Katolikus Szemle 3. (1951, Róma)
1. szám - Péterffy Gedeon: A hatalom megkeresztelése
Krisztusnak és az Isten Anyjának eleven példája, életük nagysága és törvényei, kegyelmet osztó erejük közelebb jutnak lelkünkhöz. A Boldogságos Szűz iránti áhitat újabb hullámát és a kereszténység lelki újjászületését lehet majd várni ettől az ünnepélyes cselekedettől. A romlás és a sötétség hatalmának fenyegetései között Krisztus földi helytartója abban bízik, hogy a kegyelem ereje megújítja a föld színét... Vájjon nem gyenge vígasztalás-e ez? Van-e értelme annak, hogy a szaporodó és félelmetesebbé váló fegyverek között az imádságban és a szívek megváltozásában bízzunk? Ilyen otromba kérdésekkel nem érdemes törődni. Ha valaki elfogulatlan tekintettel vizsgálta az elmúlt évtizedek eseményeit, annál inkább azt kell mondania: vajjon értelmes dolog-e másban reménylenünk, mint ebben a lelki újjászületésben, a Boldogságos Szűz iránti áhítat megnövekedésében? Nem láttunk-e mi hadseregeket, legyőzhetetlennek képzelt fegyveres erőket, amelyek a nemzeti nagyság, szabadság, demokrácia, béke és jólét érdekében alakultak és irányíttattak ? És nem érték-e el ezek az erők pontosan az ellenkezőjét annak, amit megszerezni kívántak? Nem látunk-e mi világszerte mozgásba hozott diplomáciai erőket az állítólagos együttműködés, a megértés és a népek testvériségének szolgálatában ? S nem láttuk-e, hogy ezek az erők a legszentebb gondolatokat önzően értelmezik? A jogosság és az erő túlzásait követik el, amikor saját ügyeikről van szó. A tehetetlenségig óvatosak és okosak, amikor egyetemes és becsületes rendezést kíván a világ. Vájjon nem csak a pápa által mutatott út az, amelynek végén megnyugodhatunk, mert nem kell kiábrándulni emberi mivoltunkból ? Mennyire fontos, hogy ezeket az igazságokat mi, magyarok, különösen nagyon jól megértsük. A történelmi emlékek élnek bennünk. Rómától várjuk most is a nagy szabadulást, mint más esetekben, sorsunk ismert szomorú és felemelő fordulópontjain. Akárhányszor ma is türelmetlenül tekintünk Róma felé : mikor történik már valami, mikor kezdik meg a nagy mentőmunkát a veszélyeztetett keleteurópai katolikusok felszabadítására? Csüggedten emlegetjük, hogy az idők változtak és az örök város felől is alig mutatkozik fény. A valóság viszont az, hogy a felszabadító munka folyik. A lelkek tisztánlátását állandóan védik, a lelkiismeret szabadságát és az evangélium isten alkotta jogait nem adják föl és nem feledik, a földi paradicsom ígéretével szemben az igazi emberi célt mutatják meg, a lelkek közössége imában és szeretetben, bűnbánatban és áldozatban állandóan mozgósítva van. Milliók könyörgése ismétli, hogy az Istenanya irgalmas szemét fordítsa reánk. A jubileumi év folyamán hallottuk újból, hogy a kígyó fejét összetörő asszony minden rossz fölött diadalmaskodik. Kövessük a szentév győztes hadvezérének, XII. Piusnak útmutatásait, újuljunk meg hitünkben és a Boldogságos Szűz.. tiszteletében. És meg is fogjuk látni, hogy a Szűz titokzatos hatalma előtt a bolsevizmus nyüzsgő fenevadjai is mind elhullanak ... FEKETE SZILVESZTER / A HATALOM MEGKERESZTELÉSE /Sum. Theol. 1. 96, 4./ A hatalom problémáját joggal állíthatjuk be valamennyi társadalmi reform és gazdasági átalakulás kérdéseinek középpontjába. A kereszténység egyik hivatása, hogy emberibbé tegye az életet és megszabadítsa az embert akár politikai akár gazdasági téren a hatalom visszéléseitől és kizsákmányolásától. A hatalom megkeresztelésével válnék kereszténnyé az egész világ és az annyira hőn áhított földi paradicsomot így lehetne elérni vagy legalább is megközelíteni. Az Egyház földi sorsa is beállítható ezen probléma keretei közé. Joggal kérdezhetjük, hogy Nagy Konstantin császár megkeresztelésével magát a hatalmat is kereszténnyé tette-e az Egyház vagy pedig ez megmaradt-e olyan pogánynak, mint volt azelőtt és a keresztvíz csak az egyes emberek lelkére hatott-e megszentelőleg és tisztítóan? A középkori legendás szent királyok saját személyükben öltötték magukra Krisztust, de ugyanekkor maga a hatalom, az államok és a feudális társadalom szerkezete keresztény lett-e? A kérdés felvetésében már részben megvan a válasz, de az újkorban, a laicizált és szekularizált társadalomban már minden kételkedés nélkül felelhetünk rá. Szent uralkodókat aligha lelünk : a történelmi nagyságok eszménye Cézár és nem a kereszthordozó Krisztus, az államvezetés és politika pedig több-kevesebb nyíltsággal és cinizmussal Macchiavelli tételeit ültette át a gyakorlatba. Néha megfogadták még azt az útmutatását, hogy hasznos, ha a fejedelem erkölcsösnek látszik, de alapjában véve akkor cselekszik helyesen, ha ragadozó vadként védi és érvényesíti érdekeit. A kereszténységtől elszakadt politikai hatalom természetének analízisét Macchiavelli végezte el az újkorban és az ő tanításán okultak a politikusok. Majd jött a gazdasági hatalom, a tőke analitikusa, Marx Károly és ő az egész társadalmi rend eredeti bűnét a tőke kizsákmányoló hatalmi pozíciójában látva, egyenesen hadat üzent a kereszténységnek. A politikai elnyomás és gazdasági kizsákmányolás között vergődő ember a földi paradicsomot már az állam, a hatalom megszűnésében véli látni. Vagy ha ez az utópisztikus anarchia állapota mindvégig álomkép marad, hol és miként kereshetjük a hatalom megkeresztelésének lehetőségét ? A marxizmus által felvetett problémák keretei