek, melyen túl habjai nem csaponghatnak, meghiúsítja a túlcsapongó vágyakat is az emberi kebelben. Azért mondja szent Ágoston: „Minden lélek, mely rendetlen, és Istenen kivil keresi a segélyt, maga magának terhéie van, és rendetlenségének büntetését magában hordja; rabja állhatatlan értelmének, háborodott idegrendszerének, tüzes indulatainak, s a nélkülözött világi dolgok hiú reményének.“ 3) Előre kell készülni, hogy meg ne lepjenek váratlanul a nyomorok, mint az evangéliumi szüzeket a vőlegény; mert a meglepetés meghomályosítja az értelmet, elfojtja a szív érzelmeit, hogy föl ne ismerje, be ne fogadja a vigasztalás tárgyait. Tehát valamint szükséges, hogy testünk véletlen sérelme enyhítésére hasznos szerekkel bővelkedjünk, úgy legyenek készen lelki fegyvereink, melyek segítségével a megpróbáltatásnak idején megáll