Református gimnázium, Kecskemét, 1937
^^AZEKAS FERENC^I E tanévi értesítőnk első lapjait ismét iskolánk elhúnyt érdemes tanárairól, hűséges barátainkról szóló megemlékezésre kell szentelnünk. Elsőnek Fazekas Ferenc ny. tanártársunk, a mi kedves „Feri bátyánk“, a kecskeméti nyugalomba vonult tanerők nesztora hagyott itt bennünket. „Példaadó tanári munkássága és buzgósága, az ifjúság iránt érzett atyai jóindulata, mindig a harmóniát keresi tanári testülete, tanártársai iránti önzetlen barátsága, jellemtisztasága, egyházához való hűsége mindnyájunk szívében el nem múló emléket állítottak neki.“ Az Újkollégium dísztermében felállított ravatalánál vettünk tőle búcsút, onnan kísértük utolsó útjára szeretteivel, volt növendékeivel, városunk egész társadalmával együtt. Pásthy János igazgató az iskola nevében a következő beszéddel búcsúztatta az intézet kedves halottját: Amidőn hivatásod színhelyéről, ősi iskolánkból elindulsz utolsó földi utadra, kedves halottunk, a hűséges élettársát sirató hitves, a szerető, gondos, jó szülő után kesergő gyermekek és a drága, jó nagyapáért olyan őszinte, fájó könnyeket hullató kedves unokák, gyászoló rokonok, egyház, volt tanítványok és tisztelők nagyszámú serege közepette a szinte négyévszázados alma mater nevében állok itt, hogy tolmácsoljam elvesztéseden érzett őszinte fájdalmunkat. De ha visszaemlékezem igazi tanári lelkületedre, amely ezt az anyagi javakkal nem bíztató, kevés külső elismerést, de annál több belső, lelki örömöt nyújtó pályát nem mesterségnek, de mindig szent hivatásnak tekintette, ha gondolok továbbá arra a hűséges ragaszkodásra és meleg érdeklődésre, amelyet te nemes lelkedből nyugalombavonulásod után is kedves iskolád, annak tanulói és tanárai felé sugároztattál, akkor úgy érzem, hogy a gyászba borult hozzátartozók s a közöttünk, kartársaid közötti minden távolság itt, e