Kecskemét és Vidéke, 1920. május-december (1. évfolyam, 1-189. szám)

1920-05-30 / 12. szám

12. szám. — Az angolkisasszonyok helybeli róm. kath. tanintézetnél a jövő iskolai évben a tanitónőképző I.—IV. osztálya fog rendsze­resen kialakulni, megnyílni s igy azon polgári vagy felsőleányiskolát, leánygimnáziumot végzett növendékek, akik az első osztályba felvételt nyerni óhajtanak, június 15-ig ad­ják be folyamodványaikat a következő iratok­kal: születési anyakönyvi kivonat, újraoltási bizonyítvány, erkölcsi és egészségi orvosi bizonyítvány, illetőségi és az utolsó iskolai bizonyítvány a folyó tanév 1. felének értesí­tőjével, melyekhez utólag a polgári, vagy felsőleányiskola IV. évéről szóló bizonyítvány is beadandó.­­ Az intézet vezetősége min­dent elkövet, hogy az annyira óhajtott bent­lakást is lehetség*'«* jegye legalább 20 főnutónak, kik közé éppen úgy felvesz leány­­középiskolai tanulókat is. A leányközépisko­­lába titás tanintézetből átlépő tanulóknak különbözeti, esetleg felvételi vizsgálatot kell tenniök. Felvilágosítást a délutáni órákban szívesen ad az intézet elöljárósága. —­tt Baross-szövetség te­gnap délután az In­áros Otthonban levő egyesületi helyi­bben, Bóka Gyula kereskedő elnöklete alatt összülést t ártott, amelynek tárgyát az Át­­vizsgáló bizottság által megállapított jogosan felszámítható, kereskedői haszon képezte A gyűlésen által ’*ba" az ,a kemény ,akkuit ki, hogy e haszon­ból a kerjemény k­e­sked­ök nem jöhetnek k. 1e a zsidókereskedők pedig csak úgy, ha rák­­-ennek­­az üzletre, amit a zsidók rövid időre . 18 ‘esznek hogy .ly módon megtévesszék a ‘‘eresztény közönséget és azután annál könny­­ebb‹," csaphassák be. A gyűlés egyhangúlag el­határozta, hogy me-' morandumban kéri az Át­vizsgáló Bizottság­tól a felszámítható haszov. nak., a,laS b~ 10 százalékkal való tetesnt.­ését- " SY“­­lésen a fűszeres, vas, div'wtár. *a., mész, szén szakma terjesztette elő­ knvft. nsagát. — ft Nővédelmi Misszó e# u­.on ^r‘e* siti tagjait, hogy a junius havii t.rt ekezlet elsején, azaz kedden délutáni ötfako­r meg lesz tartva. I ra j­ö­tt kér. szoc. munkások és iwurak é s­im­ile snők műkedvelőköre ma is megtartja szokott IUN­UI műkedvelő előadását, mely két énéig tartó .ig... .. láncestéllyel van egybekötve. Műsor: A BIVEaa :Szobacica—Tóth Etuska. Afrikai idill­—Orbán, János­ u. 6. Ha­t férfi volnék—Fekete Juliska. Nem jut­­eszébe, vígjáték egy felvonásban. M­agyar leány—Kovács Klárika. Belépődíj 101 korona. Kezdete este 8 órakor. — A Kath. Legényegylet nyílt­ majá­lisára Úrnapján d. u. fél 1 órakor indul­ a­ vonat a nagyállomásról. Az utazási jegyek új rendezőségnél válthatók. — Vizsgálat. Makay Endre földadónyil­vántartó biztos a múlt évben bejelentett művelődési ágváltozások osztálybasorozását Zimay Károly tanácsnok, Bende László adó­telekkönyvi nyilvántartóval együtt a héten ejtette meg, azután az adótelekkönyvi nyil­vántartó hivatal ügymenetét és vezetését vizs­gálta meg, melyet a legnagyobb rendben talált. A Föld és szőlősgazdák felhivatnak, hogy az egyes földrészletekben beállott mű­velési ágváltozásokat június 30-ig Bende László adótelekkönvi nyilvántartónál (föld­szint 11. ajtó) törvényes következmények terhe mellett okvetlenül jelentsék be, mert ellenkező esetben hivatalból lesznek fölvéve a művelési ágváltozások. — Zsir-szalonna. A közalkalmazottak beszerzési csoportjának vezetősége értesíti kedvezményes ellátásra jogosult összes tag­jait, hogy részükre folyó évi junius hó 1.2. 