Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1959 (66. évfolyam, 38-63. szám)

1959-05-13 / 38. szám

1959. május 13. A mi kis népünk naggyá lesz KÉT KISLÁNY A VIHARBAN NEM VOLTAK HŐSÖK, nem dobáltak kézigránátokat a tankok alá, fegyvert sem fogtak a szabadságharc viharában. Há­borús gyerekek, két kis árva magyar leány, akik csak annyit tet­tek, amennyi erejükből tellett. Künn laktak Budakeszin. Miért, mikor szép otthonuk volt Budán? Kicsiség. Évekkel előbb ki­­telepítették őket, mert a háborúban elpusztult édesapjuk ka­tona volt. Minek az ilyen ember özvegyének, árvájának meg­hagyni a kis vagyonkát — az otthont — ami még megmaradt? Ki velük! Éljenek falun, megvetve, nehéz testi munkával ke­resve meg néhány fillért, cipeljenek 60-70 kilós masteres ládá­kat, kapáljanak, arassanak, vágjanak fát — mindegy, hogy gyönge asszony, fiatal gyerek — hadd tudja meg a „hitvány burzsuj“, hogy mit dolgoztak volna, — ha dolgoztak volna —, azok a hős kommunisták, akik ma a hivatalok nagyhatalmú urai... Szóval Budakeszin laktak, mikor már eljöhettek a távoli faluból. Az otthon visszaadásáról, a fővárosba való visszaköltö­­zésről persze szó sem lehetett. De munkába, iskolába oda kellett járni és igy itt-ott kényszerült a család Pesten maradni roko­noknál, jóbarátoknál, bujkálva és a lakók és házmesterek jó­indulatára bízva, hogy elárulják-e őket? Nem árulták el. Buda­pest „hűséges“ kommunista lakossága nagyobb részben hűséges magyar. OKTÓBER 23-A bemn érte a két kislányt egy Csengeri­ ut­cai háromemeletes bérházban. Első nap elindultak az iskolába. Az iskola zárva volt. Aztán látták, hogy megmozdult a föld. Fiatalok menetelnek, nemzeti zászlók lobognak. Majd rendre eltűnnek az ötágú vörös csillagok. Nincsenek Lenin képek az utcákon. Leomlik a Sztálin szobor. Égnek az orosz bolt könyvei; ének, boldogság, öröm mindenütt. Meneteltek és énekeltek a többiekkel. Azt sem tudták, hogy mi történt. Talán arkangya­lok jöttek le az égből égi pallossal? Vagy Csaba királyfi hadai jönnek és vége lesz a félelemnek,, a szenvedésnek, nincstelen­­ségnek? Szabadok lesznek az ártatlanul elitéltek? A kislányok szíve megtelt hálával és boldogan imádkoztak a Teréz templom homályában. 10 NAPIG TARTOTT. Aztán feltört Lucifer a föld alól. El­némult az ujjongás. Dübörögnek a tankok, bömbölnek az ágyuk, a Hunyadi tér sarkán leomlik egy négyemeletes palota. Házak égnek, a házat, amelyben laknak, rázza a háború vihara. Rendre betörnek az ablakok. Mikor kerül reájuk a sor? VÉR, PUSZTULÁS és keserű könny. Sebesültek hevernek az utcákon, a házban kifogyott az élelem és a felnőttek nem mernek kimenni. A két kislány felébred. Tenni kell valamit. Bátrak, meré­szek. Hiába félti az anyjuk, reggel eltűnnek a házból. Kilométe­reket gyalogolnak naponta a János kórházig és segítenek a betegeken, sebesülteken. Onnan tovább Budakeszire gyalog. Ott találnak élelmiszert. Nem torpannak meg a járőrök láttán, nincs náluk fegyver. Estefelé visszajönnek, bujkálnak kapuk alatt, ha ropognak a gépfegyverek. Estére visszatérnek a házba megrakodva, ellátva az éhező lakókat. Milyen öröm, mikor vég­re meglátják őket. Ők büszkék , mi is érhetne két bátor kis­lányt? Jó az Isten! Nem hősök, csak a ház lakói meséltek később legendát ró­luk. Egyszerű kis magyar leányok, akik a kötelességüket telje­sítik, ha szükség van reájuk. A 45-ös időkben, künn Németor­szágban is, mikor kevés volt az élelem, elmentek az erdőkbe gombát szedni. Felszedték a kertek fái alól a hullott almát és­­ futottak a kincsekkel. Fát szedtek a tűzre. 