Katholikus Nevelés, 1914 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1914-01-01 / 1. szám
AZ ÖNTUDATOS LELKI ÉLETRE NEVELÉS ESZKÖZEI • Aktív hitoktató koromban gyakran tettem próbát a gyermekeknél elemiben is, polgáriban és gimnáziumban is e kérdéssel. Mit adunk mi a szentmisében Istennek ? A feleletek rendesen így hangzottak: Imádságot, kenyeret és bort, önmagunkat, szívünket és lelkünket stb. Fehér holló számba ment az az ügyes gyerek, aki kitalálta: az Úr Jézus Krisztust. De nem is csoda ! A szentmise annyi megkapó cselekvényből és lélektani mozzanatból van művésziesen összeszőve, hogy a megfigyeléseiben mindig csak a moziszerű részletekre kiterjeszkedő, felületes gyerek a részleteket összekapcsoló alapmozzanatot észre sem veszi. A fától nem látja az erdőt, a szertartásoktól felejti az áldozat igazi jelenségét. Ekkora gyámoltalanság és tájékozatlanság mellett hogyan várhatnák tőle azt a buzgóságot és szeretetet a szentmise iránt, mely — teszem azt — a budaörsi sváb asszony sietségében megnyilvánult ? Épen a sonkát akarta e néni betenni a forró vízzel teli fazékba, hogy mise alatt megfőljön, midőn egyszerre csak hallja a beharangozást. Hogy el ne késsék a miséről, sietségében a hirtelenében előkapott nagy zsíros imakönyvét dobta bele a fazékba és a sódart hóna alá kapva sietett a templomba. Azért öntudatos lélekkel és szeretettel legyen jelen az ifjúság az istentiszteleten. A szentmise magyarázatában ki kell domborítani épen azt a mozzanatot, amelyben az áldozat lényegileg megvalósul: az átváltoztatás vagy úrfelmutatás mozzanatát. Mint a drágakőnél a gyűrűs foglalat, az értékes képnél a fényes és drága keret, az úrfelmutatás mellett is a többi imák, szertartások, szent cselekmények csakis ily díszítő, értékkidomborító rámaszerepet játszanak. Tehát az újfelmutatásra irányzandó minden figyelem, minden érdeklődés és áhítatos buzgóság. E pillanatban az egy fillér értékű imádságot végző szegény koldusember is mérhetetlenül gazdaggá válik, mert imádságának filléres szegénységéhez hozzáteszi akkor Isten egyszülött Fia az ő érdemeinek mérhetetlen számú ezeresbankóit. Mily jó e fölséges pillanatban kézbe venni (legalább lélekben) az Ur testét s alkuba lépni, cserét csinálni az Istennel, mint Pauli szent Vince tette: Tegyünk, Uram, cserét. Én neked adom