Katholikus Néplap, 1867. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1867-07-04 / 27. szám

211 kezet, s buzgón imádkozunk becses egészsége megtar­tásáért, stb. 1827-ben május 24. lett kanonokká; a káp­talani szék elfoglalásának napja Augsburgban általá­nos örömünnep volt. Lelkesedésökben az apák magasra emelék gyermekeiket, hogy lássák a piros tojások szer­zőjét; e visszanyert hazafit, ki már tiz év óta Bajorhon kebelén kivül élt. És e férfiú, ki ennyi érdemben tündökölt, kit ennyi kitüntetés ért, egész életén át mindig szerény, alázatos maradt; azért sokoldalú ismereteiről számosan nem is tudtak. Bizonyos társaságban akarata ellen hevétől elragadtatva bölcsészeti vitatkozásba elegyedett. Leg­többen meg voltak lepetve Schmid K. kitűnő szakis­merete által. „Én eddig azt gondoltam — szólt egyik a jelenlevők közöl — hogy ön csak az iskolaigazga­táshoz s elbeszélések írásához ért derekasan; de látom, ön a bölcsészetben is nagyon jártas.“ Igénytelenségét, kivált ifjabb éveiben, feltűnően fiatal arcza s kisded termete még inkább nevelé. Midőn mint segédpap plé­bánosával sétálni ment, a nép kedélyesen jegyzé meg: „Ott megy Ábrahám és Izsák.“ Más alkalommal egyik idősebb pappal misézni indulván, a sekrestyés e sza­vakkal fordult Kristófhoz: „Hát te tudsz-e ministrálni ?“ „Ezen főtisztelendő úr is fog misézni“ igazitá helyre e tévedést az idősebbik pap. — Szerénysége mellett ada­kozó is volt. A mellett, hogy özvegy anyját életében tehetsége szerint segíté, a szegényeknek mindig kegyes atyja maradt; az 1846—47-ki drágaság alkalmával annyi jót ten a szegényekkel, hogy adakozásainak hire a kormányig eljutott, s érte magas elismerésben is ré­szesült.­­ Rokonaihoz mindvégig gyöngéd szeretettel viseltetett. Egyik nővére vezette nála a háztartást, s a mellett Kristóf kéziratait sajtó alá tisztázta. Felőle így nyilatkozik egyik levelében : „Nagy jót tett velem az Isten, hogy kedves nővéremet vezette hozzám. Nem csak a számos rokonaimmali levelezést viszi helyettem, nem csak a bevételeket s kiadásokat kezeli h­iven, ha­nem kézirataimat is daczára a sok röviditésnek, igen pontosan tudja sajtó alá tisztázni.“ — Határozottan mindig az ifjúság barátjául mutatkozott. Midőn nyilvá­nos bemutatás alkalmával maga a király őt fölszólitá, ha van valami kívánsága, terjeszsze eléje, ő semmit sem kivánt, s erre vonatkozólag barátainak így nyilatko­zott : „Méltóságot soha sem kerestem. Miként írhattam volna akkor még valamit a gyermekek számára, miu­tán úgy is el voltam dologgal halmozva?“ — Ha dél­­utánonkint sétálni ment, minden oldalról elébe ugrál­tak a fürge fiuk s leánykák, azok vidáman kezet csó­­kolának, ezek virágokkal kedveskedtek; s soha egyet sem bocsátott el magától a nélkül,­ hogy néhány nyá­jas szót ne intézett volna hozzá. Általán, a nyájasság úgy­szólván soha sem hagyta el. Asztalnál kifogyhat­­lan volt az adomákban; de hogy ebéd fölött is a kelle­messel a hasznos köttessék össze, egy egy tanulságos czikket is olvasott föl. — Vidorsága még kellemetlen körülmények közt sem hagyá el. Egykor Wagner nevű kanonokkal utazván, erdő közepén a kocsikerék eltö­rött , s noha szakadt az eső, mégis ki kellett a kocsiból szállniok. Wagnert elhagyta a türelem. „Nem boszontó ez, kedves collega —mondá Schmid Kristóf derülten— j­ön bognár (Wagner), én meg kovács (Schmid), s egyi­künk sem tud segíteni.