5 és 8 évesek voltak. A katonák elnevezték családfenntartóknak. Elláttak élelemmel a forradalom alatt is egy kis közösséget, lelket öntöttek a meg­­félem­lítettekbe AZTÁN ELJÖTTEK IDEGENBE. A nagyobbik már egye­temre jár, ír, beszél, nemzetközi diákkongresszuson; pályadíjat nyer; a kisebb a gimnáziumban énekel, táncol és mind akettő tanul szorgalmasan; gyűjti a szimpátiát az idegenek között, igyekszik megmutatni, hogy milyen az igazi magyar. Nem ci­gány, amiért érti a zenét, nem műveletlen ázsiai, aki nem képes megtanulni a nyelvüket, nem léha ingyenélő, aki csak kapni akar az új hazától. Nem hősök az ilyen gyerekek, csak a hétköznapok katonái. De jó lenne, ha sok ilyen magyar gyerek lenne, hogy hirdesse mindenik fajtánk életképességét és sok más nemzet feletti lelki fölényét. B. R. BERLIN ELLENTÉTELE KÖZÉPEURÓPA (Folytatás az első oldalról.) rántanák a Szovjettel való együtthaladásba a német egyesítés kérdésében. A Macmillan arányzat kellő szovjet engedmények nélkül kész ilyen hátrálásra. Ha ez az angol irányzat kerekedne felül, akkor Kruscsev zsarolási manővere máris kifizetődőd­nek lenne mondható. Az egész berlini játék, állapítja meg Christopher Emmet, csak aláhúzza, hogy Kruscsev mennyire fél a középeurópai rabnépektől. Erre a szenátus előtt nyomatékosan rámutatott Taylor tábornok, kifejtve, hogy a Szovjet tudja, ma őrültség lenne háborúba keverednie, ismerve a csatlósokkal való hely­zetét. Azonban mit tett a Nyugat, hogy kihasználja azt a fé­lelmet, amit a Szovjetunió érez a rabnépekkel szemben? Sem­mit — állapította meg Taylor generális. Cristopher Emmet és Taylor tábornok nyilatkozata tehát megerősíti azt, amit már annyiszor leírtunk: Moszkvát közép- és keleteurópai uralmi helyzetének a biztosítása kényszerítette arra, hogy a status quót a berlini kérdésnél fogva ismét előrán­gassa. Kruscsev taktikája olyan primitív, mint amilyen erő­szakos. A moszkvaiak nem akarják feladni közép- és keleteuró­pai gyarmataikat. Viszont a nyugatiak nyilván nem akarnak kimenni Nyugat-Berlinből, amit nyugati kirakattá építettek ki. A közép- és keleteurópai népek a magyar szabadságharc óta nyugtalanok és megbízhatatlanok. De ha a Nyugat formá­lisan elejtené őket, akkor a szabadságukért való küzdelem re­ménytelen öngyilkossággá válnék a szovjet atom-nagyhatalom­mal szemben. Tehát: szokott szovjet durvasággal ultimátumot adott, menjetek ki Berlinből. Vagy lövünk. A Nyugat nem akar háborút. Az exponált berlini kérdésben viszont nem engedhet. De most jöhet, az alku: Moszkva kegyesen elismeri: Nyugat- Berlin a nyugati megszállóké — de Nyugat ismerje el: Közép- és Kelet-Európa a Szovjeté... így a Nyugat ismerje el: Közép­­táj nyert Berlinben — a rabnépek pedig még a reményt is el­veszítették Közép- és Kelet-Európában. TEHÁT A MOSZKVAI KÖVETELÉS ELLENTÉTELE CSAK AZ LEHETETT VOLNA S AZ LEHETNE GENFBEN IS: men­jenek ki az orosz csapatok az általuk megszállt európai terü­letekről. Cristopher Emmet ezeket írja: „Ha nem leplezzük le Kruscsev blöffölését Berlinben és most nem mutatjuk be, hogy csak fenyegetőznek ,de nem veszélyesek, akkor újabb zsarolás következik.