4. és 5. napjain a vásárlási igazolvány 36. számú szelvénye ellenében családtagonként 80 dgr. szir-szalonna fog kiadatni kedvez­ményes áron. A kiosztás az alábbi sorrend­ben történik: Június hó 1-én: A. B C. D. E. F. — Június hó 2-án: G. H. I .J. K. —Jú­nius hó 4-én: L. M. N. C. P. R. S. és ju­nius hó 5-én: Sz. T. U. V. Z. betűvel kez­dődő nevűek részére. A kiosztás a beszer­zési csoport üzlethelyiségében történik. A legnyomatékosabban figyelmeztetnek a cso­porttagok, hogy akik zsír-szalonnájukat fenti napokon el nem viszik, arra ezen idő eltelte után többé igényt nem tarthatnak.­­ _ Emlékeztető, a kecskeméti Test­edző Egye­sület nagyszabású sportünnepéllyel egybekötött erőes kirándulása ma, 30-án lesz a­ kisnyiri erdőbe. Jegyek 29-én este fél 6-ig válthatók Buriai Lajos könyvkereskedé­­sében, 30-án pedig az állomásokon a ren­delőknél. Belépőjegy 10 h,­­ egyutas sorsjegy is. Menetjegy 6 K ki­­.5 vissza. — Fölemelik a postai dijszabit. A kereskedelemügyi miniszter rendeletére június 1-től kezdve a postai, távirdai és távbeszélő­­dijszabás a következőképpen módosul: leve­leket a belföldön, Ausztriába, Németországba és Jugoszláviába 20 grammig egy koronás, levelező lapokat a belföldön 60 fillér, kül­földre egy korona értékű bélyeggel továb­bítanak. Ajánlási díj minden viszonylatban két korona ötven fillér. Exepressz-dij három korona. Táviratok szódíja belföldön 40 fillér, táviratonkint a legkisebb dij négy korona. A távbeszélő dija vidéken 1200 korona. Az interurbán beszélgetés dija három percenkint 50 km-ig négy korona, 50—200 km-ig nyolc korona, 200 km-en fölül 12 korona. — Adomány. A Kecskeméti Takarék­­pénztár Egyesület 100 K-t adományozott a jó magaviseletű, tanulásban kiváló iparos­tanulók tanévvégi jutalmazására, amelyért ez után is hálás köszönetét nyilvánítja az ipar­­kola igazgatósága. — A tanonctartó iparosmesterek n után figyelmeztetnek, amennyiben tanoncaik tanóra mulasztásait még nem igazolták volna, azt külön felhívás nnkküi f. évi június 4-én d. u. 2­4 óráig annyival inkább igazolják az iparostanoniskola igazgatóságánál, mivel a k későbbi igazolások el nem­ fogadtatnak és az igazolatlanul mulasztók munkaadóit szi­­gorúan megbünteti az igazgatóság. B­ár Iparostanoncisskola évzáró vizs­gálatai június 2­­ó 21-én és 22-én délután 4 órakor tartatnak, az évzáró ünnepély június 20-án vasárnap délelőtt fél 11 órakor lesz az Iparos Otthon dísztermében. Az évzáró vizs­gálaton és ünnepélyen az összes tanulók kivétel nélkül résztvenni kötelesek. * A Kecskeméti Gazdasági Egyesület é­s a Kecskeméti Szőlősgazdák Egyesülete kezdeményezésére és ellenőrzése mellett a gazdák körében egy gazdasági eszközjavító szövetkezet van alakulóban, egy üzletrész ára 2000 korona. Felhívatnak azon gazdák, kik ezen szövetkezetben résztvenni óhajtanak, ebben a szándékukat a Gazdasági Egyesület, vagy a Szőlősgazdák Egyesülete titkári iro­dájába jelentsék be, a jelentkezéssel egyide­jűleg egy üzletrész ára, 2000 korona, lefize­­tendő. A­­két egyesület terve az, hogy ha az üzem megindításához szükséges tőke, össze­jön, lehetővé fogja tenni, hogy a kisebb gazdák közül többen összeadva jegyezhes­senek egy üzletrészt. — A KAC holnap d. u. az Erzsébet­­falvi Munkás Testedzővel játszik barátságos mérkőzést. Előtte még két mérkőzés lesz. — ITIOVe június hó­n­ ikára hirdetett katona délutánja elmarad. — Felhivás. A Kecskeméti Leszámítoló és Pénzváltóbank Részvénytársaság felkéri azon üzletfeleit, akik a volt Tanács­­kormány intézkedése folytán nála értékpapí­rokat letétbe helyeztek, hogy azokat a leg­rövidebb idő alatt a térítvények visszaszol­gáltatása mellett annyival is inkább elvitetni szíveskedjenek, mert ellenkező esetben őrzési díj lefizetésére köteleztetnek. — Köszönet. A Kecskeméti Leszámítoló és Pénzbeváltóbank R.