Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1984 (91. évfolyam, 1-50. szám)
1984-01-08 / 1. szám
1984. január 8. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 1984: A Józan Ész Éve - ÚJESZTENDŐS JAVASLAT Egy idő óta szokássá vált, hogy az ENSZ — az Egyesült Nemzetek Szóhivatala — minden esztendőt valamilyen társadalmi rétegnek ajánl. Volt már Nők Éve, Gyermekek Éve, Menekültek Éve . .. hogy csak néhányat soroljak fel. Elméletileg ez a figyelemreméltó kezdeményezés azt a célt kívánja szolgálni, hogy — mondjuk — a Nők Évében, egész álló esztendőn át, a nők problémáival foglalkozzanak az illetékesek, segítsék a nőket anyai, feleségi és dolgozói munkájukban, adjanak támogatást az arra rászorulóknak és így tovább. Mi lenne, ha 1984-et a Józan Ész Évének nyilvánítanák? Tudom, hogy javaslatom elkésett. Tudom, hogy naivnak, sőt, nevetségesnek hat, mégis vállalom a kockázatot, és elő merem terjeszteni. Indokolásom alátámasztására legyen szabad felhoznom a következőket: A második világháború befejezése után, több mint 40 milliós emberáldozattal, országok és városok rombadöntésével, sikerült elérnie a műveit emberiségnek, hogy a világot kétfelé szakította. Ezzel egyidejűleg megszüntette az egykori viharos, de ugyancsak nemes múltra visszatekintő Közép-Európát, és csinált belőle részben Nyugatot, részben Keletet. (Most nem térek ki arra, hogy ez nekünk, magyaroknak úgy „kellett”, mint tevének a kalácsni. Lényegében a magyarok közép-európaisága cseppet sem változott azzal, hogy Kelet-Európához soroltak bennünket.) Bocsánat ezért a kis kitérőért, térjünk vissza a kiindulási ponthoz: miért javasolom, hogy 1984-et nyilvánítsa a Józan Ész Évének az ENSZ, vagyis az a világszervezet, amelyet angolul UNO-nak neveznek. Ez az Unott Nemzetek Operett-társulata rövidítése. A két részre szakított világ közé egyenlőségjelet tenni barbárság, esztelenség, sőt — egyes esetekben — bűntény. Hogyan lehet közös nevezőre hozni a hiénát a birkával, hogy az állatvilágból vett hasonlattal éljek? Van azonban egy terület, ahol — persze más és más előjellel — találkozik a Nyugat és a Kelet. Mindkettő készséggel áldoz az ógörög Hyppokrita istennő oltárán. (Gyorsan hozzáteszem: ne keresse senki a görög mitológiában ezt az istennőt, mert nem fogja megtalálni. Szíves engedelmükkel én emeltem „istennői” magaslatra.) Hyppokrita, szerintem a régi görögöknél az álszentek, frázispufogtatók és mellébeszélők istennője lehetett volna. Ma főleg a keleti világban hódolnak neki, mert le nem írt statisztikai adatok tanúsága szerint a Szovjetunióban és kapcsolt részein soha nem látott mennyiségben termelik a kongó szólamokat, üres ígéreteket, tartalom nélküli jelszavakat. A nyugati térfélen a felelős vezetők jobban odafigyelnek, mert tudják: újraválasztásuk a szavazók kezében van. Az a kormány, amely csak ígér, de alig vált be valamit, a következő választáson megbukik. Éppen ezért a nyugati világban Hyppokrita istennő kielégítésére egészen másfajta szólamzápor zúdul a tömegekre. Ezek egyike a különböző évek felajánlása különböző rétegek javára. Mindenki tudja, hogy — például — a Menekültek Évében a világon semmit sem változott azoknak a helyzete, akiknek sikerült elszökniük a dolgozók paradicsomaiból. A Menekültek Évében éppen úgy táborokban voltak kénytelenek összezsúfolódni, és ugyanúgy kellett küzdeniük a bürokrácia gumifalai ellen. Legfeljebb meghallgathatták a rádióban és televízióban, hogy melyik