Állami Katona József gimnázium, Kecskemét, 1937
I. Apró képek Suomiból. Hivatásukkal járó szeretet sok olyan kötelességet ró ránk, lelkileg és olyan vágyakat ébreszt fel bennünk, melyet sem régebbi, sem újabb paragrafusok nem írnak elő kötelezően. Azt hiszem ezek közé tartozik az is, hogy tanulmányi úton volt-e már ez vagy az a tanár, tekintet nélkül szakjára és, hogy a külföldön tapasztaltakat össze tudja-e hasonlítani hazai viszonyainkkal, fel tudja-e használni tanítás és nevelés közben az iskolában, vagy az iskola falain kívül. Nem kérdem és nem kutatom az okát annak, hogy kinek áll módjában, vagy vágyik-e lelke rövidebbhosszabb külföldi útra menni. Hiszen lehet valaki jó tanár (milyen relatív fogalom) és szakjában képzett is, anélkül, hogy bárhol lett volna e csonkított haza határán túl is. De igaz ennek ellenkezője is. Ma olyanok a viszonyok, hogy az állam szegénysége következtében csak a legkiválóbb fiatalok részesülhetnek abban a szerencsében, hogy külföldre szóló ösztöndíj alapján gyarapítják szellemi, vagy anyagi kincseiket. Az idősebb generáció, (mert nemcsak fiataloknak van szükségük tanulmányútra) ha többre vágyik és ha a sólyom szárnya támad» ebben a nem előírt kötelesség teljesítésében, csak a maga erejére támaszkodhatik, akkor is nagy takarékossággal. Sokan úgy vannak ezzel a gondolattal, különösen akik a világháború előtt és alatt egyfolytában négy-öt-hat évig felsőbb parancsra sok «külföldet» bejártak, hogy nem kívánkoznak ki többet a határból. Mások elfeledvén azt, amire a «vas időkben» nem szívesen emlékeznek vissza, bizony örülnek, ha alkalom és tehetség nyílik egy új külföldi út vágyának megvalósítására. ••• Nyári szünidőben egy nagyon rég óhajtott ország földjére léphettem, Finnország arcában és lelkében gyönyörködhettem. Amennyire csak lehetett, minden oldalról megcsodáltam , hogy ezt oly közvetlenül megtehettem, nem szerény tárcámnak, de annak a páratlanul kedves szívnek és meg nem érdemelt baráti szeretetnek köszönhettem, mellyel fogadtak és kézről-kézre adtak. A sok benyomástól, figyeléstől, látástól, ide-oda járástól olyan fáradt és hálaadó örömmel szálltam megint hajóra, hogy legszívesebben ott maradtam volna még vagy egy évig — kipihenni magamat! **• Nem csoda, hiszen majdnem minden harmadik nap másutt, más