Katolikus Szemle 30. (1916)

1. szám - Értekezések, elbeszélő cikkek - Főmagasságu és főméltóságu Csernoch János dr. esztergomi érsek, Magyarország biboros hercegprimása elnöki megnyitó beszéde a Szent-István-Társulat rendkívüli közgyűlésén, 1915. november 29-én

a tudósok elé, mint Szent Pál az areopág elé, azzal a kijelentéssel: «Amit ti ismeretlenül tiszteltek, azt hirdetem én nektek». Amit a tudomány csak homályosan sejt, arról az egyház leveszi a fátyolt s bemutatja a titkok országát Az egyház sohasem félt a tudomány szabadságától, mert meg van arról győződve, hogy a tudomány biztos ered­ményei nem ellenkezhetnek az isteni igazsággal. Azért az egyetemeknek a középkorban olyan szabadságot és autonó­miát biztosított, amelyet ma semmiféle tudományos egylet nem élvez. A Szent­ István­ Akadémia legyen azért szabad és autonóm! Elvárjuk a katholikus tudóstól elsősorban, hogy őszintén tárja fel, amit igaznak ismert fel s ne hami­sítsa meg kutatásának eredményeit. Gondolja meg azt a nagy felelősséget, amely reá háramlik, mert milliók várnak tőle felvilágosítást, akik maguk nem ellenőrizhetik munkáját. Feladata a népet nevelni és tökéletesíteni, nem pedig erköl­cseit megrontani és lelkiismeretét elhomályosítani. Dolgozzanak a katholikus tudósok szorgalmasan és terjesszék ki munkájukat ne csak a theologiára, a bölcse­letre, nyelvészetre és történelemre, hanem a természettudo­mányok és az orvosi tudomány minden ágára is. Az ő életcéljukat felmagasztalja a katholikus mivoltuk, amelyben a kultúra általános érdekein kívül saját lelkük üdvét és egyházuk természetfölötti céljait is szolgálják. Munkájukat bearanyozza az a törekvés, hogy Istennek gondolatait kere­sik, akinek nyomai megtalálhatók alkotásaiban. Az egyház kettős tisztelettel akarja őket körülvenni: a tudósoknak és a hűséges katholikusoknak járó tisztelettel.S ennek a kettős tiszte­letnek babérágát helyezi mindazok homlokára, akik a Szent­ István-Akadémia tagjai lesznek. A Szent­ István-Akadémia alapítása olyan időbe esik, mikor a magyar nemzet az államalakítás óta a történelem egész eddigi folyamán leg­véresebb harcát vívja létéért. Amint a magyar állam alapí­tásakor Szent István a keresztény egyház alapjára helyezte

Next