városban tartottak gyűlést, szimpoziont, kongresszust vagy konferenciát a menekültek érdekében. Ezeken a konferenciákon a világ minden részéről odaérkező menekültügyi szakemberek felvetették a menekültek problémáit, felvették a nem éppen szűkös napidíjakat, utána azzal a nyugodt tudattal repültek egy újabb kongresszus színhelyére, hogy megtették kötelességüket a szerencsétlen menekültek érdekében. Ez annyit jelentett: minden maradt a régiben! Nem vagyok annyira idealista, hogy ne lássam tisztán: a világ az ilyen és ehhez hasonló hipokrita módszerekkel kívánja megnyugtatni saját lelkiismeretét. Hiszen ha valahol valaki élesen és őszintén kimondja: semmi sem történt a Nők Évében a nők érdekében, és nulla eredmény mutatkozott a Gyermekek Évében, nos, ilyen esetben arra lehet hivatkozni, de hát kétezerötszázhetvenhat beszéd hangzott el a témáról. Hyppokrita istennő modern követőinek ennyi pontosan elég. Felmerülhet a kérdést: ha mindezt tudom, ha mélyen elítélem az álszentességet, miért javasolom mégis, hogy 1984 a Józan Ész Éve legyen? Megmondom. Egyetlen másodpercig sem hiszem, hogy éppen ez lesz az az esztendő, amikor a világon uralomra jut a józan ész. De ha az ENSZ kiadja a jelszót: 1984 a Józan Ész Éve — rövidítve JÉÉ —, akkor talán sokan lesznek, akik felkiáltanak: „Jéé, hát létezik józan ész is? Érdekes, hogy erről sohasem hallottam!” Levél Buenos Airesből (Síkos Endre okl. gépészmérnök a Buenos Aires-i magyar kolónia közszeretetnek örvendő tagja. Néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokban érszűkülettel operálták a bal lábát, és oda plasztikereket tettek. Kb. egy hónapja szívinfarktust kapott, bal lábában Vérrögök keletkeztek, és le kellett azt amputálni. Ezt meséli el most, az operáció után csodálatos lelkierővel, humoros formában.) Kedves Barátaim! Eddig is többször voltam köztetek mint látogató vagy olvasó tag vagy egyszerűen mint kedves barátotok: Mikes György, Tabi László, Vajda Albert, Só Bernát. Már régóta közétek tartozom, mert én is író vagyok. Hogy nevemet nem ismeritek, annak első oka talán az, hogy mint tudós kutató mérnök, munkáimban általában lényegtelen és komolytalan témákat ütöttem meg, és így írásaimmal nem értem el nagy népszerűséget. Most azonban, minthogy már 63 éves vagyok, rájöttem arra, hogy ha nevemet mint komoly író meg akarom örökíteni, nekem is komolyabb témákhoz kell nyúlnom. Amerika papucsban. Csak viccel a bácsi stb.-hez hasonló komolysága címet végre találtam én is. Első komoly írásom címe tehát: Leamputálták a lábamat Argentínában! Most lelki szemeim előtt megjelennek a 30—40-es évek (a két háború közti) Magyarországa újságjainak reklámjai, és elém tűnnek a ma is bennem élő plakátképek, szövegek stb. Haladjon ön is a korral, süssön Vánca sütőporral! Mondja, marha, miért oly hús? — Olcsóbb a ponty, mint a hús. Nem utolsósorban pedig: Nem fáj, nem fázik a lába, ha tőből le van amputálva ... Hát minden lehet szép, de az utóbbiba valami hiba csúszott. Mert bizony most nekem leamputálták a lábamat, és mégis ott érzem legjobban fájni, ahol már vagy 30 centire le van vágva. No, de kezdjük az elején. Hirtelen jött a tavasz. Október közepén egyik napról a másikra kertünket ellepték a virágok. A fa percenként egy millimétert nőtt. Hirtelen szükségessé vált, hogy kertészünk rendbe tegye kertünket. Nem lett volna semmi baj, ha történetesen a tavasz kivirulása nem esik egybe az argentin alkotmányos választások