Katolikus Szemle 7. (1955, Róma)
1. szám - Csery-Clauser Mihály: Korfordulón
ségig fokozhatónak látszott, a XVIII. századi ember az új paradicsomi állapot elérésének ábrándját fűzte. Az egyenlőség elvét azonban csakhamar a haszongazdálkodás naivul elmulasztott megfékezése is megcsúfolta, s a tőkések aránytalanul kicsiny csoportjának hatalmas proletariátust rendelt alá. Az anyagi világ javainak birtoklásában előállt visszás helyzet is arra ösztönözte P. Dubarle-t, hogy félreérthetetlen ítéletként leszögezze, hogy az ember alapjában véve sem nem jó, sem nem rossz. Jóvá vagy rosszá szabadakaratú cselekedetei teszik. Az emberi rövidlátásból és jóhiszeműségből támadt felfordulás a közeljövőben még általánosabb lesz. Az atomenergia és az önműködő gépek üzembehelyezése u.i. hamarosan a következő kegyetlen ellentmondással terhes világba vezet: amikor az említett technikai vívmányok fölmentik majd az emberiséget a munka gyötrelmei alól, ugyanakkor ezek meg is fosztják őket kenyerüktől. A munka és bér kölcsönösen ható viszonya (a mindazonáltal fentmaradó termelési költségek figyelembevételével is!) a termelt javak adás-vétel során történő cseréjében jut kifejezésre. S valljuk be, hogy erre az igen egyszerű számtani jellegű műveletre vajmi kevés gondot fordítottunk. E gazdasági jellegű kérdés megoldatlansága természetesen súlyos társadalmi válságok kiindulópontja is lesz! Van azonban e teljes joggal atomkorszaknak nevezhető érának a küszöbén még valami igen elgondolkoztató. P. Dubarle erről így ír: " Az emberiség sohasem haladt elő egyetemlegesen. Valahányszor egy nagy lépés történt, a munkálkodó emberek közül kivált egy csoport, amelynek az volt a feladata, hogy átlépje a lényeges küszöböket. Ez a csoport egyedül fogja felhódítása jelentőségét, s elég gyors ahhoz, hogy a saját hasznára fordítsa azt. A többiek csak azután részesednek benne, lassan kint..." A figyelmes olvasó történelmi példák nélkül is megérti, hogy ha pl. Amerika szinte egyedüli birtokosa lesz e nagy anyagi befektetéseket is igénylő, de természetesen bőven gyümölcsöző legújabb technikai vívmányoknak, akkor milyen következményei lesznek e fölénynek a világ többi részén lakó emberiségnél. " Nem haszontalan gondolnunk arra a történelmi eshetőségre, — írja a kiváló tudós — amely Nyugat-Európát az elmaradt népek lakóhelyévé tenné akiket idegen fennhatóság igazgat, s olyan emberek, akiknek a műveltsége gyakorlatilag hozzáférhetetlen. " A belátható következményeiben az emberiségre végzetessé váló egyenlőtlenség ellensúlyozására az amerikaiak napjainkban fokozott mértékben folyamodnak az adományozás gazdaságához. (Ilyen a Marshall, a Colomboterv stb.) P. Dubarle e kísérletről megjegyzi, hogy bár lényegében ez nagyon üdvös, végleges megoldásnak csak akkor tekinthető, ha nem vezet a megajándékozott nemzeteknél, népeknél az élősdi szellem rombolásaihoz, amiről már Schopenhauer (1788-1860) állapított meg keserű igazságokat. Ez utóbbi veszély kiküszöbölésén csak az adományozás bölcsesége segítene, azaz lelkiségi és szellemi többlet, amely azonban még hiányzik. Pedig erre annál is inkább szükség volna, mert a nagy ütemben tértfoglaló gépi világ áldásaiban részesülőknél máris általános szellemi és erkölcsi hanyatlás jelentkezik. Külön fejezetet érdemelne a tudomány és bölcselet közt a XVIII. század óta egyre mélyebbé váló szakadék kérdésének vizsgálata. Különösen a Heisenberg-féle határozatlansági reláció felismerése teszi sürgőssé a világról alkotott korábbi felfogásunk revízióját. A tudomány eredményei az anyag és energia végső valóságának titkát a bölcseletre bízzák, utalva arra a Szellemre, akit a nagy angol csillagász, Sir Jeans Hopwood szavaival élve, " az anyag birodalmának teremtőjeként és uralkodójaként kell üdvözölnünk. " Ha már most az emberiség fejlődését, tökéletesedését meredek pályához hasonlítjuk, akkor az egyén és a társadalom fölfelé törekvését a hegymászók erőfeszítéseivel azonosíthatjuk. A hegymászók fölszereléséhez két igen fontos eszköz tartozik: a csákány és a kötél. Amazzal a maga útját vágja, ámezzel a csoporthoz tartozók — összeköttetésüket és egyensúlyukat biztosítva — egymást segítik. E képet az emberiség jelen helyzetére alkalmazva, a csákányt helyettesíthetjük az egyéneknek a szakképzésük terén kifejtett tevékenységével. Korunk bonyolult műszaki, gazdasági, társadalmi berendezkedése múlhatatlanul szükségessé teszi az alapos szakképzettséget. Viszont, hogy kiküszöböljük a szaktanulmányokban való elmélyedés egyoldalúságra vezető veszélyét, az általános műveltség és az embertársakkal összekötő szociális erények megszerzésére szintén nagy súlyt kell helyeznünk. Mindezt, mind amazt csak a krisztusi parancs teljesítésével tökéletesíthetjük azután az egymásrautaltság felismerésén túl az egymást megbecsülés harmóniájává. CSERY-CLAUSER MIHÁLY