Katolikus Szemle 19. (1967, Róma)

1. szám - Békés Gellért: Szellemi Magyarország

Abba a szívszorító drága álom — s mégsem álom hazába, amit fölrakni buzdítottak a látnoki lángeszű jobbak, Petőfiék. S ami ezért a­ valóság. Honvágy, de nem egy «földrajzi ország» iránt, hiszen a hazai föld, a határkövekkel kijelölt országterület, még nem a haza. Honvágyunkat igazában az az « álom haza » kelti, « amit fölrakni buzdítottak a látnoki lángeszű jobbak». S ez a sóvárgás az « álom haza » után — éppen mert nem földrajzi terület, hanem szellemi valóság: «a látnoki lángeszű jobbak» látomása — a hazulról üzenő költőben ugyanolyan emésztő tűzzel izzik, mint honfitársában, a külföldre szakadt íróban. Honvágy az « álom haza », a szellemi Magyarország iránt, — ez az, ami láthatatlan szálaival összefűzi a száműzött Rákóczit a láncravert gályarab hazai énekével; ez az, ami megindítja az eleveneszű, életrevaló, tettekre igen, de kitartásra nem mindig kész magyart, ha Háry Jánosra vagy Ludas Matyira gondol; ez az, ami megdobbantja szívét, ha váratlanul «jónapot »-tal kö­szöntenek rá a világ országútjain. S ez az, ami összeköti Illyés Gyulát Zilahy Lajossal — és velünk. Mi ez a szellemi Magyarország? Mi ez a földrajzi valóságot meghaladó « haza a magasban »,­­ amint egy korábbi versében írta Illyés? Mi ez a közös kincs, amitől országhatárok és világré­szek sem szakíthatnak el, mert mindnyájan részesei vagyunk neki, tudatunkban valósággá vált: bennünk él s mi benne élünk? Lehet ilyesmit meghatározni? Olvassuk el, mit mond róla Illyés Gyula abban a korábbi versében. Jöhet idő, hogy emlékezni Bátrabb dolog lesz, mint tervezni — Bátrabb új hont a múlt időkben Fürkészni, mint a jövendőben —? Mi gondom! — áll az én házam már, rédőbben minden magasságnál. Csak nézelődöm, járok, élek, Fegyvert szereztem, bűv­ igéket.

Next