Katholikus Néplap, 1869. július- december (25. évfolyam, 28-52. szám)
1869-11-25 / 47. szám
372 Az egyetemes zsinat sem szólhat, nem is intézked- hetik másnak nevében, másféle hatalommal, mint Isten nevében, és Istentől vett hatalomnál fogva. Sokan hittek Jézus Krisztus tanulmányában, de azért mégis nem mindnyájokat bízta meg tanulmányának hirdetésével, hanem csak a tizenkettőt, kiket a a hivőkből kiválasztott és apostoloknak nevezett, mondván: „ti vagytok az én barátaim“ *) „amint küldött engem az Atya,én is küldetek titeket;“ 2) és hogy a világ tudja, miszerint az egyházban senkitől mástól nem lehet küldetést, felhatalmazást, képviseletet kapni, hanem csak az Istentől, csak Krisztus Jézustól, mondá: „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és rendeltelek, hogy elmenvén gyümölcsöt teremtetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon.“ 3) Azért mindnyájan egy hitben, az apostolokra, mint annyi alapkőre vagyunk felépítve, 4) az egyházban , melyet Krisztus Jézus szerzett magának saját vérével. 5) Csak azok ülhetnek tehát rendesen, csak azok határozhatnak az egyetemes egyházi zsinaton, kik az apostolok közvetlen és törvényes utódai, t. i. a püspökök, kikre miként a szokás, a szent atyák, a közönséges zsinatok világosan tanusitják, a Krisztustól szerzett apostoli hatalom és küldetés szakadatlan folytonosságban s örökösödésben átszállóit, úgy, és a végre, hogy mind az igaz egyház apostoli jellege felismertessék, mind a hivek tudhassák, hogy ők az egyházban, lelki üdvösségek dolgaiban azok által kormányoztatnak, a kik erre az Istentől küldve, felhatalmazva vannak. Ily kormányzókból fog állani az egyetemes zsinat s mondhatja, mint szent Pál mondta magáról : „ha valamivel többet dicsekedném is a mi hatalmunkkal, melyet az Úr nekünk épüléstekre adott és nem romlástokra , nem pirulnék meg; mert mi nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem a szabály mértékeszerint, melylyel Isten kimérte nektek a mértéket, hogy tihozzátok jussunk, mert nem terjeszkedünk tulságra“;6) miként ezt aquinoi sz. Tamás röviden, de velősen is mondá : „a mit az egyház rendel, az Krisztus Jézus által rendeltetik.“ 7) Isteni mit, isteni üdvintézet az egyház; isteni hatalom szól, parancsol, itél, kormányoz az egyházban, és mivel isteni, azért csalhatatlan, s minden más hatalomtól teljesen független. Az Isten akarja, hogy minden ember üdvözöljön,8 tehát nemcsak azok, kik az apostolok idejében éltek, hanem mi is, azok is, kik utánunk a világ végéig születni és élni fognak. E miatt az egyház mindig szükséges, nem csak hogy az élőket koronként vezesse, hanem az is szükséges, hogy őket az üdvösség útján csalhatatlanul vezesse, azaz hogy csalhatlanul igaz legyen, amit tanít, csalhatlanul szent, üdvös és hasznos legyen, amit parancsol. Földi ügyeinkben megelégszünk kisebb-nagyobb fokú biztossággal, kisebb-nagyobb valószínűséggel, de lelki ügyeinkben, hol örök üdvösségünk jön kérdésbe, csalhatlan és teljes biztosságot keresünk, hogy semmi kétségnek helye se lehessen. Csalhatatlanságot követel tehát ezekben a mi lelkismeretünk, csalhatatlanságot követel az isteni hatalom természete és méltósága, mely az egyházban kormányoz. Ezt pedig Krisztus Jézus megadta az ő egyházának. „Én veletek vagyok, úgymond, a világ végezetéig“, „én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek, hogy örökké veletek maradjon, az igazság Lelkét, aki nálatok marad, és bennetek leszen. A vigasztaló Szentlélek pedig, kit az Atya az én nevemben küld, az titeket megtanít mindenre, és eszetökbe juttat mindent, amit nektek mondottam.“ 2) Az egyház emez örökös csalhatatlansága egyik főczikkelye hitünknek, eme csalhatatlanságnak tudatában fog az egyetemes zsinat nyilatkozni, határozni, végezni, miként az apostolok a jeruzsálemi zsinaton, mondván : „tetszett a Szentléleknek és nekünk.“ 3) A csalhatatlan igazságban, melyet hír és hirdet, rendíthetlen az egyház; azért örökké tartó ő, mert a hazugság lelke, a tévedés szelleme hozzá nem férhet ; szeplőtelen ő és sérthetetlen az igazságban. Tanítsanak bármit a tudósok , igaz lehet az , de csak emberi vélemény marad az mindig; gyűljenek egybe az ország bölcsei, sok hasznost határozhatnak ők, de végzéseik soha nem csalhatatlanok; — egyedül az egyház szava csalhatlanul igaz, egyedül az egyház ítélete csalhatlanul igazságos, egyedül az egyház parancsai csalhatlanul szentek és üdvösek. „Nincs szükség másoknál keresni az igazságot, írja Irén szentatya, mert az egyháznál könnyen feltalálhatni azt, miután az apostolok minden igazságot, az egyházba, mint letéti helyre, legdusabban összehordtak, úgy hogy aki csak kívánja, az élet italát tőle kaphatja.“ *) Kívánjon bárki okosabbnak lenni az egyháznál, merényt követ el, mert Isten ellen, isteni szó ellen nincs okosság, nincs bölcseség. — „Hagyj fel jó ember háborúskodásoddal az egyház ellen, igy int aranyszáju szent János, ne emészd fel hasztalanul erődet ellene; semmi sincs az egyháznál hatalmasabb. Ne kezdj az egek ellen háborút. Ha az egyház ellen harczolsz, nem győzhetsz, mert az Isten mindenkinél erősebb.“ 5) — „Könnyebb a napot az égről leszakítani, mintsem az egyházat a földről eltörülni, mert az egyház becsesebb az egeknél, miután nem az egyház van az egekért, hanem az egek az egyházért.“ 6) Ki mondta ezt? ki ígérte ezt? Az, a ki mondta: „ég és föld elmúlnak, az én szavaim el nem múlnak, és a pokol kapui rajta erőt nem vesznek.“ Ha isteni, ha csalhatlan az egyház tanítói s kormányzói hatalma, könnyen megértjük, hogy szükségképen független is. Az egyház nem könyörgött elismertetésért, feljogosításért semmiféle földi hatalomnál, valamint Krisztus Jézus és az apostolok sem kérvényeztek engedelmet sem a római császárnál, sem Zsidóország kormányzójánál. Parancsolta az Isten, s tanítottak , terjesztették az Isten országát az apostolok. Szent az egyház, és saját körében minden földi *) Ján. ev. 15, 14, 15. — 7) Ján. ev. 20, 21. — 3) Ján. ev. 15, 16. — 4) Sz. Pál. ephes. 2, 29. — 5) Apóst, cselek. 20, 28. — 6) Sz. Pál. II. Kor. 10, 8, 13, 14. — 7) III. P. g. 83. art. 3. — 8) Szent Pál ap. II. Timoth. 2, 4. 4) Máté ev. 28, 20. — 2) Ján. ev. 14, 16, 17, 26. — 8) Ap. csel. 15, 28. — 4) Lib. 3. adv. Haer. c. 4. n. 1. — 5) Hemil. ante exil. n. 4. ed. Maur. T. 3. p. 415. — 6) Hom. 4. „Vidi Dominum.“