Katholikus Néplap, 1867. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1867-01-03 / 1. szám
letek a kitűnő jó tejet adó s szép legelőkkel bőven ellátott tehén-csorda és a gazdagon jutalmazó burgonyatermelés által fedeztetnek. Steierlak keleti részén, egy magas sziklák s erdős hegyek által átölelt mély völgyben terül el a napjainkban hírre kapott, nagy mennyiségű bányái, vashámorai, olvasztó-kemenczei- s szénkőolajgyárairól nevezetes festői fekvésű Anina, melyet évenkint sok száz bel- és külföldi utazó látogat meg tapasztalás és tanulmányozás végett. Anina a déli vonallal oly nagyszerű Visszapillantás új év reggelén, A jó Istennek határtalan kegyelme ismét új évvel ajándékozott meg bennünket, e világon még élőket. Bezártuk az ó-esztendőt, elzártuk-e vele az eddig folytatott bűnös élet útját is? Megváltunk az ó-esztendőtől, megváltunk-e az ó, vagyis a bűnös ember cselekedetitől ? búcsút vettünk az ó-esztendőtől; búcsút mondtunk-e örökre a test-, világ- és ördögnek? Elmaradtak tőlünk az ó-esztendőnek elavult napjai, elmaradtak-e — egyelőre legalább jámbor föltételben — tőlünk, a testnek lélek ellen törő aljas kivánságai, zsarnokoskodó ösztönei és követelései ? Visszatérhetlenül elmúlt, elenyészett örökre, az ó-esztendőnek minden egyes pillanata, szent elhatározásban elmúlt, elenyészett-e bennünk is mindaz, ami rész ? Az ó-esztendőnek határánál, annak utolsó óráiban, éreztük-e magunkat megilletődve ? vagy talán ez utolsó nap is oly közönyös volt reánk nézve, mint a többi? S ha mégis e végső nap benyomással volt reánk, mily üdvös gondolatokat s érzelmeket gerjesztett az bennünk, e komoly gondolatok s érzelmek pedig, mily határozatra indítottak bennünket? Oh! mert egy lenyugvó évnek utolsó napja, s e napnak búcsúzó percei fontos gondolatoknak lehetnek ébresztői az emberben. Ugyanis az év utolsó napja, mely egy lefolyt évi időszaknak határköve, eszünkbe hozza, amiről oly sokszor lelkünk kárára megfeledkezünk, azon napot, mely egykor a mi életünkben is utolsó leend, azon napot, mely rövid életünknek határkövét fogja képezni, s valamint a végéhez közeledő esztendőnek perczei meg vannak számitva, úgy lesznek talán nem sokára, avagy ki tudja, nincsenek-e már is megszámlálva életperczeink ? melyeknek gyors lepergése után ott találjuk magunkat, ahol ismét ölelkezni fogunk régi anyánkkal a földdel, melynek porából életre ébredünk. — Igen ez közös elkerülhetlen s végzetszerü sorsa az emberiségnek: ki van mondva a nagy határozat: „visszatérsz a földbe, melyből vétettél;“ te is, én is, mindnyájan, „és azután az ítélet.“ Halál! ítélet! Nem álomképek, hanem rettenetes valók; megfontoltad-e egész súlyában ? gondolkodtál-e már e két szóról komolyan ? mert lásd ezek tégedet nagyon közelről érdeklő dolgok. Sok, igen sok, minden, a végnélküli örökkévalóság, a menny és pokol, e két szón fordul meg, a milyen a halál, olyan a reá következő ítélet, mely változhatlanul el fogja dönteni örökös sorsodat. Tehát meg kell halnunk. — Miként a nap leáldoztával éji sötét vonja be a láthatárt, ugy a mi életünkre mesteri vasúti építmények által van összekötve,, hogy a hires Semeringet vélnéd kicsinyben előtted látni. Regényes elragadó szépsége, ízletes hideg forrásai, kristály patakokkal váltakozó gyönyörű vízeséseiről nevezetes a steierlak-bozovichi kőszikla- út, melyen a pisztrángokkal telt s mohos festői magaslatokról alázuhogó Coronini-forrással találkozunk. Steierlak 1900 láb magasra fekszik a tengersík felett; levegője tiszta, fris és különösen üdülést igénylő mellbetegnek hasznos. Szentkláray, az elmúlt év utolsó napjára is egykor a halál éjszakája fog borulni. — Eszmélkedtél-e valaha erre? ha nem, eredj ki a temetőbe a néma sírhoz, és ez hangosan fog neked e tárgyról beszélni, vagy ha hallottad volna a közelmúlt esztendő végső napjának éjféli 12-jét kongani, utolsó verése is a „volt nincs“-et hangozta volna füledbe. Az ó-esztendő, mely folytában oly sok élőt a sírba temetett, végre maga is az örökkévalóság feneketlen mélységébe merült le. Midőn magával oly sokat az enyészetbe sodort, neked még megkegyelmezett, e kemény sorstól még megkímélt, ámde azért el ne bizd magadat, hogy túlélve az ó-esztendőt egészségben léptél az újnak küszöbére; mert épen nem tudhatod — nagyon sokat mondok, igen hosszú határt szabok, — ha mához egy évre nem fogsz-e már te is azok közé számíttatni, a kikre naponkint ezerek ajkai eme szavakat rebegik a holtak ítélő birájához: „adj Uram örök nyugodalmat nekik!“ El ne feledd, hogy a Szentlélek intelme, mely egykor Ezekiás királynak mondatott, te reád is épen úgy szól: „Rendezd el házadat — értsd lelkedet — mert meghalsz, és nem élsz.“ „Vigyázzatok, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.“ így int az Üdvözítő. Ezek épen uj,év reggelén észlelendő szavak, melyek a lelkünk körüli folytonos őrtállásra figyelmeztetnek bennünket. Az ó évet tegnap zártuk be, az újat ma kezdjük el. Az ó évnek utolsó, és az újnak első napja, mindig mély hatással van egy keresztény embernek lelkületére, s e napokon igazán komoly gondolatok foglalkoztatják elméjét. Az utolsó napon ugyanis számot vet magával egy átélt évről, hogy láthassa, mi a jövedelem, mi a kiadás, azaz: mi a haszon, mi a kár az elmúlt évből lelke számára. Elvégezted-e ezen számvételedet? ha igen, akkor tudhatod hányadán vagy magaddal, lelkeddel; láthatod, mi a nyereség, mi a veszteség. Ha e számadást megtetted magaddal, hinni akarom, annak befejeztével, a hála-és bocsánatesdő ima sem hiányzott, melyet Istenednek határtalan jóságából egy egész éven át reád árasztott, veled közlött sok áldásait megköszönted ? ellenben ama háládatlan voltodért, melynél fogva legjobb mennyei Atyádat oly sokszor és oly igen megsértve keserítetted, sőt töredelmes szívvel megkérlelni, el nem mulasztod? A gondosan végbevitt lelki számvétel után, s e lelki számvételből önkényt folyó bünfölötti töredelem mellett nem hiányozhatnak az üdvös elhatározások és jámbor feltételek, melyeket