lebonyolításával. Így azonban nem lehetett kertészt kapni, mert mindenki szellemi nívójának megfelelően magasabb politikai, főleg gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott, főként a gazdaságügyi miniszter hatáskörének és teendőinek megállapításával törődött — óriási szaktudásról tévén ki-ki tanúságot, így aztán — kertész híján — én magam álltam neki fűnyírógépemmel kertünk égbe szökő fatengerének, éspedig egy remek „bise a la plancha” (hirtelensült) és zöldborsó főzelékes ebéd után. Alig tíz percnyi munka után nem ment tovább, összeestem. Mivel már régóta voltak vérkeringési zavarok a lábaimban, feleségem, mikor rám talált, mindjárt tudta, miről van szó. Azonnal felhívta a már évtizedek óta megszokott úr. Patríciát. Nagyon udvariasan jelentkeztek a lakásán, mondván, igen-igen, artériaeldugulásból kifolyólag szívinfarktus van, amit sürgősen kell kezelni. Fél órán belül operálni kell!... Dr. Patricia jelenleg nincs itthon, de amint megérkezik, értesíteni fogják. Nem lehet nagyon messze, mert bár teletöltötte a kocsiját benzinnel, de csak két pótgumit vitt magával, s így valószínűleg egy-két napon belül itthon lesz. Hát ez nagyon elszomorító, mert szívattak esetén ez már nagy idő. Feleségem nem is hagyta annyiban. Háziorvosunk, dr. Cast révén rövid két órán belül sikerült is telefonkapcsolatot kapni a dr. Favarolo vezetése alatt álló Güemes szívszanatóriummal (Csak úgy mellékesen jegyzem meg hogy az emergenciás telefonvonalak — ünnepnap lévén — állandóan foglaltak voltak.) Dr. Favarolo sajnos el volt foglalva. Nála nélkül viszont a szanatóriumban nem tehetnek semmit. Ennek ellenére van itt egy fiatal orvos, akinek ugyan orvosi gyakorlata nincs, de a neve igen nagy jövőre enged következtetni. Beszéljünk vele. Neve: dr. Marco Tullio Cicero. Dr. Cicero tényleg mindent megígért, csak éppen mentőautóról nem tudott gondoskodni. Végre mechanikusunk révén ez a probléma is megoldódott. A bátyja ugyanis éppen egy ambulanciát javított, s bár már másfél liter szesz benne volt (nem az autóban!), készségesen vállalkozott arra, hogy a félig kész mentőkocsival elvisz egy szanatóriumba. Így is történt. Bár az ambulancia nem volt berendezve, én a padlóján fekve kitűnően éreztem magam, mivelhogy nem voltam eszméletnél. Időközben már délután 4 óra lett, amikor az ápolószemélyzet megkezdi hétvégi pihenőjét. A szanatóriumhoz érkezve mindenesetre becsöngettünk, mire egy bájos, halványszőke hangú ápolónő, kinek neve Maria Antoinette, jelentkezett Erre magamhoz tértem, és próbáltam rábeszélni sofőrünket, hogy vigyen tovább, mert én ezt a nőt ismerem és tudom, hogy már készítik elő a párizsi Genév térre, hogy férjével együtt megszabadítsák szép fejétől. Én pedig nem akarok részt venni az ő sorsukban. Végül is engedtem, miután mondták, hogy Maria Antoinette csak egy napig fog engem kiszolgálni, mert holnapután viszik Párizsba. Közben már 251 vérvizsgálatot vettek tőlem. Legalábbis ennyi szúrás nyomát számoltam meg a két karomon, melyek már egészen sötét váraláfutásosak voltak a sok szurkolástól. Majd jött az igazgató főadminisztrátor, és kijelentette, hogy az igazolványommal, melyen az áll, hogy „cutis bianco” (bőre fehér) azonosságomat önmagamra nézve nem tudom igazolni. Kinézésem alapján lehetek ugyanis akár egy Matto Grossó-i brazil bennszülött is. Végén hosszú huzavona után egy fiatal orvos hozzám settenkedett, és megvigasztalt, hogy ne izguljak, már vettek vért, csak egyelőre az