“ Ez így van. De miért nem ott fogják el őket, ahol blöfföl­nek s amiért blöffölnek. Vessék fel Közép- és Kelet-Európából való kivonulásuk kérdését Genfben és az esetleges csúcstalál­kozón is! Az erőszak az udvariaskodást udvarlásnak veszi. És ez sem az étvágyát sem támadó-kedvét nem csökkenti. 1959 V. 6. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA A kanadai antibolsevista nemzetek blokja (ABN) Torontóban tartott egynapos konvenció­ján több fontos politikai és szervezési kérdést tárgyaltak meg az ABN országos kiküldöttjei. A Vasfüggöny mögötti rabnemzetek ABN-be tömörült tagjait a keresztény eszmékben gyö­kerező szabadságvágy és megingathatatlan an­­tibolsevista beállítottság vezeti. Meggyőződéses felvilágosító és elhárító tevékenységük külö­nöskép kívánatos a nyugati világ mai igen ve­szélyes helyzetében. Kövendi K., a torontói magyar tagozat ki­küldöttje rámutatott arra, hogy most is olyan bajtársi szellemre van szükség, mint amilyen megmutatkozott pl. a magyar Kárpátokban, ahol magyarok és más nemzetiségűek békés egyetértésben éltek, közös ellenséggel szemben pedig egymás mellett harcoltak. Idézte azokat az időket, amikor mint csendőrtiszt a Kár­pátok védelmében küzdve, tanúja lehetett az UP­A szovjetellenes akcióinak. A javaslatok és hozzászólások mindvégig a kölcsönös megértés jegyében­ hangzottak el, s ezek folyományaként egyhangúlag határoz­ták el a kiküldöttek, hogy a kanadai közvéle­mény fokozottabb tájékoztatása céljából infor­mációs kiadványt fog rendszeresíteni a kana­dai ABN. Ez annál is inkább szükségessé vált, mert a sajtóban, rádióban stb. egyre inkább érezteti káros hatását a moszkovita s a külön­féle társ-utas szervezetek hazug propagandája. Hitet tettek a kanadai kiküldöttek amellett is, hogy a 15 éve fennálló ABN-be tömörült Vas­függöny mögötti népek és nemzetek egymással összefogva hatásosabban szolgálhatják közös céljukat: a felszabadítást. A több ülésből álló konvenció előadói közül különösen Bezd­eleb­­nek központi titkárt kell megemlítenünk. A választások során a kanadai ABN köz­ponti végrehajtóbizottsága is újjáalakult. El­nöke dr. J. Kaskelis, a torontói litván tagozat­tól, pénztárosa Kövendi K. lett. A többi tiszt­séget is más-más nemzetiségű kiküldött tölti be. Az új vezetőség munkatervét az ABN alap­elvei és célkitűzései szellemében állítja össze, elsődleges feladatai közé sorolva a kommuniz­mussal való koegzisztencia ellen fokozott fel­­világosító tevékenységet a már említett sajtó­­kiadvány útján s a bennszülöttek bevonásá­val is. Hangsúlyozza a kanadai ABN, hogy tevé­kenysége nemcsak a Vasfüggöny mögötti rab­nemzetek felszabadítását célozza, hanem ugyanakkor féltő aggodalommal védi Kana­dát is a reá leselkedő bolsevista veszéllyel szem­ben. Múltbeli tapasztalataikra hivatkozva, a kiküldöttek szeretnék biztosítva látni család­juk és itt született gyermekeik szabadságát, ami természetes kötelességükké teszi Kanada érdekeinek védelmét. A mindvégig magas szín­­vonalú tárgyalásokat