Katholikus Nevelés, 1931 (23. évfolyam, 1-10. szám)
1931-01-01 / 1. szám
. Legközelebbi feladataink hát. A komoly munkának, az önkritikának, az elméleti és gyakorlati továbbképzésnek, új célkitűzéseknek napjai voltak ezek. Újra ráeszméltünk nagy felelősségünk tudatára, mert ránk van bízva az ifjúság nevelése és vele az egyház és nemzet jövője. Átéreztük, hogy ha másokat gyújtani akarunk, előbb magunknak kell égnünk. Katedra, szószék és oltár tevékenységünk állandó színhelyei. Körülbelül hétezer katedráról hirdetjük az evangéliumot és ugyanannyi oltárnál szolgálunk. De a katedrára próféta való és az oltárnál a szeretet áldozatának kell állania. Vájjon azok vagyunk-e ? Lelkünk kell, hogy ,,fons vivus, ignis, caritas“ legyen. Lelkek megszerzésének ez az útja. Hol vagyunk ettől ? A kongresszus pedagógiai, didaktikai és lelkipásztori problémákat vitatott meg. Tisztába jöttünk a legközelebbi teendőkkel. Újra megerősödtünk abban, hogy a vallástanítás célja minden fokon a tanítás és nevelés összekapcsolása. A kettőt elválasztani vagy egymással szembehelyezni nem szabad. A kettő együtt kell, hogy bensőségre irányuljon és kegyelmi életre neveljen. A biztos és világos vallási ismeret lehet csak szilárd alapja a vallásos életnek. Nagyobb gondot kell fordítani a katolikus öntudat fokozására, a szolgálni kész szeretet, az apostolkodás és szolidaritás szellemének nevelésére. Ennek egyik tényezője a világmisszió felkarolása. Legégetőbb sebünk a sok érvénytelen házasság és könnyelmű elválás. Ennek orvoslása végett a házasság szentségére vonatkozó tanítás közlésében új módszerhez kell folyamodnunk. Évről-évre minden osztályban elő kell adnunk az egyház tanítását s azt mindig jobban elmélyíteni. A házasságra való nevelést már a középső fokon meg kell kezdeni. Az érvényben levő hittani tanterv is alkalmat nyújt erre. A legfelsőbb osztályok növendékeinek, mielőtt az iskolát elhagyják, újból lelkekre kell kötni a követendő elveket. Több oldalról is szóvátették, hogy intelligenciánk is teljesen tájékozatlan a legegyszerűbb egyházjogi vonatkozású ügyekben. Meg kell tehát találni a módját annak, hogy az egyházjog elemeiben, az egyházi kormányzat, szervezet, intézmények, fegyelmi szabályok, egyházi törvénykezés és szentszéki bíráskodás kérdéseiben is megadjuk az ifjúságnak a legszükségesebb ismereteket. A tapasztalat sürgeti, hogy a vallásos nevelés érdekében igénybe vegyünk rendkívüli eszközöket, aminek a Kongregáció, Szívgárda, cserkészet. Ezek segítségével biztosíthatjuk tanítványaink lelkipásztori nevelését tanulmányaik befejezése után is. A középiskoláknál ez átlag már megvan, de ezt ki kell terjeszteni a többi iskolafajra is. A kongresszus tárgyalásai során a legtöbb szó esett a polgári iskola ifjúságáról. Itt legtöbb a probléma, mert legtöbb a nehézség is. Vannak, akik a hittani tanterv revízióját kívánják, mások a tankönyvek reformját tartják szükségesnek. Itt is jobban fel kellene használni a nekik megfelelő hitbuzgalmi egyesületeket. Különösen szükséges, hogy iskolai tanulmányaik befejeztével olyan szervezetbe tömörítsük őket, ahol tovább is nevelői befolyásunk alatt maradhatnak. Ilyenek a kát, tanoncegylet, cserkészet, a levente-intézmény. Ez utóbbiba az egyháziak több helyen még mindig nem kapcsolódnak be oly mérték