más név alatt szalad. Majd később kicserélik a neveket, s így nem lesz akadálya a szanatóriumi felvételemnek. Sőt már össze is hívták az orvosi konzíliumot, hogy a szívottak miatt csupán a jobb lábamat vágják-e le, vagy pedig a nyakamból is kikerekítsenek egy darabot. Sajnos ebben az időpontban egyetlen felelős szakorvos nem volt a szanatóriumban. Végül mégis a legmagasabb rangú dr. Lagos Lagarton azt ajánlotta, hogy csak a lábamat vágják le, s a nyakamat — legalábbis egyelőre — hagyják békében. Nagyobb vitatkozás után abban is megállapodtak, hogy az operációt dr. Szálem Alejkum fogja végezni, mivel ő beszél legjobban franciául. Az operáció aztán hamarosan megtörtént. Mindössze két óráig tartott, mialatt — mivel nem altattak el, csak deréktól lefelé érzéstelenítettek — heves diskurzust folytattam dr. Szálemmel — természetesen francia nyelven — az igazi magyar gulyás és a paprikáscsirke gasztronómiai különbözősége fölött. Közben Argentínában megtörténtek a választások. Az inkább jobboldali irányzatú radikálisok győztek. Így most kicsit minden a baloldal ellen irányul. Ezért az utolsó percben az én operációmat is megváltoztatták: a bal lábamat vágták le a jobb helyett. Ez azonban nem lényeges. Légiesebb az a kellemetlenségem lesz majd, hogy ha a lábam majd az időjárást fogja jelezni, azt fordítva kell majd érteni. Ha jó időt jelez, rossz idő lesz és vicaversa. De hát ilyen kicsinységekre aztán igazán nem kell adni... Síkos Endre Feleséget keres? Isten kegyelméből elmúltak a karácsonyi ünnepek. Szívmelengető emlékké vált a szenteste könnyes-szép öröme, a ragyogó karácsonyfa, a kandallóban ropogó tűz meleg szigete (odakint tombolt a hóvihar). Ettünk kocsonyát, sült malacot, rántott pontyot és kacsát, s „ideiglenesen” megint „kinőttem” a nadrágjaimat. Ajándékokat adtunk s kaptunk, ki sztereóberendezést ajándékozott a feleségének, ki sírhelyet. De mi van azokkal, akiknek nincs felségük, magányosan élnek, s nincs kivel megosztaniuk a szent napok örömét? Az idei karácsony erre is választ adott. Végighasalva a kandalló előtt, egy üveg bor vidámító társaságában a fejléctől az impresszumig s az utolsó ámenig átolvastam az utóbbi időben összegyűlt emigráns újságokat. Szorgalmas böngészője vagyok az apróhirdetéseknek is, és a fajtiszta pulikutyát kínáló hirdetés éppen úgy érdekel, mint az, hogy „Férjemet, Tótkomlósfalussy Krizosztomot egy hete látták utoljára részegen, pálinkásüveggel a kezében az alkoholelvonó intézet kapujában aludni. Azóta nyoma veszett. Semmilyen felelősséget nem vállalok érte. Tótkomlósfalussyné Kovácsovácsevics Kunigunda.” Az egyik emigráns lapban — a legjobbak, a legbátrabbak és leghűségesebbek egyikében — az alábbi meglepő apróhirdetést találtam: házasságközvetítés Gyors, diszkrét papnövendék segítségével! Minimális díjak! IFI GÉZA teológus Szent László Rend Rixdorferstrasse 88 D-5000 Köln-80. Egészen elámultam. Ha most már a papnövendékek foglalkoznak házasságközvetítéssel, akkor a házasságszerző irodák alkalmazottjai tanulják a dogmatikát, az egyháztörténetet, a morálist, az etikát, a filozófiát, a pasztorálteológiát és a többi, papnövendékek esze csiszolására kitalált tantárgyat? Mit tud ez a hirdetésben említett gyors és diszkrét kispap, amit mások nem tudnak? Vajon miért csapott föl a többi házasságközvetítő iroda konkurrensének? Igazán nem tudom, de ugyancsak érdekelne, ha valaki, aki már kipróbálta a házasságközvetítő kispap szolgáltatásait, elmondaná