dr. Dabas R., a mont­­réali ABN egyik kiküldöttje, mint tb. elnök ve­zette. (ÉF) Az APOSTOLI ADMINISZTRATURA ELSŐ KISMARTONI ZSINATA Megnyitották Kismartonban (Eisenstadt) a püspöki templomban ünnepélyes főpapi szentmisével az apostoli adminisztratura első zsinatát. Ezután a zsinati tagok ünnepélyes formák között elmondták a hitvallást, majd László püspök kezébe letették az esküt. A zsi­naton 60 pap vesz részt, a promontori tisztet isgr. Etti irodaigazgató töltötte be. Az egyház­­megyei zsinat három fő programpontja a kö­vetkező: 1. az egyházi fegyelem erősítése, 2. a modern kornak megfelelő lelkipásztorkodás kérdése, 3. a laikus­ apostolkodás. All előadó, összesen 15 referátumban adta elő a javasla­tait. A Szent István Hungária F. C. május 10- én a Gordon pályán a G. B. U. igen jóképes­­ségű csapatával játszik fontos mérkőzést. Mi­vel a csapat a tabellán előkelő helyen áll a GBU-val vívandó mérkőzés a bajnokságra dön­tő fontosságú lehet. A Gordon pálya egyéb­ként az East oldalon az 55-ös utcánál a tó partján fekszik. A május 17-re kisorsolt Szent István Hun­gária FC mérkőzés elmarad, mert ezen a na­pon tartja a Szent István Kör 55 éves jubi­leumi bankettjét. Egyébként május 17-én a Szabadsághar­cos SC játszik a Germany American-nal d. u. 3 órakor a Brookside Parkban bajnoki mérkő­zést. Lendvay József. MAGYAR JÁTÉKOSOK RÉSZVÉTELE AZ AMERIKAI IFJÚSÁGI VÍZILABDA BAJNOKSÁGON Az Egyesült Államok Ifjúsági Vízilabda Bajnokságát május 7-8-9-én rendezik meg a Ne York Athletic Club uszodájában. A bajnok­ság érdekessége az, hogy a résztvevő egyesüle­tek csapataiban kiváló menekült magyar já­tékosok szerepelnek és a bajnokságra esélyes New York Athletikai Club csapatában öt ma­gyar játékos (Bozó Tibor, Brodman György, Laky György, Verebélyi Károly és Végh Ervin) játszik. A csapat edzője is magyar, Béla Miklós személyében. A mérkőzések időpontja május 7-8-9 (csü­törtökön, pénteken, szombaton) este 8 órakor. A döntő mérkőzésekre szombaton kerül sor. Belépődíj minden esetben $1.00 személyenként. A mérkőzések színhelye: New York Athletic Club uszodája (59. Street and 7. Ave. sarok) A Magyar Nemzeti Sportszövetség kéri a magyar honfitársakat, hogy minél nagyobb számú jelenlétükkel buzdítsák a magyar fiú­kat. TRIO BRIDGEPORT HUNGÁRIA 5. C. MÓRWALK HUNGÁRIA 1:2 A kettős mérkőzés első találkozóján a Seaside parkban a South Norwalk Hungária S. C. győzött a helyi csapattal szemben, 2:1 arányban. Kemény küzdelem volt, azonban a Trio Bridgeport Hungária utóbb sérülés miatt annyi játékosát veszítette, hogy nem tudott jobb eredményt elérni. A bridgeportiak Geissler center, Balogh jobb-hal­, és Gyüre nél­kül álltak ki. Az első pillanatokban Somogyi a Trio játékosa szerez gólt a bridgeportiaknak. 