“ — Szivének e nemes tulajdo­naihoz ritka emlékezőtehetség is járult. Élete legapróbb körülményeire híven vissza tudott emlékezni, s agg­­korában is szóról szóra el tudta mondani, mit gyermek­éveiben tanult; szemei is oly épek maradtak, hogy gyer­tyánál a legapróbb nyomtatást üveg segélye nélkül olvasta. Mi halmozott hivatalos foglalatosságai mellett Schmid Kristóf annyi ifjúságb­a­ létesítésére képesitő, nagy tehetségén kivül szigorú rendszeretete volt. Mint kanonok is télen nyáron reggeli négy órakor már író­asztala mellett ült. „Reggel 4—8-ig­ az egyedüli idő, melyet magaménak mondhatok, szoktam mondani. — Mint íróról elismerte az ítészét, hogy az ifjúságiroda­­lomban eddig őt senki sem haladta fölül. Finom észlelő tehetsége, gazdag phantasiája a legparányibb tárgyakat is érdekesen föl tudta használni. Egy kis esemény, a gyermekek ellesett beszélgetése termékeny eszének elég anyagul szolgált, hogy egy-egy tanulsá­gos beszélykét írjon szíve kedveltjeinek, a­z ártatlan gyermekeknek. Ha kérdék őt, miként tudta annyira sajátjává tenni a keresetlen modort, mosolyogva szokta felelni, hogy a gyermekek közé ment iskolába tanulni, elbeszélt a gyermekeknek történetkéket azon megha­gyással, hogy a hallottakat írják le. E gyakorlatokból látta, különösen mi érdekelte a gyermekeket elbeszélé­seiből; hosszú párbeszédeknél közönségesen odaiták, itt hosszan beszéltek, mire a hosszabb beszélgetéseket kész műveiből kitörölte. Követésre méltó mintául szol­gáltak neki a sz. Írási elbeszélések is. de érdemlett kitüntetés- s elterjedésben is r­észe­­sültek jeles művei. Nincsen műveit európai nyelv, me­lyen elbeszélései meg nem jelentek volna. Francziaor­­szágban egyik legkitűnőbb író Janin Gyula fordítá műveit, Svédhonban maga a királyné for­ditá számos beszélgeit svéd nyelvre. London-­s Milanóban is meg­jelentek Schmid K. műveinek igen csinos angol s olasz kiadásai. A püspökök mindenféle körlevelekben aján­lották elbeszéléseit. Művei elterjedtek Amerikában is, sőt több helyen még vakok intézeteiben is megvoltak némely müvei domborbetükkel. Nálunk is müveinek nagy része közkézen forog.­­• Iratainak nagy keren­­gősége okozta, hogy mások nevével visszaélve neve alatt müveket adtak ki, melyekről ő semmit sem tudott; milyen a többi közt Toggenbur­gi Ida grófnő, mely Schmid művei közt magyarul is megjelent. E kitűnő ifjuságírót még a nagy kor is folyvást írói munkásságában találta. Reggeli óráiban ekkor is rendesen dolgozott; délután hírlapokat olvasott, vagy testvéreivel mulatott. Az 1848-as év viharai közt a po­litikával nem sokat foglalkozott. Bizonyos urnák, ki hevesen vitatá, hogy két párt van, melyek közöl az egyik mindig előre tör, a másik hátra tart,­­ moso­­lyogva felelé: „Uram, van még egy harmadik párt, mely fölfelé tart; azt tartom, mi e mellé álljunk.“ Éltének utolsó évében még azon kitüntetésben részesült, hogy az Augsburgban összegyülekezett ba­jorországi püspökök, élükön a müncheni bibonxok-érsek, látogatták meg őt. Távoztuk , előtt­e szavakat intézte hozzájuk Schmid Kristóf: „Én közel állok a sírhoz, ”

Next