az élményeit: milyen munkát végez a reverendás szerelmi tanácsadó? Jó feleségeket közvetít? Persze a sorsát senki sem kerülheti el. Aiszkhüloszról jegyezte föl a história, hogy nagy ívben elkerülte az omladozó, romos házakat, mivel egyszer valaki azt jósolta neki, hogy egy épület összeomlásakor pusztul el. S lám, mi lett vele? Egy röpülő sas elejtett egy teknősbékapáncélt, és az pottyant a fejére, így van ez. Mindent úgy kapunk, ahogy rendeltetett. S ezen még a gyors, diszkrét, minimális árakért dolgozó papnövendék sem segíthet.. . (Dunai Ákos) 3. oldal i Észak amerikai Koordináló Bizottságának évi konferenciája Az Észak-amerikai Erdélyi Szervezetek 1983. november 12-én a New York-i Magyar Házban tartották évi rendes konferenciájukat. Ezen részt vettek az Amerikai Erdélyi Szövetség, Erdélyi Bizottság, Kanadai Magyarok Szövetsége és a Romániai Emberi Jogok Bizottsága (CHRR). Megfigyelőkkel képviselve volt az Amerikai Magyar Szövetség is, és mint meghívott vendég, jelen volt Sisa István. A konferenciát Löte Lajos, a koordináló bizottság elnöke nyitotta meg, majd a tagszervezetek vezetői beszámoltak az év folyamán végzett különleges tevékenységeikről és tapasztalataikról. Ezután a koordináló bizottság vezetője tette meg jelentését. A konferencia résztvevői megvitatták és elhatározták az 1984. évi tennivalókat, amelyekkel az erdélyi magyarság emberi és nemzeti jogait akarják előmozdítani az Egyesült Államok kormánya és nemzetközi szervek útján. A koordináló bizottságon belül az együttműködés gyakorlati erősítésének kívánalmait vitatták meg, majd az északamerikai együttműködés kiterjesztésének a szükségességéről és lehetőségeiről tárgyaltak, elfogadták Lőte Lajosnak, az Erdélyi Bizottság elnökének határozati javaslatát, amelyet az érintett szervezeteknek és egyéneknek megküldenek, és a sajtó útján is terjesztik. A konferencia elvben elfogadta Sisa Istvánnak, mint öszszekötőnek a javaslatát, melyben a csehszlovákiai magyarok emberi és nemzeti jogainak védelmére Hites Kristóf vezetésével alakulóban levő emigrációs csoportosulással való együttműködést indítványozza. Vígh Zsolt, az Amerikai Magyar Szövetség társelnöke az együttműködés szellemében szólalt fel, melyet az AMSZ legközelebbi vezetőségi ülésén támogatni fog. Végül a konferencia megállapította, hogy idén az Amerikai Magyar Szövetség a soros, és egyhangúan tudomásul vette, hogy annak ügyvezető elnöke, Koréh Ferenc fogja a koordináló bizottság elnöki tisztjét 1984-ben ellátni. A konferencia mindvégig az együttes munkálkodás szükségességétől és további erős tenniakarástól áthatva folyt le. Személy szerint a következők vettek részt a konferencián: Bálintitz Károly és Éva, Bogyay Gyula, Hámos Margit, Teleki Béla (AESZ); Lőte Lajos (EB); Hámos László (CHRR); Gyallay Pap Domokos (KMSZ); Sisa István (CHMB); Vígh Zsolt és Szegedi Dénes (AMSZ). A koordináló bizottság nevében: Lőte Lajos, elnök SIllllllMIIIIIHIIHIIIIIIIIIIIIIIimilllllllllimilUMIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIinillllllllllllllllC | Második kiadásban megjelent és ismét kapható WASS ALBERT monumentális, közel kilencszáz oldalas, kétkötetes regénye, a KARD ÉS KASZA. = Megrendelhető a Vasárnap könyvesboltjában (P. O. Box 2464. = = Youngstown, Ohio 44509) 30 dollárért, plusz 2 dollár portó. = ämiimiimiiiiiiiiimiiimiiiimimimiiiiiiiMiiiiiiiiiiMiiiMiiiiMiiiiimiiiminiiiiimiMiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiin