Kecskemét és Vidéke, 1927. július-december (8. évfolyam, 25-51. szám)
1927-07-03 / 25. szám
25. szám Kecskemét és Vidéke Az új munkásbiztosítási törvény. Munkaadók figyelmébe! A munkásbiztosítás reformja küszöbön van. Az új munkás,biztosítási törvényjavaslat rövidesen a Ház elé kerül. Szerkesztőségünk elhatározta, hogy az új munkásbiztosítási törvényjavaslatot az indokolással, a bizottsági jelentést, a képviselőház és a főrendiház teljes tárgyalási anyagával egy kötetben, majd magát a törvényt részletes magyarázatokkal és az érvényben lévő jogszabályokkal ellátva egy másik kötetben közre fogja adni. Egy egy kötet kb. 3—40 oldal terjedelmű lesz. Az első kötetet szerkesztőségünk tagja állítják össze, a második kötetet dr. Bodó János m. kir. kormányfőtanácsos, az Országos Munkásbiztosító Pénztár igazgatója HÍREK. Zászlóavató leventeünnepély. A Testnevelési Bizottság folyó hó 3-án tartja zászlóavató ünnepélyét. — A zászlóanyák fái Fáy Istvánná, Zimay Károlyné, özv. Pócsy Györgyné. A belterületi leventék díszcsapatának gyülekezése fél 10 órakor a városháza előtt. Délután 5 órakor a KAC pályán. Doktorrá avatás. Matúz Károly jogszigorlót, a „ Kecskeméti Közlöny“ belső munkatársát, június 26-án, vasárnap délben Cum laude avatták az államtudományok doktorává a szegedi Ferenc József tudományegyetemen. Olaszteleki Kolumbán Máriát június 3- án a bölcsészettudományok doktorává avatták a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen. Dr. Kolumbán Mária a közbecsülésben és szeretetben álló olaszteleki Koumbár Sándor kecskeméti kir. s. tanfelügyelő leánya, akinek Irén nevű leánya ugyancsak most nyert tanítóképzői intézeti rajztanár oklevelet Bpesten, az országos képzőművészeti főiskolában. A kecskeméti tanítók díszközgyűlése. Ötven évvel ezelőtt ment végbe a népiskolák községesítésének befejezése. A félszázados évforduló megünneplésére rendezett díszközgyűlésen részt vett a helybeli tantestület. Az Ó- kollégium majdnem szűknek bizonyult az érdeklődők befogadására. A városi tanácsés a községi iskolaszék képírja, Pfisterer Lajos és Szalay Kálmán aligazgatók közreműködésével. Egy-egy kötet ára 12 pengő lesz és megrendelhető az alább közölt cím alatt. Célunk ezzel a könyvekkel a törvény puszta szövegén kívül egyrészt annak szellemével, a törvényhozó szándékával és felfogásával is megismertetni az érdekelteket, másrészt oly gyakorlati útmutatót adni, mely a törvény végrehajtása szempontjából úgy a szakértő, mint a laikus érdekeltek számára is nélkülözhetetlen. a „MUNKAÜGYI SZEMLE“ szerkesztősége, Budapest, VIII Fiumei út 192. viseletében dr. Nyúl Tóth Pál tanáncsnok jelent meg. A díszközgyűlést bevezető Himnusz eléneklése után az elnöklő Biró Ádám felügyigazgató érdekes előadásban újította fel a községesítés lefolyását. — Megemlékezett Fincziczky József, Minke József és Tormássy Sándor tanítókról, akik a félszázaddal előbb működő tantestületből fennmaradtak. Majd szép szavak kíséretében leleplezte a tanítók csoportképét. Beszéde végén üdvözölte Nyúl Tóth Pál tanácsnokot. A beszéd elhangzása után a jelenlevők lelkes éljenzése és tapsa között indítványozta Joszt Ferenc h.lügyelő igazgató a jegyzőkönyvi köszönetét és annak megörökítését, Bérczy József igazgató pedig az előadás kinyomatását. Ezután dr. Nyúl Tóth Pál tanácsnok válaszolt az üdvözlő szavakra. Végezetül Joszt Ferenc h. felügyelő igazgató ismertette az elmúlt ötven év történetét. Kecskemét is táviratban köszönti Rothermere lordot. Rothermere lord angol, újságkirály bátorhangú cikke a magyarság érdekében egy csapásra ismerté tette nevét. Egyesültek, testületek, városok siettek üdvözölni az igazság harcosát. Kecskemét város közgyűlése is dr Gergely György jogakadémiai tanár indítványárra a város 80 ezer lakosa nevében táviratban fogja üdvözölni. Az üdvözlő irat a város közönségének azon kérelmét tartalmazza, hogy Rothermere lord továbbra is megmaradjon a megkezdett úton. Adja tudomására a világnak, hogy milliók várják szabaduásukat keserű napok között a megcsonkított országban. A magyart nem fű a bosszú gondolata, nem emészti a megtorlás időfe cérlő szenvedélye. — A magyar csak igazságot kér a maga számára. Nem kell izgulnunk ?! így sóhajt fel az oláh Aurora Rothermere lord cikkével kapcsolatban. A szerint : Rothermere lord végeredményben egy alaposabb vizsgálat alapján a trianoni szerződés módosítását kívánja, de mi oláhok nem tudjuk elhinni, hogy a háborúnak, melyet Rothermere lord hazája is az igazság nevében vitt, ilyen brutális magállapítása (?!) következménye lehet, milyet a Daily Mail formuláz meg a maga hasábjain. Az emberiség nem ezért vérzett öt éven keresztül.