1:0-al fordultak a második félidőbe, amikor a norwalkiak közül Santmnentis egyenlített és öt perccel a játék befejezése előtt ugyancsak a norwalki Takács lőtt gólt, amivel a vendégcsa­pat győzött. A CLEVELANDI EGYHÁZMEGYE KARITÁSZ A clevelandi egyházmegye jótékonysági alapjára most folyik a gyűjtés. Gondoljunk arra, hogy hány elhagyatott öreg, elárvult fia­tal, magárahagyott beteg, segítségre érdemes testvérünknek az élete válnék elviselhetetlen­né, hogyha a katolikus jótékonysági szervek, nevelő intézmények, iskolák, kórházak, gyó­gyíthatatlan rákbetegek otthona, agymenhá­­zak nem várnák azokat, akik önmagukról nem tudnak gondoskodni és akiknek családjuk sincs, ahol meghúzhatná magukat. Adjunk, hogy segít­hessen a katolikus karitász. KNUT LARSEN TÜNTETÉSE­­ A MENEKÜLTEK ÁLLAMPOLGÁRSÁGA MELLETT Március végén 31 állam delegátusai ülé­seztek Genfben. Feladatuk annak a megalapí­­tás­a volt, miképpen lehet a különféle mene­kültek jogi helyzetén könnyíteni és az állam­­polgárság nélküliek számát csökkenteni. A konferencia többsége azt a határozatot fogad­ta el, hogy minden kormánynak joga van meg­tagadni az állampolgárságot, ha az állampol­gárságot igénylőnek az ország törvényei sze­rint valamilyen okból nem lehet igénye állam­­polgárságra. Knut Larsen a konferencia dán elnöke erre lemondott az elnöki tisztségről azzal az indokolással, hogy ez a döntés vég­eredményben a konferencia egész munkáját hiábavalóvá tette. A konferencia résztvevői most kompromisszumos megoldást keresnek az ellentétek áthidalására. MENEKÜLŐKET ÜLDÖZTEK VÉREBEKKEL A bécsi Press, amely élénken figyeli a ma­gyar határ eseményeit, jelentette, hogy a múlt héten Nyugatmagyarország osztrák részéről megfigyelték, hogy Nagyfalva közelében öt ka­tonai tehergépkocsin egy század kommunista határőr érkezett az osztrák-magyar határra. A határőrök vérebeket is hoztak magukkal és világító jelzéseket adtak le. Osztrák megfigye­lők szerint a határőrök menekülőket üldöztek. Katolikus Szemle: TÍZ ÉV UTÁN ÚJ FEJLŐDÉS Új köntösben, bővebb terjedelemben és gazdagabb tartalommal jelent meg a római Katolikus Szemle Békés Gellért bencés atya ki­váló szerkesztésében. Közli a Katolikus Szemle az Osservatore Romano Mindszenty herceg­prímásról írott cikkét, amely bíboros herceg­­prímásunk elítélésének tizedik évfordulóján jelent meg. Békés Gellért, Hites Kristóf, Czakó József, Cs. Szabó Lászl, Somogyi B. Gerő, Jáki Szaniszló tanulmányai, Leszlei Márta elbeszé­lése, Csiky Ágnes Mária, Békés Gellért, Tűz Tamás versei gazdagítják a 80 oldalas Katoli­kus Szemlét, azonkívül figyelő és kritikai ro­vat Várady Imre, Vajay Szabolcs, Tóth László, Nemestóthy Dénes, Páll György és Szentpétery Lajos munkásságával. A szerkesztőség és ki­adó hivatal üzenettel fordul az olvasóhoz: „A Katolikus Szemle — így szól az üzenet —­XI. évfolyamának első számától kezdve új alakban, bővebb tartalommal jelenik meg. A külföldi magyarság rokonszenve és érdeklődése meggyőzött arról, hogy tízéves munkánkat, a szabad magyar jövő és a keresztény gondolat szolgálatát nemcsak folytatnunk kell, hanem — még áldozatok árán is — tovább kell fejlesz­tenünk.“ A „Vasárnap“ szeretettel üdvözli laptest­vérét, a kitűnő Katolikus Szemlét fennállásá­nak tizedik évfordulóján K­É­P­E­S NYÁRI ÁRJEGYZÉK Megjelent az IKKA cikkek eredeti fényképeit tartalmazó díjtalan hivatalos, képes árjegyzék. IKK­A Hivatalos befizetőhely. Vámmentes élelmiszer csomagok, iparcikkek, közlekedési eszközök, építési anyagok és sok más árucikk. PÉNZ átutalások a világ minden részébe. Bankjegyek és aranypénzek. RELIEF élelmiszer csomagok Dániából. JÁTÉKOK óriási választékban küldhetők GYÓGYSZEREK küldése okleveles magyar gyógy­szerész