Református gimnázium, Kecskemét, 1936

DR. HORVÁTH MIHÁLY tb. sitgondnok, egyház-és igazgatótanácsos, a Koll. Diákegyesület elnöke. Intézetünk legőszintébben érzett gyászának adunk kifeje­zést, amidőn szívünk mélységes fájdalmával emlékezünk meg arról a nagy veszteségről, amely dr. Horváth Mihály halálá­val városunkon kívül különösen egyházunkat, de egyházunk intézményei közül is legérzékenyebben iskolánkat érintette.­­ Hogy benne intézetünk legrégibb jóakaróját, minden ügyében hűséges pártfogóját gyászolja, erre elég felhoznunk csak azt az egy adatot, hogy épen ez évben emlékezhettünk volna meg illő tisztelettel, nagy megbecsüléssel igazgatótanácsi tagságának 50 éves évfordulójáról. 50 évet tölteni el egy iskola legfőbb helyi hatósága által kiküldött, az iskola egész működését ellenőrző, arra felügyelő bizottságban, olyan megtiszteltetés és megbecsü­lés, amely csak kevés kiválasztottnak jut osztályrészül. Dr. Hor­váth Mihály ezt a megbecsülést nemcsak passzívan viselte, ha­nem iskolánk érdekében kifejtett aktív munkájával ki is érde­melte. Mert ez az 50 évre terjedő igazgatótanácsi tisztség hűséges lélekkel fizette vissza azokat az értékeket, lelki kincseket, amelye­ket a középiskolai tanulmányait intézetünkben végzett ifjú ott 8 éven át szerzett. E sorok írójának az utóbbi 30 éven át volt módjában figyelemmel­­kísérni azt a hűséges ragaszkodást, azt az állandó, közvetlen, az iskola minden ügye iránti érdeklődést, amely dr. Horváth Mihály részéről volt tapasztalható. A jegyző­könyvek tanúsága szerint alig volt ig. tanácsunknak olyan ülése, amelyben a jelenvoltak között az ő neve ne volna olvasható. Iskolánk fejlesztése érdekében támogató, a mérleg serpenyőjében mindig tekintélyes súlyt jelentő szavát minden alkalommal hal­latta, minden jogos érdek benne jóakaró segítőtársat nyert, évzáró vizsgálat, iskolai ünnepély alig volt nála nélkül elképzelhető. Az arra rászoruló, érdemes tanulóinknak nyújtott segítő­készségét az általa alapított szintén nevét viselő ,,dr. Horváth János és neje

Next