“ — Igaza van! Tényleg szörnyű „brutális“ lenne, ha az évezredes jogos tulajdonos visszakapná azt, ami isteni és emberi jog szerint az övé! Brutális, de csak pláh szemüvegen keresztül ! Az egységes párt társasvacsorája. Szombaton 27-én rendezte az egységes párt vacsoráját dr. Szabó Iván képviselő és dr. Kiss Endre pótképviselő tiszteletére. A Hiszek egy elmondása után felszolgálták a vacsorát. A bankett első felköszöntőjét Fáy István főispán mondotta a kormányzóra. Csősz József elnök a képviselőket köszöntötte harsogó éljenzés közepette. Szabó Iván dr. megköszönte a beléje helyezett bizalom megnyilvánulását. Majd kifejtette politikai irányelveit. Végül Kecskemét munkás, fáradozó népére üríti poharát. Dr. Kiss Endre az egységes pártra elkövetkezendő súlyos feladatainak megoldásához szükséges öszszetartásról beszélt. Utánna még számos felköszöntő hangzott el a késő éjjeli órákba nyúló vacsora lefejezéséig. A Magyar Asszonyok közgyűlése. 27-én, pénteken délután ült össze a Magyar Aszszonyok nyolcadik évi rendes közgyűlése. Pócsy Györgyné megnyitó beszédében utalt a MANSz eddigi működésére. Háláját fejezi ki azok iránt, akik munkálkodásukban segédkezet nyújtottak. Kiváló munkálkodásukra jellemző, hogy egy félév alatt 5200 m. szövött árút állítottak elő. A trsadalmi életben pedig az irodalmi délutánok, felolvasások és előadások tanúskodnak a MaNSz életerejéről. Ezen a közgyűlésen nagy vonásokban a jövő évi programot is kidolgozták. A kecskeméti Hadrea közgyűlése. Vasárnap délután 3 órakor tartották meg évi rendes gyűlésüket a helybeli rokkantak. Dr. Ujlady Árpád elnök az ülés megnyitása után bejelentette lemondását. Búcsúzó szavai után Győrfi Imre köszönte meg az egyesület tagjai nevében az egyesület érdekében kifejtett tevékenykedést. A közgyűlés ezután az új tisztikar megválasztására tért át. Ujlady Árpád dr.-t a legnagyobb lelkesedéssel örökös tb. elnökké, választották. Uj elnök dr. Egry Ferenc ny. h. pénzügyigazgató lett. Végezetül több apróbb ügyet tárgyaltak le. KECSKEMÉTI IPAROSOKNAK jutatják a Rákóczi-úti bérház építését. A csütörtöki közgyűlést Fáy István főispán nyitotta meg. Kegyeletes szavakban búcsúztatta el Szabó Balázs bizottsági tagot. Több kisebb ügy letárgyalása után a Földhitelintézet által felajánlott 2.800.000 pengő külföldi valutára való kölcsön felvételét egyhangúlag megszavazta. Ugyancsak elfogadta a tanácsnak Kecskeméten is a Rákóczibon építendő bérházra vonatkozó javaslatát is. Itt kiemelték, hogy az építés munkálatait kecskeméti iparosoknak biztosítják. Végül a KecskemétiKaszinó kérelmére megadta az engedélyt a Vigadó melletti Kaszinó építésére. GAZDASÁGI TANFOLYAM. A m. kir. földmives iskolában július hó 3-tól kezdődőleg egy hónapos mezőgazdasági tanfolyam nyílik meg a pusztai tanítók számára. MEGREFORMÁLJÁK A ROM. KATH. LEÁNYGIMNÁZIUMOT. A kultuszminiszter a leányközépiskolák reformjával kapcsolatban megállapította, hogy melyik intézetek esnek keresztül az átalakításon. Ezek közt foglal helyet a kecskeméti róm. kath. leánygimnázium is. A közeljövőben azonban ez még nem fog végbemenni. Kiállítás a polgári leányiskolában. A kiállítást a négyhónapos női ipari és kézimunka befejezéseként rendezték Az eredmény a legkielégítőbb és a vezető Tormássy Dezsőné fáradozását és buzgalmát dicséri. A kiállításon látható gyönyörű munkák készítésében közreműködtek : Géró Sándorné, Nagy Erzsiké, Micsonai Erzsiké, Farkas aaaaaaaaaaaa ts aaaaaaaaaaaa 3. oldal.