Katholikus Néplap, 1868. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1868-07-02 / 27. szám

A fiú elment s a már felüdült atyjával nemsokára visszatért. — A jó ember kissé fecsegő volt s a jószivü lelkészben közönségesen türelmes hallgatóra talált; ma azonban igen szótlan volt a tisztelendő ur és csak szó­­rakozattan figyelt szavaira. — Ez feltűnt az egyházfi előtt; azért csodálkozva nézett rá s észre vette, hogy a nemes vonásokon szokatlan halványság látszik. — Reményiem, a vihar csak nem tette beteggé plébános urat, — pedig mintha baja volna. A lelkész hallgatott s visszavonult szobájába. De az egyházfi fejcsóválva tért haza s gondolta, a tiszte­lendő urnak nem tetszik valami, vagy beteg, vagy boszantó dolgok kellemetlenül érinték. — Ugyan-e föl­az ünnepek megülésében is buzgó volt. Különös kegyelet­tel ülte meg Mátyás napját, mely jelentékeny nap volt életében. E napon született, e napon győzte le Paviánál I. Ferenczet, e napon tette fejére a pápa Bolognában a császári koronát; ez volt végre természetes fiának, a hires Osztrák Jánosnak szüle­tésnapja. Yuston is fénynyel ülte meg e napot. Egész udvará­val templomba ment; mise végével oltárhoz lépett, s térdre hullva adott hálát Istennek jótéteményeiért s ugyanannyi darab aranyat tett az oltárra, a hány éves. Azután szó­beszéd követ­kezett. A nép messziről gyűlt össze ezen ünnepélyre. Balázs napját is megünnepelte, melyen a zárdába lépett. Belépte után egy évre letette e napon a szerzetesi fogadalmat, a mi szintén nagy ünnepélylyel ment végbe, és saját kezével irta be magát a szerzetesek névsorába. Károly a szerzetesek iránt igen nyájas volt; név szerint ismerte őket s egy ízben velök együtt ebédelt a refectoriumban ; de fényes ízlése nem tudott megelégedni az egyszerű étkekkel, s már az első tál étel után felment szobájába. Károly e magányban sem szűnt meg érdekkel viseltetni az ország ügyei iránt. Fia sok dologban élt bölcs tanácsával. Károly a művészetnek is nagy barátja volt. Titian volt kedves festője, kivel többször lefestete ma­gát s takarékosságán nem kevés erőt vett, midőn minden fest­ményét 800 aranynyal jutalmazta. Egykor e festőt nézvén, mun­kája közben elejtett ecsetét fölemelte s megjegyzé : „Ily művész­nek császár által illik szolgáltatnia.“ Ruházatában egyszerű volt . Fekete ruhában járt, mint valami pap. Dunnalud kabátja nagy szolgálatot tett neki, mert sokszor panaszkodott, hogy csontjáig fázik. Vele született taka­rékossága gyámolttá egyéniségi hajlamát; azt beszélik róla, hogy midőn egyszer Naumburg környékén zivatar lepte meg, uj bársony sipkáját levette fejéről s fedetlen fővel maradt, m­ig az ócskáért beküldött a városba. Magányában két nővére Franczia­ és Magyarország özvegy királynői Eleonora és Mária is meglátogatták, s közel 3 hónapot töltöttek közelében. Utóbb Eleonora halála s egyéb országos események sujtólag hatottak kedélyére. A császári czimet különben a zárdában is jó ideig viselé. Végre ezt is letette. A sürgönyöket aztán, mint magány emberhez czimerteté, pecsétnyomót vésetett csupán családi czi­­mereivel; labáról is levétetett minden czimert s a miseimába neve helyett Ferdinándét téteté. — „Nekem elég a Károly név, mostantól kezdve semmi vagyok“ mondá. fedezést tettek a legközelebbi napokon mások is, sőt az öreg gazdasszony is igen gondolkodónak és levertnek találta urát. Midőn a pap szobájába érkezett, zsebébe nyúlt breviáriumáért, nem találta. Mindenütt kereste a szo­bában, — sehol nem volt.— Végre visszaemlékezett, hogy a múlt éjjel magával vitte a hegyre. Bizonyosan Magdolnánál maradt, honnét a temetés napján vissza is akarta hozni. — E közben másik imakönyvet fogott kezébe s imádkozott tovább, mint kötelessége s szokása volt. — Az ima sokkal nyugodtabbá tette, s a gyilkos­ságra és gyilkosra tudott már gondolni, a­nélkül, hogy szive elszorult volna. (Folytatása következik.) 1558-dik év nyarán köszvényrohamai kínozták, de ismét javult. Augusztusban neje és szülei emlékére temetési ünnepélyt rendeztetett. Sőt azon különös gondolatra jött, hogy saját teme­tését is megtartatja. Meg is tartatta s maga sötét köpenyben nézte végig a szertartást. Bár vannak, kik ez esemény megtör­téntét kétségbe vonják. Súlyos betegségbe esett. Meggyónt s az Ur testét magához véve. Gyöngesége daczára teljes óranegyedig térdelt ágyában ; hálát adott Istennek sok jótéteményéért s bűnei fölött oly benső­­séggel fejezé ki bánatát, hogy minden jelenlevőt megindított. Végrendeletéhez záradékot toldott, melyben 30,000 ara­nyat leányok kiházasitására s foglyok kiváltására hagyott. — Lelki üdvéért 30,000 misét rendelt szolgáltatni különböző egy­házakban. — Udvara minden tagjának ajándékot s évpénzeket rendelt. Temetéséről is rendelkezett. A gusti kápolnában kívánt eltemettetni, s Fülöp fiára kívánta bízatni, hogy onnét hova vitesse testét, kikötve, hogy szeretett nejét is mellé tegyék. Betegsége súlyosbodván, az utolsó kenet szentségét is föl­vevő s még egyszer kívánt gyónni és áldozni. Környezete ezt gyöngesége miatt fölöslegesnek vélte; de Károly azt felelé : „Jó ellátás lesz ez azon hosszú útra, melyre nem sokára indul­nia kell. Károly az Úr testét a legnagyobb áhítattal és e szavak­kal fogadá : „Istene az igazságnak, Megváltónk, kezedbe aján­lom lelkemet! Aztán misét tartottak. Károly néma, de figyel­mes áhitattal követte azt, midőn a barátok azon ünnepélyes felkiáltáshoz értek : Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, irgalmazz minekünk ! a haldokló császár fölemelé gyönge kezeit s a fájdalom és bűnbánat legmélyebb kifejezésével ütött mellére. A helyett, hogy elfárasztaná, még könnyíteni látszott őt e szer­tartás. Boldog nyugalom áradott el lelkére. Másnap reggel még olvastatott a szentirásból. Végre mindinkább közelgett végórája. Szentelt gyertyákat, szűz Mária egy képét s azon feszületet kéré, melyet neje halálos ágyán kezében tartott. September 21-ikén éjfél után egy órakor gyönge szentéi­ből ébredt föl. Kezével Utere után nyúlt, s fejét gyöngén meg­rázta, mintegy jelentve, hogy mindennek vége van. Gyertyát s a keresztet véve kezébe. Miután egy pillanatig nézte azt, mely ránézve úgy földi, mint égi szeretet jelvénye volt, ajkaihoz za­­k­tá s a hu Quixadára támaszkodva mondá: „most itt az idő.“ Érdekes vonások V. Károly császár utolsó éves történetéből. — Kivonat Prescott V. H. művéből. —

Next