Református gimnázium, Kecskemét, 1924
A kecskeméti református Tiszakollégium reálgimnáziumának értesítője az 1924.—25. iskolai évről. Ez értesítő az egyetemes konvent tanügyi bizottsága által 52./1922. szám alatt kiadott, az 1922.—23. iskolai évtől kötelező egységes minta szerint készült. Jenei Pál 1858.—1924. A főgimnázium kiváló, nyugalmazott tanára 1924. október 3-án elhunyt, 4-én dr. Garzó Béla igazgató e beszéddel búcsúzott az iskola drága halottjától. Amidőn megrendülten megállok e koporsó mellett, úgy érzem, mintha ennek némaságából egy kérdés, az emberiség örök kérdése sikoltana felém. A kínzó kérdés, melynek rejtélye mintegy zordon éjszaka tátong sorsunk felett százezredek óta az özvegyek panaszában, az árvák kétségében, mióta a halál vaskezével először zárt le egy kedves szempárt, mióta lehorgasztott fejű emberek először kisértek lesújtva egy kedvest az ismeretlen útra, melynek nincsen futása visszafelé. E nagy kérdésre az élet országútján egy döbbenetes pillanatra megakad a rohanás, a tülekedés elnémul, az ifjú ajkán elcsuklik a tavasz kacagása, a zsémbes öreg panasza felhagy, az ütésre emelt öklök megállanak, az átok szava elhalkul s a rohanó, tusakodó emberforgatag felakadt szemekkel torpan meg, az út szakadékhoz ért, melynek szélén ott mered az óriási kérdőjel, az életnek, a halálnak kérdőjele. E szakadék szélén egy életet bezáró, egy halált kezdő koporsónál Csokonai kétségével meredünk a néma kérdőjel felé: „lenni, vagy nem lenni ? kérdések kérdése! Melynek nehéz, kétes a megfejtése. „Nagy kérdés, melyet ha mélyen vizsgálok, Még nagyobb mélységek mélyére találok.“ Mért születünk örömre, ha szivárványunk íve gyászországba hajlik ? Miért gyűlölünk, ha ellenségünk pora összesimul a miénkkel ? Miért szeretünk, ha szívünk megszakad? Miért a gyermekmosoly, édesanyák álmatlan éjjei, apák gondjai, ha bölcsőnk felett, mint egy sötét végzet, ott lebeg a kérlelhetetlen koporsó ? Miért, miért ? Miért minden, hogy a szakadéknál vége legyen mindennek ? Itt mered reánk a nagy kérdés: micsoda a mi emberéletünk ?