Református Gimnázium, Kecskemét, 1871

I. Adatok főtanodánk történetéhez. Értesítvényünk első cikkében főtanodánk élettörténetének hű rajzát adni , tanintézetünk anyagi és szellemi fejlődésének említésre méltó mozzanatait érinteni, megjelölni szándékoz­ván : ezen feladatunk szorosan szem előtt tar­tásával csak az ide tartozó tények és mozza­natok tárgylagos elsorolására szorítkozunk. Első helyen említjük azon örvendetes tényt, hogy főtanodánk évek hosszú során át befejezetlenül állott épülete, a lefolyt tanévet megelőzött szünidő alatt, teljesen és díszesen kiépíttetett, mely kedvező körülmény lehetővé tette a célszerűbb elhelyezkedést, mostoha helyzetben levő könyvtárunk és egyéb gyűjte­ményeink helyiségeinek végmegállapítását és teljes berendezését; mire nézve ide jegyezzük, hogy könyvtárunk kis részben rendetlenül he­verő köteteinek számára célszerű és csinos könyvszekrények vannak megrendelve; hadd álljon itt egy nemes tény, egy szives áldozat megemlítése, — ugyanis a múlt tanév elején ifj. Ráday Gedeon gróf, szegedi királyi biztos ő méltósága. Kecskeméten időzése alkalmával főtanodánkat, jelesül a könyvtárt is meglá­­­­togatván, szemébe ötlött a még padlaton he­verő — szekrényt vagy egyszerű könyv-polcot esdeklő — mintegy 1000 kötet; e sivár lát­vány a nemes grófot, mint főiskolánk egykori hálás növendékét annyira megillette, hogy azonnal ajánlkozott a rég szükséglendő könyv-­­ szekrények árának felerészben leendő szíves fedezésére; e nemes áldozat összege tesz: 250 frt. oszt. ért. Áldja meg őt érte a magyarok istene! Ugyancsak a főtanodai épület teljes befe­jezte tette lehetővé a természetrajziak gyűjte­ményének különálló elhelyezését. Természet­rajziak tára buzgó szaktanár nélkül képzelhető sem lévén: tevékeny s áldozatkész egyház­­tanácsunk erről is gondoskodott, midőn Keresztes Benedek gymn. II. osztálytanár úr­nak kecskemétvárosi erdőmesterré lett meg­választása folytán megüresült tanári állomást természetrajzi tanszékké emelte, s e tanszékre s egyszersmind a természetrajziak tárának őrévé Lengyel Sándor volt kegyesrendi áldo­­zárt és kecskeméti rendes tanárt egyhangúan megválasztá. Itt kell megemlítenünk, hogy Keresztes tanár úr körünkből még az első félév végén távozván, árván maradt tantár­gyait Parragh Gedeon, Ozsváth József tanár urak és László Lajos harmadéves joghallgató , kitűnő tanítványunk kezelték ideiglenesen e lefolyt tanév végéig. Jogakadémiánk köréből örömmel említ­jük meg, hogy Vámos Béla és Szeless József segédtanár urak az 1870/г. tanév elején ren­des tanárokká választattak meg. Ide igtatjuk a nagy tiszteletű egyházta­nács azon nagy horderejű intézkedését is.­­*

Next