Katholikus Néplap, 1864. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1864-01-14 / 2. szám

Mert mintha mind dalomban zengene: Dicsértessék a Jézus szent neve! Két ezred év porrá lett holtai, Kik lenn az Ur nevében alszanak : Nem bírnak bár­dalomba szólani — Megálmodják az édes hangokat! És mintha rá keresztjük intene : Dicsértessék a Jézus szent neve! Meghajlanak a népek ezrei Dél s nyugoton ... a merre ember él; Együtt hallod az aggot zengeni S a gyermeket, ha lágy beszéde kél... A szív, a lég üdvözléssel tele : Dicsértessék a Jézus szent neve! Két ezred év élő és holtai-------! — S ki vagy te, ki kiállasz egymagad, Istent­ vivó ,csatára híva ki Az ősz időt, élő és holtakat! ? — Ah veszni fogsz ! e népnek fegyvere: Dicsértessék a Jézus szent neve! Ah veszni fogsz ! örökre írva van : „E név előtt minden térd meghajul. . Az ég, a föld, dicsérik untalan, S bozanna! zeng reá a föld alul. .. Ah veszni fogsz, ki fölkelsz ellene: Dicsértessék a Jézus szent neve! Sötét göröngy a gyáva föld felett, Elfödni vágysz a lángoló napot...! — Elsöprenek a gyorsan jött szelek, A­mig Napunk örökre felragyog. S azt zengi, mig elszór a vész szele •’ Dicsértessék a Jézus szent neve ! Kevélységnek fellázadt angyala! Ki pártot ütsz, kihiván Istened’, Kiket az Ur pokolra vert vala: Elődeid sorsát nem iismered! ? Nem rövidült meg még erős keze . . . Dicsértessék a Jézus szent neve! Mondd meg, mi készt, hogy millió kebel Boldog hitét lelketlen elrabold ? — Kiknek e hit — Istentől vetve fel — A megnyugvás lágy nyoszolyája volt! ? Bu s baj között e hit volt mindene : Dicsértessék a Jézus szent neve! S honnét nyújtasz a feldúlt szívre irt, Nyugalma és az áldó hit helyett­­ ? Könyvedből tán, mit ádáz lelked irt, S mely együtt vész s enyészik el veled..! ? A fájó szív egyetlen nyughelye : Dicsértessék a Jézus szent neve! Bölcseséged, — (ah veszszen el veled!) Bolygó lidércz sötét vak éjelen, Mely elhuny az undok mocsár felett, Mihelyt a nap sugara megjelen . . . — 11 — A bölcseség egyetlen kútfeje : Dicsértessék a Jézus szent neve! Magányodban kérdezd meg szivedet: A multban-e, vagy most vagy boldogabb, Midőn kivél, szeretve Istened Vagy most, hogy Őt, —­s ő téged megtagad!? Kebled dúló csatáknak színhelye. . . Dicsértessék a Jézus szent neve ! Tekints körül: melletted jó anyád Sírból kikelt gyötört alakja áll... Amonnan a szent oltár néz reád, Mit hitlenül, gyalázva elhagyál. . . Szebb napjaidnak veszve mindene !! Dicsértessék a Jézus szent neve! És a jövő­d! ? Ah fordítsd el szemed’! Közelget­em a szörnyű pillanat: — Vár már reád káromlott Istened, — Tiporják már a népek sírodat!------­Ki Megváltónk, ég- s földnek Istene: Dicsértessék a Jézus szent neve! Kuthen. A tízforintos bankó. Népies elbeszélés. (Folytatás.) II. Tizedszer hullatták már le leveleiket, s lombosodtak ugyanannyiszor a fák azon időtől fogva, hogy utoljára láttuk Vargáékat. Azóta a háznál igen sok történt. Pista, ki még min­dig a háznál van, oly szép derék legénynyé nőtt, hogy akár száz közöl sem lehetne különbet kiválasztani. Mindenki becsülte őt a faluban, s nemegyszer lehete a leányos anyák olyatén nyilat­kozatát hallani, hogy mily igen szeretnék vőjöknek, csak ne volna oly szegény, s még melléje szolga. A falu legényei kö­zött ha néha pörlekedés vagy czivakodás előfordult, ezek birául mindig Pistát választották, ki is lelkismeretes igazsággal jár­ván el, rendszerint a felek kibékéltetésével vetett véget. Boris is édes­anyja védsz­árnyai alatt oly szép hajadonná serdült, hogy méltán megillette őt „a falu legszebb leánya“ ne­vezet, noha ő ezen elnevezésért mindig haragudott. Azonban külső szépségénél, melynek lerontására gyakran elég egy dúló hervadás, sokkal becsesb volt az, mi belülről ékesíté őt: az erény szép virága. Oh be boldog keblek azok, melyek e szép virágok­kal telvek! Valóban elmondhatjuk róla, hogy az alma nem messze esett fájától, s jámbor anyja oktatásai, ki minden gond­ját arra fordította, hogy leányát már eleve istenes nevelésben részesítse, nem lőnek sikeretlenek. De térjünk be az udvaron díszelgő kis kertbe, most épen ott találjuk mindkettőt. Pista a veteményágyakat egyengeti, míg Boris nem mesz­­sze tőle ültetéssel foglalkozik. Mindketten szótlanul folytatják munkájukat. Mindegyik azt szeretné kitalálni, valljon miről gon­­dolkodhatik a másik, de kérdezni egyik sem meri. A különben erlyelgő Boris most oly szótlanul folytatja munkáját, mintha csak le lenne kötve nyelve, s föl se tekintene, ha a csapodár szellő cs­ipőig érő haját ölébe nem hajtaná, mit azután gyenge.

Next