Katholikus Néplap, 1860. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1860-09-27 / 39. szám

PEST, SEPTEMBER 27. 39. szám. II. FÉLÉV. 1860. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , csütörtökön. Előfizetési dij : h­e­l­y­b­e­n félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. ausz. ér.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. au. ér. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) bérmen­tesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a „K­atholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Képiró-utcza, 4. sz.) intézendők. Az igaz megelégedés. M­időn a megelégedésről akarok szólani, koránsem­­ azokhoz szólok, kik a földi gondokban egészen elmerül­tek, s magasabb érzelmekre vagy élvezetekre képtele­nek, kiknek Istenük a has; ők nem értik e tant. Csak azokhoz szólok, kik a földi reményeket, azokat az ima és­­ belső áhitat által megszentelvén, táplálják kebelekben; azokhoz, kik bár az erény és bűn harczát megvívták, de győztek; kik bár sz. Pállal (Rom. 7, 24.) felkiáltanak: „Én szegény! ki szabadit meg engem ezen halálnak testéből?“ de egyszersmint eleven reménységök van a megcsonkit­­hatatlan örökséghez, mely nekik mennyekben föntartatik; kiket Istennek hatalma megőriz a hit által azon üdvös­ségre, melynek kinyilatkoztatása az utolsó időkre hatá­roztatok. — Ezeknek akarom én megmagyarázni, hogy mikép kell megnyugodni a sorsban, és megragadni az igaz megelégedés eszközeit. Előre kijelölöm a különbséget az emberi és isteni, vagyis csalfa meg igaz megnyugvás között Amaz vagy tudatlanságból, vagy önzésből származik, amennyiben a tudatlanság nem engedi átlátni a különbséget az igazi és képzelt állapot között; az önkény pedig megkeményíti a szívet, mely vérzik bár, de érzéketlenséget színlel, és a szok­ás köpeny alól kikandikál a gőg és szívtelen önzés. Ellenben az isteni, a legnemesebb, a legfölségesebb indító okokból eredő lelki csend, egy önmeggyőzésből támadt nagylelkűség, egy nemes szenvedés, melyben el nem­­ csüggedünk; egy lelki fölemelkedettség, melyben a nél­külözés vagy szenvedés közepett is az igaz, jó lelkisme­­ret, a keresztény élet dicsősége, az örök boldogság vágya mintegy kiemel e porcakból, és Istennel, minden boldog­ság kútfejével egyesít. Tehát az igaz megelégedés nem egy szerencsés idegrendszer következése, hanem Isten ajándéka; egy erény, melynek leírásához nem elég a közerkölcsiség szabályainak tudása, hanem az önismeretnek, a valósá­gos hivatásnak, az igaz boldogságra szolgáló eszközök­nek folytonos tanulmányozása szükségeltetik. Az igaz megelégedés fő kelléke a tiszta lelkismeret. „A mi dicsőségünk a jó lelkismeretnek bizonyságtétele,“ úgy mond sz. Pál. Hord össze a világ kincseit, és nem csen­desítik le a gonosz lelkismeret mardosásait. A rosz lel­­kismeretü ember maga magának üldöző zsarnoka, a mi­dőn ellenben a békés elme mint egy örök vigalom. Ez tette az apostoloknak tűrhetőkké sőt kedvesekké a szenve­déseket. Herodes, ki előtt Judaea meghajlott,a királyi bő­ségben és kések közt nyugtot nem talál; midőn Péter rab­­lánczain, a kimondott halálnak karjai között, mint egy bol­dog gyermek szendereg. 2) Meg kell barátkozni a helyzettel és hivatással, mely­ben vagyunk. Mert azt tudjuk, hogy az Isten mindene­ket örök bölcsesége szerint elrendel, tehát nincs hatal­mában a teremtménynek magát megelégedetlensége által a közös rendből kivonni; mer­t nem kívánhatja, hogy az Isten miatta a maga világrendszerét megváltoztassa, sőt ha ezt tenné, mint részrehajló tűnnék föl, a midőn az­­ emberek a maguk kívánságaival sem tudnak tisztába jönni, sőt némelyek kívánságai a másokéival épen ellen­tétet képeznek. Például gazdag szeretne sok ember lenni, úgy de az Isten világszerű rendje azt nem teheti, a­nél­kül, hogy mások szegényekké ne váljanak, tehát egy uj világot kellene neki alkotni. De nem azt teszi az Úr, ha­nem , ha határt szabott a tengernek, melyen túl habjai nem csaponghatnak, meghiúsítja a túlcsapongó vágya­kat is az emberi kebelben. Azért mondja szent Ágoston: „Minden lélek, mely rendetlen, és Istenen kivil keresi a segélyt, maga magának terhéi­e van, és rendetlenségének büntetését magában hordja; rabja állhatatlan értelmének, háborodott idegrendszerének, tüzes indulatainak, s a nél­külözött világi dolgok hiú reményének.“ 3) Előre kell készülni, hogy meg ne lepjenek váratlanul a nyomorok, mint az evangéliumi szüzeket a vőlegény; mert a meglepetés meghomályosítja az értelmet, elfojtja a szív érzelmeit, hogy föl ne ismerje, be ne fogadja a vigasztalás tárgyait. Tehát valamint szükséges, hogy testünk véletlen sérelme enyhítésére hasznos szerekkel bővelkedjünk, úgy legyenek készen lelki fegyvereink, melyek segítségével a megpróbáltatásnak idején megáll­

Next