­T. igazgatósága 200, a Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület igaz­gatósága pedig 100 koronát küldött a refor­mátus tanitónőképző intézet jeles tanulóinak tanévvégi jutalmazására. Az intézet ezúton is hálás köszönetet mond a befolyt adomá­nyokért. — A ker. szoc. alk. kertészek, szőllészek stb. ma vasárnap d. u. 7 órai kezdettel tart­ják nagyszabású cseresznyeszüret, virág csata és még sok más szórakozással egybe­kapcsolt napszabásu táncestélyét.­­ Melyre külön meghívók nem lesznek kibocsájtva, s ezúton hívja meg a 100 tagú férfi rendező­ség a mulatni vágyó közönséget. — A „Nővédelmi misszió“ tisztelettel kéri a „Falu rossza“ szereplőit, hogy felyó hó 31-én a katholikus egyház dísztermében délután 6 órakor feltétlenül jelenjenek meg. Az elnökség. — Gyermekkirándulás. A máriavárosi elemi iskola növendékei tanítóik vezetése alatt ma a széktói kiserdőbe rándultak ki. Ott tartottják meg a madárnapot, i­tt tanyai gazdákhoz és kertészekhez. Lapunk szerkesztősége felkéri a tanyai gaz­dákat és kertészeket, hogy a tanyai gazdál­kodás fejlesztésére vonatkozó kívánságaikat, tapasztalataikat stb. írásban vagy szóval kö­zöljék szerkesztőségünkkel (Arany János­ u. 6. a Kath. Egyház átjáró udvarában), hogy mi azt lapunkban közölhessük és az igy megindult eszmecsere folytán a mezőgazda­ság fejlődését előmozdíthassuk. — Úrnapján az istentisztelet rendje a következő: 8 órakor ünnepélyes nagymise. Mondja Révész István praelátus-plébános. Mise után azonnal indul a körmenet az ív-, napi sátrakhoz. Az első sátornál, a bazátöső templomában Hauser Viktor s. lelkész szent beszédet mond. Alkalmatlan idő esetén az egész szertartást a templomban tartják meg»­— Orvosi hit, Df» Szarvas Andrásba. Magyar *víz» Tud. Egyetem Il. Belklinika volt tanársegédje rendelését f. hó 6 án Les­­tár-tér 1. I. em. alatt (Postaépület) meg­kezdte. Rendel bel-, ideg- és tüdőbetegek­nek reggel 8—10-ig, d. u. 2—4-ig. Rönt­­gen-sugárral való vizsgálat a villanyvilágítás kezdetétől fogva. Orvosi laboratórium egész nap nyitva. Dr. Szarvasné dr. Pályi Ilona rendelését f. hó 6­án Lestár­ tér 1. I. em. (Postaépület) megkezdte. Rendel d. e. 10— 11-ig, d. u. 4—5-ig. — Ma éjjel betörtek Kenéz Zoltán ügy­véd sétatéri lakásán és egy felöltőt elvittek. Érdekes, hogy az abban a házban levő Mariházi M. lakását is fenő. k P^r be^e­— A barátok templomában lévő per—­selyt már régebb idő óta dézsmálja Holló Miklós nyug.­vasúti mozdonyvezető, tegnap végre tettenérték, amint egy csipesszel épen szedte ki belőle a pénzt. w -Smér és Vidéke ^1^ —— 2. oldal. Anyakönyvi kivonat. Május hó 29-én. Születések: Sándor József rk., Gál Ist­ván Ferenc ref., Faragó Mária Terézia ref., Szucskievicz Iván rk., Németh Terézia rk., Lévai Rudolf rk., Jóka Terézia rk., Gyurász Ilona rk. Halálozások: Dékány János rk. 50 éves, Farkas Jánosné Kovács Anna rk. 34 éves, Nagy Mihály rk. 37 éves, Bánó Mária 11 éves! Házasságok: Fodor István rk. és Mik­­lovics Terézia rk., Kucsera János ág. ev. és Boris Mária ref., Uhlik Gyula rk. és Szí­jártó Ilona rk., Farkas Terézia ref. és Sze­­belédi Mária rk., Nagy Ferenc ref. és Szalay Eszter ref., Tóth Gábor rk. és Farkas Terézia rk., Csabay József rk. és Berente Anna rk., P. Szabó Sándor ref. és Dékány Magdolna rk., Keresztes Sándor ref. és Borbély Ilona rk., Fehér Gyula rk. és Keskeny Margit rk., Szente István ref. és Csősz Mária ref., Balla László rk. és Szabó Mária Katalin rk. Ma­rosi Imre ref. és Tóth Mária ref. Ingatlanforgalmi változás: Juhász Kálmán és neje Diczenty Sa­rolta öreghegyi 1078 négyszögöl szőlőjét megvette Sárközy Imre és neje A Szabó Sára 54,000 koronáért. Horváth Antalné Faragó Etel széktói 1 hold 838 négyszögöl szőlőjét megvette özv. ifj. Domján Györgyné Zombori Teréz 60,000 koronáért. Takács Sándor és neje" Selyem Ellen a VII. Magyar­ utca 33. számú házát megvette Horváth János 20,000 K. \ Laptulajdonos és kiadó: Hungária Nyomda és Lapkiadó R. T.

Next