Női felsőkereskedelmi iskola, Kecskemét, 1937
/. Az iskolai év története. 1. Évnyitás. A VKM. 1896/1937. sz. rendeletének megfelelően a tanévet szeptember 3-án nyitották meg. A tanulók 8 órakor felekezetek szerint tanáraik vezetésével templomba mentek. Utána az igazgató a fegyelmi és rendtartási szabályokat ismertette, s egyben kitartó és lelkiismeretes munkára serkentette az ifjúságot. A megnyitást osztályrendezés követte. A rendes tanítás szeptember 4-én kezdődött. A javítóvizsgálatokat augusztus 31-én tartották meg. A javításra utasított 12 tanuló közül megjelent 5 tanuló. Valamennyien megfeleltek. Pótlóvizsgálatot tett 1 növendék. Megfelelt. 2. Beírás, létszám. Az 1937/38. iskolai évre a beírások június 18-án és 19-én, a pótbeírások szeptember 1-én és 2-án voltak. A beírt tanulók száma 116, az előző évben 102. A szaporodás 14. Ez az örvendetes gyarapodás nemcsak a gazdasági helyzet javulásának a következménye, hanem annak is, hogy a szülők — megértve a kormányzat ösztönzésének jelentőségét — mindinkább belátják a gyakorlati életre való nevelés szükségességét s a gyakorlati pályákon igyekeznek gyermekeik jövőjét biztosítani. Ez pedig nemzeti szempontból is kívánatos. Itt említem meg, hogy az I. évfolyamra főigazgatói és miniszteri engedéllyel 48 tanulót vettünk fel s még így is 8-at vissza kellett utasítanunk. Az előjelekből ítélve, ez az örvendetesen emelkedő irányzat a jövőben minden valószínűség szerint fokozódni fog. 3. Változás e tanári testületben. Az iskolaév elején Ambruszter Sándor tanár nyugalomba vonult. 45 esztendőt töltött a magyar közoktatásügy szolgálatában, amiből iskolánkra 17 év esik. A megválás mind a tanári testületnek, mind az ifjúságnak őszinte fájdalmat, az intézetnek pedig érzékeny veszteséget jelent. Puritán egyénisége, közismert szerénysége és jóindulata általános becsülést szerzett neki. Elöljárói a kötelességteljesítő, komoly felkészültségű tanárt, kartársai a közvetlen modorú, tapasztalatokban gazdag, őszinte, együttérző kollégát, tanítványai pedig a szeretettel fegyelmező és lelkesedéssel tanító professzort vesztették el. Az iskolánkban eltöltött 17 esztendő nem tűnt el nyomtalanul növendékei lelkében. Istenfélelmet, honszerelmet, ember- és tudományszeretetet tanultak tőle. Szomorúságunkat azonban enyhíti az a tudat, hogy nem véglegesen távozott el körünkből. Hűséges barátunk marad továbbra is, valahányszor csak ta-