Kecskemét és Vidéke, 1892. január-szeptember (4. évfolyam, 1-63. szám)
1892-01-07 / 1. szám
1. szám, •*i '• -it . Berlini levél, Berlin, 1891 deceember 30. — Egy földizik, Dr. Kohut Adolf 25 éves írói jubileuma. — E hó 15-én ünnepelte hazánkfia, dr. Kohut Adolf Berlinben, neje az egykori ünnepelt Mansberg — tíz éven át a hamburgi színház volt primadonnája — és egyetlen fia társaságában egész csöndesen 25 éves írói jubileumát. Számos üdvözlő sürgöny érkezett hozzá, köztük gróf Zichy Géza, Mahler, Bismarck herczeg és a szász trónörökösé is. Roppant tevékenysége és gazdag iratgyűjteményéről egész Németországban a legkitűnőbb hírnévnek örvend. Vasszorgalma és sokoldalú elfoglaltsága mellett leereszkedésig nyájas magatartása egyik fő jelleme. Hazáját, de különösen szülővárosát, Kecskemétet rajongásig szereti, s ép ez által, vált külföldön hírnevessé, mert nálánáltöbbet, kedvezőbbet hazánkról senki sem írt, mint dr. Kobut. A nyolcvanas évek elején a berlini udvari színházak rettegett kritikusa volt, s így az ő ítélete volt döntő a német színpadokon. Bismarck herczeggel nem igen tudott szimpatiiálni, sőt gyakran a „Berliner Tagblatt”-ban élesen ki is kelt erőszakos politikája ellen. „Bismarck és a rendőrállam“ czímű munkája miatt Poroszországból 1887-ben kiutasíthatott és lakhelyét innen a szászok fővárosába, Drezdába tette át. Albert szász király azonban csakhamar felismerte dr. Kobutban a kiváló tehetséget és törhetlen jellemet, megbízta őt, hogy a „Wittin ház“ 800 éves történetét írja meg. Ezer márka tiszteletdíjon kívül az „ Albert rend“ keresztjét és rövid időre rá az „Ernő“ szász herczeg koronás jelvényét is megkapta. De Albert szász királynak csakhamar kedvenczévé is jön, mert szerény író létére igen gyakran volt hivatalos az udvarnál.. 1889 ben, dr. Kobutnak Drezdában az udvari operaház első titkári állást ajánltatott fel, de ezt nem fogadta el,mert időközben néh. Frigyes német császár által kegyelemben részesülvén, ismét, Berlinbe költözött át. Széles ismeretsége és lankadatlan vasszorgalma egyik művét a másik után teremté. Neki köszönhető, hogy Németországban a magyarok hírneve, de különösen az irodalom és művészet terén oly fényes tért hódított. Beniczkyné Bajza Lenke „A zárt ajtók mögött“ czímű regényét is dr. Kohut fordította németre. Nagyban emelte a magyar szellemet több fordított és eredeti műveivel, így a „Lustige Geschichten aus dem Tokayerland“ — „Heitereährten“ — „Amor im Bade“ — „Moderne Geiste“ — „Merkwürdige Geschichten“ — „Fürst Bismarck und das Literatur* — „Aus dem Reiche der Karpaten“ — „Die Ungarn“ stb stb. az ő fordításaiban jelent meg. A drezdai színpadokon is dr. Kohut fordítása után adták a Dóczy-féle „Oh Julius“ czímű kitűnő vígjátékot. Vasszorgalná és sokoldalú tevékenységére vall ama körülmény is, hogy Európa nagyobb lapjainak állandó munkatársa és rendes levelezője. ír a „Westermnnns Monatshefto“ — „Leipziger Illustrirter Zeitung* — „Universum“.— „Berliner Gegenwart' — „Magazin* — „Leipziger Salon“ — „Berliner Famiheub att* — „Ueber Land und Meer“ — „Stuttgarter Nene Musik Zeitung“ — „Berliner Frauenblatt,“ és a koppenhágai „Weltblatt“ czímű szépirodalmi, valamint a „Pester Lloyd“, Neues Wiener Tagblatt“, „Dresdner1 Tagblatt*, „Bohemia*, „Hamburger Korrespondenz*, „Wiener Alig. Zeitung* és a „Berliner Tagblatt* czímű politikai napilapokba. Dr. Kohut Adolf írta meg 1890-ben Albert szász király óhajára a „Drezdai udvari színház” czímű könyvben annak történetét, s ezért nem kevesebb, mint 5000 márka tiszteletdíjban részesült. Igen sok magyar születésű neki köszönheti, hogy Németországban előkelő álláshoz jutottak, hogy az ő szíves közbenjárása és ajánlata folytán művész és művésznőkké lettek. S amily tevékeny az irodalom és művészet terén, ép oly kedves és szívesen látott vendég mindenhol, ahol csak megfordul. Tiszteletbeli tagja a berlini, lipcsei, párizsi, hamburgi, zürichi és a drezdai magyar egyleteknek, s mindennapos házi barátja németországi nagykövetünk, gróf Széchényi Imrének. Hevessi A. KECSKEMÉT és VIDÉKE. leget, sőt, nagyon sok helyen czég, levelezés, száram, minden német nyelvű. És főleg ez a tér az, melyen a magyarság ügyének döntő harczát a vidéken győzelemmel vívhatjuk meg. E téren kell majd kikezdenünk azt a győzelmet, mely államfentartó képességünk s hegemóniánk folytonos fejlődése mellett egy újabb ezredévet biztosít számunkra. Corydon. 3 A Kecskemét és Vidéke tárcája. Lábnyomok a hóban. Pénzes István uram napjában mit se költ. Pedig volna miből, bár nem is örökölt, De egész éltébe annyit szedett össze, Hogy eligazodni alig tud már közte. Tele van is minden, nagy a kincses láda, — Emberi szem soha kinyitja nem látja! Néha elgondolja: ugyan, ez a hajlék kire fog szállani, ha egyszer meghalnék? Könyezni nem tudott, vigadni nem szokott. Nem becsült semmit csak a pénzt és birtokot. Nem szánt soha senkit, de nem is szeretett, S gúnyosan nézett el a szenvedők felett. Hanem egyszer, éppen mikor egy özvegyet Megfosztva mindentől, házából kivetett S zokogva sirt, oh és vele egy kis lányka, Érzé, hogy egy kicsit, egy kicsit megszánta. Nem is tudta eddig, hogy a szív érez is, S nem birt szólalni, bár akarta kétszer is. Nézte, hogy a kis lány kiér az utczára S hideg hóban fürdik meztelen lábszára. Visszahívja! — — „Eh! — s a vállán egyet rántott, Máskor könyörülő lennék tán irántok. Azt mondanák: im a házát elperelte, S most visszaadja, mert vádolja a lelket. Azután mint akit névtelen vágy kerget, Bejárta az avart, a lombtalan berket, S úgy alkonyattájban kifáradtan éré, Hol, kincsei várták, háza küszöbére. Megágyalt, lefeküdt a kincses ládára. Ablasként kinyithatnak, ámbár le volt zárva.