felügyelete mellett. A világ legújabb gyógyszerei megrendel­hetők eredeti gyári csomagolásban a legolcsóbb áron. Rendelését azonnal továbbítjuk és utólag számlázzuk. FELVIDÉKRE vámmentes Turex csomagok. UTAZÁSOK ki- és bevándorlások, látogatások intézése. Jegyek az összes járatokra, részletre is. KÖZJEGYZŐSÉG Magyarul beszélő KANADAI KÖZJEGYZŐ áll irodánkban a magyar közönség rendelkezésére. Hitelesítések, fordítások, kanadai személyazonossági igazolványok, útlevelek intézése, C. P, R. HIVATALOS IRODA Díjtalan felvilágosítás bármilyen ügyben, ügyfeleink részére. GENERAL AGENCY 273 SPADINA AVENUE TORONTO, CANADA Telefon­központ: EM 4-9333. Északamerika legnagyobb chartered intézete. Amerikai­ak és vidékiek írjanak, magyarul levelezünk. KISZOLGÁLÓNŐT KERES este 9-től záróráig (csak péntekre és szombatra) Magyarul és angolul beszélnie kell PAPPS BÁR 4150 Lorain Avenue TABOR ISTVÁN BROWN REALTY 11936 Lorain Ave., Cleveland 11. Tel.: lakás AT 1-2554 Tel.: hivatal CL 2-1400 HÍVJON MÉG MAU! (P) Ház Vétel - Eladás * WEST SIDE * BROOKLYN - PARMA * LAKEWOOD HALMOS PÁL Magyar képviselőnk mindenkor örömmel áll rendelkezésére. CL 1-3838 ’ ME 1-0581 KLARREICN­ - WALD REALTY 2717 LORAIN Használjon valódi "STOP AT 30" hormon krémet Fiatal, üde és bársonysima marad az arcbőre, ha az általunk készített és jól bevált eredeti HORMON KRÉMET használja. Küldjön be 2­00 dollárt, portómen­tesen megküldjük a krémet a hoz­závaló szappannal együtt. BIZALOMMAL forduljon Amerika egyik legrégibb magyar patikájához, ahol Gafford (J. Armand és Kabdebo Ferenc ó hazai és amerikai okleveles gyógyszerészekkel beszélheti meg gyógyszerszükségleti kérdéseit. Szabadság Patika THE LIBERTY DRUG CO. 2703 LORAIN AVE„ Cleveland. O. Telefon: ME 1-1719 PÁRTOLJA HIRDETŐINKET! @ 3-as oldal VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK SZABA­DON VÁLASZTHATÓ ÁRUCIKKEK, É­­PÜLETANYAGOK, GYARMATÁRUK, stb. KÖZPONTI BEFIZETŐHELYE A VILÁG ÖSSZES GYÓGYSZERE! KÜLD­HETŐK MAGYARORSZÁGRA A LEG­GYORSABBAN és LEGOLCSÓBBAN vizsgálatt gyógyszerészek felügyelete alatt. Rendeléseket azonnal továbbí­tunk és utólag számlázunk. A VILÁG MINDEN RÉSZÉBE LEGELŐ­NYÖSEBBEN. 100 Forintos BANKJEGYEK és EGYÉB VALUTÁK kaphatók. PIATNIK KÁRTYÁK állandóan raktáron. Forduljon bizalommal e kontinens leg­ nagyobb hivatalos intézetéhez. Amerikaiak és vidékiek Írjanak.­Kérje hivatalos árjegyzékünket. OLCSÓ HÁZAT JÓ KÖRNYÉKEN VEHET ! Problémájában legjobban se­gíti önt: SZABÓ REASTY­ER 1-3795 Figyelem! Értékes utalvány! Most rendkívül olcsón kicserélheti autója gyertyáit, az üzembiztos világhírű AC, CHAMPION, AUTO-LITE márkájú reconditioned gyertyákra. SZÁLLÍTÁS INGYEN! Külföldiek rendelését is elfogadom. Más alkatrészre kérjen külön ajánlatot. 8 db. fenti gyertyáért küldjön: 5­­3.00-ról készpénzt, Money Order-t, vagy­ csekket. BÉLA G. BUNDA, 55 Glenwood Avenue, East Orange, New Jersey, USA. NÉV: ......................................................................... CIM: .......................................................................... KOCSI GYÁRTMÁNYA: ...................................... TYPUSA: .......................................... HENG. SZ.: Pártolja a "Magyarok Vasárnapja" hirdetőit!

Next