Katolikus Nevelés, 1940 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
. Az „életre-nevetés ” kérdéséhez . . . hangzik az a felületes, de egyoldalúan igazságot tartalmazó kitétel: a latin és a görög nyelvtannal, vagy klasszikus ideológiával nem lehet újabbkori technikai életet intézni . . . Az bizonyos, hogy a civilizáció túlfinomult gépezetét nem a deklináció, vagy az elméleti ismeretek együttese irányítja... Az is tény, hogy a ,,faber signarius" nem a latin műveltség magas világa szerint veri a kerékagy küllőit . . . Az sem tagadható, hogy a gyártelepek és kereskedelmi gócok ütemes munkájukban nem a görög igék ragozása, vagy a történelem géniuszának ismertetése nyomán igazgathatnak .. . De ne feledjük el, hogy az ilyen túlzó és nyakatekert ideológiákat kérdezők nem állnak meg ezeknél a többé-kevésbbé elfogadható banalitásoknál. Igen hamarosan odadobják, hogy mit ér a hittantanítás bölcselkedő és moralizáló anyaga és az életet a túlvilágra alapozó elgondolása? . . . Mi, mondják ők, a föld keretein belül bonyolítjuk le életünket; nekünk elég az anyagias életkeretben kiteljesülő életforma; mi tehát csak ennek a gyakorlati életnek kidolgozására akarunk helyet és időt szentelni az iskolában . .. Ezek a tényleges és lehetséges gondolatok tulajdonképpen arra a szűkre szorított álláspontra helyezkednek, amely szerint az emberi életben egyszerű vegetációk, vagy értelmi vonatkozásban kiszélesedő utilitarisztikus életkeretet keresnek. Mi, akik az élet szellemi-lelki kitágulását hisszük és az emberi élet metafizikai eredetét, továbbá kegyelmi átalakulása folytán a végnélküli életre hívatottságában reménykedünk, mi egész világosan hirdetjük a szűkölködőkkel szemben az élet nagyszerűségét. Az ember tárgyi és tartalmi értéke azonban mindenesetre több és szélesebben terjedő, mint a köznapi és gyakorlati életfenntartás. Az ember lényegileg több a megélhetési lehetőséget, vagy kényelmi berendezést kereső életparancsoknál. Az ember lényegileg a fejlődés ütemét érző és végnélküli vonalak felé törő szellemi lény, akinek tevékenysége már alapvetésében is a matefizikum világából indul, és akinek minden munkája erkölcsi vonalakon a személyes Istennek való kapcsolatokat keresi! Az emberben tehát vegatatív energiák mellett feligényesednek a megismerés, az esztétikum, a morale, a szociale és a religiosum. Ezekben pedig nem egyszerű népszerű történés adja a felfejlődő vonalat, hanem az egyéni küzdés, a lelki megfeszülés, a lemondás, a belső munka, a küzdés, a szenvedés teremti a felsőbbrendű értékeket. Aki figyelmen kívül hagyná az életnek azt a lényeges és természetes lendületét, az vagy felületesen szemlélné az előtte hullámzó folyamatot, vagy túlzott idealizálással elsimítaná a valóságos életküzdelmeket. Tagadhatatlan tény, hogy az emberi élet a küzdelem jegyében áll; eleven következtetés tehát, hogy az lesz az életre nevelő, aki erre Dávid-munkára, erre a evangéliumi Mester jelezte keresztútra neveli a gyermeket. Gyarló és gyermekded vita és szószaporítás volna tehát azoknak a kérdéseknek feszegetése, vájjon teljesen reális, vagy humanisztikus-