Katholikus Néplap, 1864. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1864-01-14 / 2. szám
Mert mintha mind dalomban zengene: Dicsértessék a Jézus szent neve! Két ezred év porrá lett holtai, Kik lenn az Ur nevében alszanak : Nem bírnak bárdalomba szólani — Megálmodják az édes hangokat! És mintha rá keresztjük intene : Dicsértessék a Jézus szent neve! Meghajlanak a népek ezrei Dél s nyugoton ... a merre ember él; Együtt hallod az aggot zengeni S a gyermeket, ha lágy beszéde kél... A szív, a lég üdvözléssel tele : Dicsértessék a Jézus szent neve! Két ezred év élő és holtai-------! — S ki vagy te, ki kiállasz egymagad, Istent vivó ,csatára híva ki Az ősz időt, élő és holtakat! ? — Ah veszni fogsz ! e népnek fegyvere: Dicsértessék a Jézus szent neve! Ah veszni fogsz ! örökre írva van : „E név előtt minden térd meghajul. . Az ég, a föld, dicsérik untalan, S bozanna! zeng reá a föld alul. .. Ah veszni fogsz, ki fölkelsz ellene: Dicsértessék a Jézus szent neve! Sötét göröngy a gyáva föld felett, Elfödni vágysz a lángoló napot...! — Elsöprenek a gyorsan jött szelek, Amig Napunk örökre felragyog. S azt zengi, mig elszór a vész szele •’ Dicsértessék a Jézus szent neve ! Kevélységnek fellázadt angyala! Ki pártot ütsz, kihiván Istened’, Kiket az Ur pokolra vert vala: Elődeid sorsát nem iismered! ? Nem rövidült meg még erős keze . . . Dicsértessék a Jézus szent neve! Mondd meg, mi készt, hogy millió kebel Boldog hitét lelketlen elrabold ? — Kiknek e hit — Istentől vetve fel — A megnyugvás lágy nyoszolyája volt! ? Bu s baj között e hit volt mindene : Dicsértessék a Jézus szent neve! S honnét nyújtasz a feldúlt szívre irt, Nyugalma és az áldó hit helyett ? Könyvedből tán, mit ádáz lelked irt, S mely együtt vész s enyészik el veled..! ? A fájó szív egyetlen nyughelye : Dicsértessék a Jézus szent neve! Bölcseséged, — (ah veszszen el veled!) Bolygó lidércz sötét vak éjelen, Mely elhuny az undok mocsár felett, Mihelyt a nap sugara megjelen . . . — 11 — A bölcseség egyetlen kútfeje : Dicsértessék a Jézus szent neve! Magányodban kérdezd meg szivedet: A multban-e, vagy most vagy boldogabb, Midőn kivél, szeretve Istened Vagy most, hogy Őt, —s ő téged megtagad!? Kebled dúló csatáknak színhelye. . . Dicsértessék a Jézus szent neve ! Tekints körül: melletted jó anyád Sírból kikelt gyötört alakja áll... Amonnan a szent oltár néz reád, Mit hitlenül, gyalázva elhagyál. . . Szebb napjaidnak veszve mindene !! Dicsértessék a Jézus szent neve! És a jövőd! ? Ah fordítsd el szemed’! Közelgetem a szörnyű pillanat: — Vár már reád káromlott Istened, — Tiporják már a népek sírodat!------Ki Megváltónk, ég- s földnek Istene: Dicsértessék a Jézus szent neve! Kuthen. A tízforintos bankó. Népies elbeszélés. (Folytatás.) II. Tizedszer hullatták már le leveleiket, s lombosodtak ugyanannyiszor a fák azon időtől fogva, hogy utoljára láttuk Vargáékat. Azóta a háznál igen sok történt. Pista, ki még mindig a háznál van, oly szép derék legénynyé nőtt, hogy akár száz közöl sem lehetne különbet kiválasztani. Mindenki becsülte őt a faluban, s nemegyszer lehete a leányos anyák olyatén nyilatkozatát hallani, hogy mily igen szeretnék vőjöknek, csak ne volna oly szegény, s még melléje szolga. A falu legényei között ha néha pörlekedés vagy czivakodás előfordult, ezek birául mindig Pistát választották, ki is lelkismeretes igazsággal járván el, rendszerint a felek kibékéltetésével vetett véget. Boris is édesanyja védszárnyai alatt oly szép hajadonná serdült, hogy méltán megillette őt „a falu legszebb leánya“ nevezet, noha ő ezen elnevezésért mindig haragudott. Azonban külső szépségénél, melynek lerontására gyakran elég egy dúló hervadás, sokkal becsesb volt az, mi belülről ékesíté őt: az erény szép virága. Oh be boldog keblek azok, melyek e szép virágokkal telvek! Valóban elmondhatjuk róla, hogy az alma nem messze esett fájától, s jámbor anyja oktatásai, ki minden gondját arra fordította, hogy leányát már eleve istenes nevelésben részesítse, nem lőnek sikeretlenek. De térjünk be az udvaron díszelgő kis kertbe, most épen ott találjuk mindkettőt. Pista a veteményágyakat egyengeti, míg Boris nem meszsze tőle ültetéssel foglalkozik. Mindketten szótlanul folytatják munkájukat. Mindegyik azt szeretné kitalálni, valljon miről gondolkodhatik a másik, de kérdezni egyik sem meri. A különben erlyelgő Boris most oly szótlanul folytatja munkáját, mintha csak le lenne kötve nyelve, s föl se tekintene, ha a csapodár szellő csipőig érő haját ölébe nem hajtaná, mit azután gyenge.