Katholikus Néplap, 1872. július-december (28. évfolyam, 27-51. szám)
1872-07-04 / 27. szám
211 és szent e nép előtt a hit. A kis templom megtelik minden nap buzgó, ájtatos hivőkkel, vasárs ünnepnapon mintha valóságos bucsujárás volna, úgy tódul a falu apraja, nagyja a templomba; a vallásos háziasszony már szombaton elkészíti a főbb ételeket, csakhogy vasárnap templomba mehessen. Csendes vasárnap az egész határ; a ménest, gulyákat csak egy-egy bojtár őrzi, ez is földbe szúrt botjára akasztja szűrét, annak árnyékába ül, s előveszi a szűrujjból a papirosba takargatott kis imádságos könyvet, s buzgón imádkozik az Isten szabad templomában, imáját a pacsirta danája kiséri szent ének gyanánt, úgy elmerül az ájtatosságban, hogy csak azon veszi észre, hogy a ménes már a kút körüljár, felpattan ekkor egy paripára, s mire a kúthoz tereli az egész ménest, a jó párolgó ebéddel édesanyja már ott várja, ki azután elbeszéli, mily szépeket hallott ma a paptól. A paraszt gazda a kakas hajnali hangjára felkel, megnézi, fönt-e már a hajnali csillag? azután készül szántani, s mire földjéhez ér, a kelő nap arany sugarai végig futották a határtalan rónát, a pacsirta már harmadszor is emelkedik föl énekével. Most barázdába állítja négy lovát, üsztökét vesz kezébe, de mielőtt megindulna, kalapját az ekeszarvára teszi, s ájtatosan imádkozik, kérvén az Isten segélyét és áldását munkájára, így szánt a magyar gazda. Ha forró nyári délben kévékkel rakott kocsin, vagy ha tágas szérűben éri a déli harangszó, megállítja lovait, s még el nem mondta déli ájtatosságát, egy lépést sem tesz, így dolgozik a jó katholikus ember. Ha este a falu csendes magányát megtöri a torony öreg harangja, mint egy villanyütésre fut a ház minden népe a „nagyszobá“-ba, hol aztán elmondják szépen az „Angyali üdvözlet“-et. A vallásosság meg is látszik e népen. Isten áldása környezi mindenfelől. Határa mintha egészen más országban volna, mindig termékenyebb mint a barázdás szomszédoké; mondják is sokszor a szomszéd falvak lakói , hogy bizony ezeknek boszorkányuk van, ezek valami rész lélekkel czimboráskodnak, mely nekik pénzt ad, minden veszélytől megőrzi őket; míg a mi gabonáinkat tönkre veri a jég, vagy elfonnyasztja a szárazság , addig náluk a legszebb, legbővebb aratást igéri a föld. Barmaikon mintha valóságos Isten csudája volna, oly sűrűn szaporodnak; ha mi hajtunk a piaczra egy malaczot, vagy tinót, azt sem kérdik, miért jöttünk , míg az övéiket a legdrágábban veszik. Mi éjjel nappal még ünnepen is dolgozunk, majd körmeinkkel kaparjuk a földet, mégsem mehetünk semmire. Hat édes atyámfiai, hasztalan a munka, fáradság, ima és Isten áldása nélkül! A falu a takarékosság legnagyobb mintaképe. Az ember lelke örvend, ha egy ily tiszta, rendezett kis falun végig megy. Mintha csak az egész falu egy emberé volna, oly rendes; az utczák tiszták, mintha minden nap körmenetre mennének, vagy fejedelmi vendéget várnának ; azokon nem hevernek rendetlen farakások, vagy trágyahalmok, mint sok más faluban. Az utczán két sor nyár- és eperfa húzódik szép rendben, ezeknek lombos koronái alatt gyűlnek össze vasárnapon a „kupaktanács" tagjai; másik hárs alatt néhány koros asszony cseveg a multhéti munkáról, vagy megszabják a jövőhét teendőit, egyik kendert nyitni küldi cselédeit, a másik meg a krumpliföldre s igy tovább; emitt egy ház előtt a kis patkán ülve egy fehérhaju öreg olvas többi társainak, kik őt körülülték, egy vastag könyvből, hallgatói néha igenlőleg bólintanak fejekkel ; amarább meg néhány suhancz földre ülve erősen verik a „filkó“-t, mellettök meg mások enyelgenek a lányokkal; az út közepe hemzseg az apróságtól; ezek vannak ám nagy vitában lótnak-futnak előre hátra nádparipájukon, mig a hazaérkező csorda szét nem űzi őket, vége ekkor mindennek, a legények futnak a tehenet kötni, a lányok fejek után látnak, a menyecskék a pitvarba vonulnak, s a patka magasan lobogó lángja körül ügyeskednek, forgolódnak, s készül a vacsora. Egyedül a „kupaktanács“, s az öregek maradnak helyükön, s nem is oszlanak szét, mig vacsorához nem hivják. A házak szépen fehérre vannak meszelve, az ablakok körül rózsák s más virágok diszlenek, melyeknek készítésében a nagy lányok egymással versenyeznek. Az udvaron hemzseg az apró jószág, s mégis oly tiszta, mintha soha sem járna rajta semmi. A dohánypajta, a gabnás, fészer, ludas, az istálló, szóval a legkisebb hely is oly tiszta, mintha csak lakadalmas vendéget várnának. A házakat nem kerítik erős sövények, a kapukon nem bámészkodnak nehéz lakatok, jöhet bárki bármerről, mindenütt nyitva előttük az ajtó, nem őrzik azt emberölő komondorok, legfölebb a tyúküző „Tisza“, vagy „Pincsi“ nyújtózik a ház előtt sütközve a napon, de ezek is barátságos farkcsóválással fogadják a jövő idegent; az istálló ajtókon nem nyúlnak keresztben nagy vasrudak, nincs a benne fekvő szolga fölfegyverkezve, és mégis csodák csodája, e faluban még egy csibe sem vesz el. Nem, mert mindenki megvan elégedve a magáéval, a máséra nem vágyódik, mindenki boldog, idegen tolvaj ellen pedig megőrzi a jó Isten házaikat, ki biztosabban megvéd minden vasajtó- és lakatnál. Ilyen, kedves olvasó, a falu, melyből egy kis történetet fogok elbeszélni; azért megbocsáss, ha talán hosszasan írtam le, amit benne láttam, tapasztaltam; ezt csak azért tettem, mert meg akartam ismertetni oly falu népét, vallását, mindenét, melynek védője, pártfogója az Isten; oly nép ez, mely rendületlen ragaszkodik a keresztény hithez; melyet az üdvösség útjáról még nem vezetett félre semmi csábítók ékesszólása; mely szívvel buzgó katholikus, mely lelkileg, testileg boldog s méltán nevezhetné magát „Boldogháza“ népének. E faluban lakott egy Barna András nevű tisztességes, becsületes , jómódú magyar ember. Atyjától kevés vagyont örökölt, melyet ő Panna nejével szorgos munka és jó gazdálkodás által annyira szaporított, hogy a falu egyik leggazdagabb embere lett. Köztisztelet és becsülésben állt úgy, hogy már háromszor is meg akarták birónak választani, de erre mindig ezt válaszolta : — Jobban szeretek én az Istennek szolgálni. Aztán meg nem is arravaló vagyok én, vannak a faluban értelmesebb emberek is; már én csak a nagy bibliát szeretem forgatni, meg előénekelni a templomban, és nem törvényt tenni a pörös atyafiak közt.