Gazdasági Felső Népiskola, Kecskemét, 1891

* I. Az iskola története az 1891—92. tanévben. Sajnos, nem mondhatjuk, hogy az elmúlt 1891—92. tanév iskolánk életében zavartalanul folyt volna le, nem mert az is­kola igazgatója s az intézet gazdaságának vezetője Máthé Sándor f. évi január hó 17. óta súlyos, igen súlyos betegségben fekszik. Ily körülmények között betegsége elején, javulása reményében, az ő általa előadott tananyagot csak megismételtettük, később, minthogy betegsége nagyobb erőt vett rajta, tantárgyait én és társam, Zsigmond M. József úr vettük át s ha nem is egész terjedelemben, de a leglényegesebb részt átadva a növendékeknek, bevégeztük, a tavaszi gazdasági gyakorlatok azonban elmarad­tak; az intézet gazdaságát a város gazdasági tanácsosa, tek. Fekete István úr vette kezébe. Iskolánkban az 1891/92-ik tanévre a beiratások, mint ren­desen szeptember 1-től 5-ig tartottak, a rendes tanítás 8-án kez­detett meg. Beiratkozott az I-ső osztályba 30 rendes és 2 rendkívüli, összesen 32, a Il­ikba 9 és a Ill­ikba 1 , összesen 42 növendék. A beiratkozott növendékek közül az év folytán kimaradt: az I-ső osztályból 8, vizsgát tett az év végén 34 növendék. A tanév folytán a tanulók kétszer, karácsonykor és hús­­vétkor kaptak előmenetelüket igazoló értesítőt. Az évi vizsga június hó 19-én és 20-án tartatott meg, s a bizonyítványok 21-én adattak ki. II. Az iskola gazdasága. Nevezetesebb változás az iskola gazdaságában ezen tan­évben sem történt. Nem pedig azért, mert még mindig az állam által való átvétel kérdésével küzd. Különben az isk. gazdasága mint előbb említve van, tavasz óta a város gazdasági tanácsosa kezében van.­­*

Next