Állami Katona József gimnázium, Kecskemét, 1903

vadászaton ért sebei következtében halt el váratlanul; úgy szól a hildes­­heimi évkönyv egész határozottsággal, hogy vadkan marcalgolta szét a viruló 24 éves ifjút. Ha ez nem történik vala, nem honosodott volna meg oly korán az idegen uralom hazánkban. A Képes Krónika Írója azt jegyezte föl, hogy Péter király fecskemódra csácsározó olaszok és farkasokként üvöltő német külföldiek befolyása alá került. A tihanyi szent benedekrendi apátság I. Endre királytól adományul nyert 50 méhkast 50 méhrajjal. Mikor I. Endre királyunk Székes-Fejérvárott öccsével, Bélával együtt mulatott, a tornajáték alkalmával egy megvadult mén egyenest a herceg kis­fia felé rohant; az azonban fölkapott a szilaj állat hátára, megfékezte és nagy kör­befutása után hozta vissza a megjuhászodott lovat. A nép Szögnek nevezte azt el, az lett a fiatal herceg kedves harci ménje, melyet a hadak tiszteletből megsüvegeltek, csak úgy, mint utóbb Szent­ László király lovát, amelynek lába, patkója sok nyomát mutogatja a nép ország­szerte. Géza királyi herceget Vác erdeiben csodaszarvas, a nyakában arany­láncos kereszttel, vezette öccse, László hadaihoz, midőn bujdosásában soká hasztalan kereste a helyes utat; hálából utóbb templomot épített Géza azon a helyen, amely régi templomnak utóda ott Vácon a mai Hét-kápolna. László vezérnek pedig nemsokára ezután fehér evel jósolta meg a mogyoródi diadalt 1074-ben azzal, hogy a lándzsája nyelén végig a keblébe futott. Midőn ugyanis vezéri szendét tartott csatakész serege élvonala fölött, megütött lándzsájával egy bokrot s onnan ugrott elő a játszi evet s a meg­jelenését mindenki kedvező előjelül vette. A hadi zsákmányból épült Mo­gyoród temploma. Géza király koronázása után történt, hogy a király öccsével, Lászlóval Vác közelében tanácskozott, hová építsenek templomot a Szent Szűz tisz­teletére és akkor egy szarvas jelent meg nekik, az agancsai között égő gyertyákkal és futni kezdett elölök az erdő felé s midőn a vitézek rányi­­laztak, a Dunába vetette magát, úgy tudja a Bécsi Képes Krónika. Both Benedeket Kálmán király öccse, Álmos üldözésére küldötte. A túl engedelmes királyi szolga a vak Álmos herceget a dömösi apátsági tem­plomnak még az oltárkövéről is el akarta hurcolni, de a szerzetesek elűz­ték a kegyetlen és kegyeletien Both Benedeket s Pilis erdejében érte őt el Isten büntetése; midőn ott menekült s gyors lováról lebukott, saját vadász­ebei szakgatták őt szét. A sajói szerencsétlen ütközet egyik krónikása úgy ir, hogy úgy röp­ködtek vala a tatárok nyilai a levegőben, mint mikor sáska és cserebogár csapatostul jár.

Next