Katolikus Szemle 7. (1955, Róma)

1. szám - Csery-Clauser Mihály: Korfordulón

ségig fokozhatónak látszott, a XVIII. századi ember az új paradicsomi állapot elérésének ábrándját fűzte. Az egyenlőség elvét azonban csakhamar a haszongazdálkodás naivul elmulasztott meg­fékezése is megcsúfolta, s a tőkések arányta­lanul kicsiny csoportjának hatalmas proleta­riátust rendelt alá. Az anyagi világ javainak birtoklásában előállt visszás helyzet is arra ösztönözte P. Dubarle-t, hogy félreérthetetlen ítéletként leszögezze, hogy az ember alapjá­ban véve sem nem jó, sem nem rossz. Jóvá vagy rosszá szabadakaratú cselekedetei teszik. Az emberi rövidlátásból és jóhiszeműségből támadt felfordulás a közeljövőben még álta­lánosabb lesz. Az atomenergia és az önmű­ködő gépek üzembehelyezése u.i. hamarosan a következő kegyetlen ellentmondással terhes világba vezet: amikor az említett technikai vívmányok fölmentik majd az emberiséget a munka gyötrelmei alól, ugyanakkor ezek meg is fosztják őket kenyerüktől. A munka és bér kölcsönösen ható viszonya (a mindazonáltal fentmaradó termelési költségek figyelembe­vételével is!) a termelt javak adás-vétel so­rán történő cseréjében jut kifejezésre. S vall­juk be, hogy erre az igen egyszerű számtani jellegű műveletre vajmi kevés gondot fordí­tottunk. E gazdasági jellegű kérdés megoldat­lansága természetesen súlyos társadalmi vál­ságok kiindulópontja is lesz! Van azonban e teljes joggal atomkorszak­nak nevezhető érának a küszöbén még valami igen elgondolkoztató. P. Dubarle erről így ír: " Az emberiség sohasem haladt elő egyetem­legesen. Valahányszor egy nagy lépés történt, a munkálkodó emberek közül kivált egy cso­port, amelynek az volt a feladata, hogy átlép­je a lényeges küszöböket. Ez a csoport egye­dül fogja fel­hódítása jelentőségét, s elég gyors ahhoz, hogy a saját hasznára fordítsa azt. A többiek csak azután részesednek benne, lassan kint..." A figyelmes olvasó történelmi példák nélkül is megérti, hogy ha pl. Amerika szinte egyedüli birtokosa lesz e nagy anyagi befektetéseket is igénylő, de természetesen bőven gyümölcsöző legújabb technikai vív­mányoknak, akkor milyen következményei lesznek e fölénynek a világ többi részén lakó emberiségnél. " Nem haszontalan gondolnunk arra a történelmi eshetőségre, — írja a kivá­ló tudós — amely Nyugat-Európát az elma­radt népek lakóhelyévé tenné akiket idegen fennhatóság igazgat, s olyan emberek, akik­nek a műveltsége gyakorlatilag hozzáférhe­tetlen. " A belátható következményeiben az emberi­ségre végzetessé váló egyenlőtlenség ellen­súlyozására az amerikaiak napjainkban foko­zott mértékben folyamodnak az adományozás gazdaságá­hoz. (Ilyen a Marshall­, a Colom­boterv stb.) P. Dubarle e kísérletről megjegy­zi, hogy bár lényegében ez nagyon üdvös, végleges megoldásnak csak akkor tekinthető, ha nem vezet a megajándékozott nemzeteknél, népeknél az élősdi szellem rombolásaihoz, amiről már Schopenhauer (1788-1860) álla­pított meg keserű igazságokat. Ez utóbbi veszély kiküszöbölésén csak az adományozás bölcsesége segítene, azaz lelkiségi és szelle­mi többlet, amely azonban még hiányzik. Pedig erre annál is inkább szükség volna, mert a nagy ütemben tértfoglaló gépi világ áldásaiban részesülőknél máris általános szellemi és erkölcsi hanyatlás jelentkezik. Külön fejezetet érdemelne a tudomány és bölcselet közt a XVIII. század óta egyre mélyebbé váló szakadék kérdésének vizsgá­lata. Különösen a Heisenberg-féle határozat­lansági reláció felismerése teszi sürgőssé a vi­lágról alkotott korábbi felfogásunk revízióját. A tudomány eredményei az anyag és energia végső valóságának titkát a bölcseletre bízzák, utalva arra a Szellemre, akit a nagy angol csillagász, Sir Jeans Hopwood szavaival élve, " az anyag birodalmának teremtőjeként és uralkodójaként kell üdvözölnünk. " Ha már most az emberiség fejlődését, töké­letesedését meredek pályához hasonlítjuk, ak­kor az egyén és a társadalom fölfelé törekvé­sét a hegymászók erőfeszítéseivel azonosíthat­juk. A hegymászók fölszereléséhez két igen fontos eszköz tartozik: a csákány és a kötél. Amazzal a maga útját vágja, ámezzel a cso­porthoz tartozók — összeköttetésüket és egyensúlyukat biztosítva — egymást segítik. E képet az emberiség jelen helyzetére alkal­mazva, a csákányt helyettesíthetjük az egyé­neknek a szakképzésük terén kifejtett tevé­kenységével. Korunk bonyolult műszaki, gaz­dasági, társadalmi berendezkedése múlhatat­lanul szükségessé teszi az alapos szakképzett­séget. Viszont, hogy kiküszöböljük a szakta­nulmányokban való elmélyedés egyoldalúság­ra vezető veszélyét, az általános műveltség és az embertársakkal összekötő szociális erények megszerzésére szintén nagy súlyt kell helyez­nünk. Mind­ezt, mind amazt csak a krisztusi parancs teljesítésével tökéletesíthetjük azután az egymásrautaltság felismerésén túl az egy­mást megbecsülés harmóniájává. CSERY-CLAUSER MIHÁLY

Next