Katholikus Néplap, 1861. január-június (14. évfolyam, 1-27. szám)
1861-05-30 / 23. szám
23 szám. I. FÉLÉV. 1861. PEST, MÁJUS 30. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , csütörtökön. Előfizetési dij : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. a. ért.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. a. ért. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) bérmentesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a „Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Zöldfa-utcza, 14. sz.) intézendők. Minden nyomornak meg van a maga vigasztalása, világon élni és semmit sem szenvedni, teljes lehetetlenség, mióta az eredendő bűn elkövettetett, és siralmas következményeivel átszármazott az emberi nemre. Isten a paradicsomban vétkező Ádámra kimondd az ítéletet: „Orczád verejtékével eszed a kenyeredet.“ Ennek következtében gyakran megtelik az élet pohara keserűségekkel, megtelik az élet kelyhe ürömmel. E föld a számkivetés helye, a siralom völgye. Sírva születik az ember; szülés után az édesanya bármennyire örül is, bármint kedvezzen csecsemőjének, ez csak sírással felel. A koldus gyermeke a szalmakunyhóban, meg a királyfi a fényes palotában a sírásnak ugyanazon hangját hallatja. A ma született érzi, hogy olyan földön lakik, mely kevés rószát terem, de annál több burjánt és tövist hoz. Idővel, a kor haladtával mindinkább érezhetőbbekké válnak az élet bajai és tövisei; az érző, fájó szívekből mindegyre gyakrabban emelkednek a hőfohászok, mindegyre szaporodnak a kínos körülmények, bővebben foly a könyük forrása a test fájdalmai és nyavalyák miatt, a beköszöntő fogyatkozás, szűkölködés és szegénység következtében. Oh a nagy emberi család de sok bajon ment keresztül! Az évek hosszú sora súlyos körülményeket hozólag vonul át fölöttünk. E világon élni és baj nélkül lenni teljes lehetetlenség ; szenvedni pedig s a mellett tűrhetetlenkedni, szitkozódni és átkozódni, valóban nagy szerencsétlenség és bűn! Minden bajtól megrettenni csak a „gyáva“ szokott. A lángbuzgalomra hevitő isteni kegyelemnek gondos ápolása és munkálata által élt be sok jó akarat , nemes szándék, lelkesült fölfogás és hivatásbeli öntudat fejlődik ki! A nagy szellem, férfi erő kész mindenkor szembeszállni az üldöző csapásokkal, magas czéljának kivitelében nem engedi, nem hagyja magát megingattatni; szomorú helyzetében iparkodik aggodalmainak komor felhőit vigasztaló gondolatokkal szétoszlatni, a benne elrejtett örömnek csiráját fürkészve keresni, s megérkezésének idejét szelíden, béketűréssel bevárni. Ez az oka, hogy a szántóvető ember annyit húz-ván; hogy a szőlősgazda meggörnyedve annyit munkálkodik; hogy az iparos műhelyében fárad és izzad; hogy a bányász életveszélyek között ás - vés a borzasztó mélységben; hogy a kereskedők annyi hideget-meleget kiállanak szárazon és vizen, hogy a tudósok és művészek annyi fejtöréssel és túlcsigázott fáradalommal munkálkodnak. Az elősoroltak közöl mindegyik tudja hivatását becsülni, tudja állását szeretni; mindegyik azzal biztatja kecsegtetve magát, hogy nem fárad s izzad hiában, hanem egykor hasznát látandja, veendi; a nyelvágy, a jó kilátás és vigasztalás reménye feledteti vele bajainak terheit. A bajokat és viszontagságokat semmi sem teszi szenvedhetőbbekké, mint annak tudása, hogy itt ez életben sokáig semmi sem tart. Az isteni Gondviselésnek szent végzete szerint az ember élete a szerencsés és boldogtalan eseményeknek, az öröm- és szomorúságnak fölváltásából áll. Sorsunknak e földöm állhatatlanságát híven elénk tükrözi a fölöttünk látható ég. A komor felhők és esőzéseknek napfény a vége; a mennydörgések és villámlások után föltűnik az ékes szivárvány, tehát borúra derű! Ha bár a tüzes villámok lecsapja, nagy rémülést okoznak; de ugyanakkor a levegő kitisztul, s így ember és állat könnyebben lélekzik, fölüdül. Szent Leó pápa bölcs megjegyzése szerint: „Az Isten véghetetlen jóság, kinek legbensőbb óhajtása abban áll, hogy jósága és boldogságának részeseivé legyünk.“ Tévednek és hibáznak azok, kik a nehéz időket, kínos körülményeket és viszontagságokat úgy tekintik, mint legkellemetlenebb vendéget. Mert a bajok és nyomorúságok becsesebbekké teszik előttünk a birtokunkban levő javakat, haladó indulatot gerjesztenek bennünk az elvett jókért, és az azokkali czélszerű élést édesebbé varázsolják. Akinek huzamosabb ideig állandóan kedvez a szerencse, ezt lassankint úgy megszokja, hogy alig jut eszébe Istennek hálát adni az elvett jókért, folytonos előmeneteléért. Ellenben az, kit ma a mosolygó szerencse fölkarol, holnap meg az üldöző csapások sújtanak, érzékenyebb illetődéssel fogadja a szenvedések 23